Kultúra

Végre azt érezhetik az amerikai őslakosok, hogy van helyük az országuk kultúrájában

Apple TV+ / AFP
Jelenetkép A megfojtott virágok című filmből.
Apple TV+ / AFP
Jelenetkép A megfojtott virágok című filmből.
Az őslakosok eddig többnyire epizódszerepre kényszerültek az amerikai filmiparban, a bennszülött filmesek sanyarú helyzetét mutatja, hogy az idén sikerült először Golden Globe-díjat nyernie egy indián színésznőnek, és csupán 2024-ben debütált az első őslakos szuperhős a Marvelnél. Minden más lenne Martin Scorsese és Robert Redford nélkül.

2024-ig kellett várni arra, hogy egy indián művészt díjazzanak a Golden Globe-gálán: Lily Gladstone nyert a Megfojtott virágokban nyújtott alakításával, ezzel a színésznő lett a gálák történetének első őslakos díjazottja. Beszéde nagyot szólt, de nem azért, mert meglepő lett volna a győzelme, hanem mert az amerikai őslakosok először hallhatták egy törzs nyelvét ekkora közönség előtt. A 37 éves színésznő a siksikaitsitapik, azaz a feketeláb törzs nyelvén köszönte meg az elismerést, eddig viszont nemhogy az érintett törzs, de más őslakos csoport nyelvén sem szólaltak meg a Golden Globe-díjátadókon.

A színésznő szavait Heather Bliss, a Simon Fraser Egyetem nyelvészeti tanszékének oktatója is lefordította. A nyelvet több mint húsz éve kutató szakember szerint, ha egy Blackfeet-fiatal látta, hallotta a beszédet, végre azt érezhette, hogy van helye a nyelvének és a kultúrájának. Gladstone és a film sikere egyébként is túlmutat önmagán, mivel rávilágított arra, hogy az Egyesült Államokban elismert közel 600 törzs több millió őslakosa mennyire alulreprezentált a filmiparban.

Apple TV+ / AFP Lily Gladstone A megfojtott virágok című film egyik jelenetében.

Indián beszéd = amerikai beszéd visszafelé

Az őslakosok nyelve nem csak a díjátadók pódiumán hat idegennek, a filmekben is ritka. Gladstone a gálán elmondta, az őslakos színészek többnyire angolul szólalnak meg, a hangmérnökök visszafelé játsszák le a mondataikat, hogy olyan érzetet keltsenek, mintha indián nyelvet hallanánk.

Az Annenberg Inclusion Initiative tavaly megjelent jelentése szerint még lesújtóbb a kép. A tanulmányban az 1600 legnagyobb bevételt hozó filmet vizsgálták a 2007 és 2022 közötti időszakból. Az eredmények szerint ezekben az alkotásokban mindössze 133 indián karakter jelent meg, ami az összes szereplő 0,21 százalékát teszi ki, miközben az indiánok 1,3 százalékát alkotják az USA lakosságának.

A tanulmány szerint a vizsgált 16 évben mindössze egy filmnek volt amerikai őslakos főszereplője, és csupán 15 indián színésznek adatott meg, hogy egynél több szerepet is eljátszhasson.

A jelentésben azt írják, hogy az indián karakterek 65 százaléka csak biodíszlet volt, nem volt közük a cselekményhez, és az is előfordult, hogy egy karaktert nem is őslakos játszott. Összességében pedig a 133, őslakos által megformált karakterből mindössze 19 volt nő.

Ezek az adatok azt mutatják, hogy a filmesek egyszerűen nem mesélnek el olyan történeteket, amelyekben a bennszülött nők állnak a középpontban

– mondta Stacy L. Smith, a  jelentés egyik szerzője, aki szerint, ha több őslakos kapna lehetőséget, jobban előtérbe kerülhetne az indiánok narratívája is a történetekben.

Végre megszólalnak az indiánok

A Megfojtott virágok azért is fontos film, mert végre nem a „fehér ember” perspektívájából mond el egy történetet. Bár az eredeti terv nem ez volt, de aztán Martin Scorsese egyeztetett az indiánokkal. A rendező elmondása szerint már két éve zajlott a munka a forgatókönnyvel, amikor a film másik főszereplője, Leonardo DiCaprio nekiszegezte a kérdést: „Hol van ennek a történetnek a szíve?” DiCaprio azt mondta, a forgatókönyvet olvasva nem érezte, hogy valóban elmerültek volna a történetben szereplő oszázsok történelmében, kultúrájában. Scorsese ezért találkozott a törzshöz tartozó, oklahomai Grey Horse közösség 300 tagjával, később pedig átírta a forgatókönyvet.

Christopher Polk / Golden Globe / AFP Lily Gladstone a 81. Golden Globe-díjátadón 2024. január 7-én.

Gladstone anyja az iskolákba is eljuttatta a nyelvet

Az indián filmes kultúra jelenlegi helyzetéről lehetetlen beszélni Lily Gladstone nélkül. A színésznő sokat tesz azért, hogy a bennszülött kultúra szélesebb körben ismertté váljon, illetve az őslakos művészek valamikor majd elmesélhessék a történeteiket. A színésznő édesapja siksikaitsitapi és nimíipuu származású, anyja pedig fehér amerikai, tizenegy éves koráig élt a Blackfeet indiánok között. Színész-rendező szakon tanult a Montanai Egyetemen, közben az amerikai őslakosokról szóló mellékképzést is végzett, és bár később elsodorta az élet, máig visszajár a közösségébe, ahol a többi között színészmesterségre tanítja az őslakos fiatalokat. Sőt online is lehet tőle tanulni. Gladstone büszkén viseli a feketeláb-öltözéket, ékszereiket, és a törzshöz hasonlóan ő sem használ nőnemű vagy hímnenmű névmást (she vagy he), törzséhez hasonlóan ő is csak „they-t” (ők) mond. Többek között a színésznő édesanyjának köszönhetően a nyelv még az iskolákba is bekerült, Betty Gladstone ugyanis annak szentelte életét, hogy minél szélesebb körben megismerhessék a törzs nyelvét és kultúráját.

Ez a nézőpont hiányzott az amerikai mainstream filmes világból, a Megfojtott virágok diadalmenetével pedig talán több helyre jut el, mint eddig bármelyik őslakos film.

Mi vagyunk az eredeti mesemondók!

– mondta az egyik legismertebb őslakos filmrendező, Taika Waititi a 2020-as Oscar-gálán, miután átvette a Jojo Nyuszi forgatókönyvéért járó díjat.

Az új-zélandi születésű színész-rendező nem amerikai őslakos, maori származású, de neki köszönhető az első, teljes egészében őslakosok által gyártott sorozat, A rezervátum kutyái, amelynek producere és egyik alkotója volt, és Gladstone is szerepelt benne.

A 2023-ban debütáló szériában szélesebb körben is megmutathatták magukat az őslakos rendezők, így például a korábban Gladstone-nal is együtt dolgozó Eric Tremblay, az őslakos sci-fiben is utazó Danis Goulet, illetve a mára az egyik leginkább foglalkoztatott őslakos rendezővé váló Sydney Freeland, aki következő filmjének, a Raz Ballnak a forgatókönyvét Sterlin Harjóval, a Rezervátum kutyái egyik írójával készítette.

Az, hogy az őslakos rendezők az egész világnak meg tudták mutatni magukat, nagyban köszönhető Robert Redfordnak, aki még Waititinél és Scorsesénél is többet tett az indián alkotókért. Tremblay, Freeland vagy akár Spike Lee mentoráltja, Kyle Bell is a Sundance Native Filmmaker Lab programon keresztül tudta megvalósítani egy-egy filmjét. A Redford által életre hívott Sundance Fesztiválon mindig is kiemelt figyelmet kaptak az indián művészek és az őslakos kultúra bemutatása, a programon keresztül pedig saját hangjukon, saját magukról mesélhetnek a filmesek, akiket ösztöndíjjal, szakmai segítséggel és bemutatkozási lehetőséggel is segítenek. A 2023-as Sundance Fesztiválon már tizenegy projekttel voltak jelen az őslakosok.

Bocsánatkérés fél évszázad után

Az amerikai filmakadémia nem járt élen az őslakosok elismerésében, ötven évet kellett várni arra, hogy Hollywood végre bocsánatot kérjen Sacheen Littlefeather apacs színésznő-aktivistától, amiért az 1973-as Oscar-gálán kifütyülték. Akkor Marlon Brando kapta a legjobb színésznek járó Oscart a Keresztapáért, helyette viszont Littlefeather vette át a díjat, így tiltakozva az amerikai őslakosok ábrázolása miatt. 2022-ben kértek tőle bocsánatot, két évvel később viszont már lehet, hogy a hiteles megformálás miatt fognak díjazni egy indiánt, Lily Gladstone-t.

Először vannak jelen az őslakos nők képviselőházban

Látható, az őslakosok igazából csak az utóbbi években hallathatták a hangjukat az amerikai kultúrában, ami pedig az őslakos nőket illeti, ők egészen a közelmúltig láthatatlanok voltak – ennél is lesújtóbb tény, hogy nagyjából csupán ekkorra tehető a megjelenésük a politika legfelsőbb köreiben.

2018-ig kellett arra várni, hogy indián származású női politikusok helyet kapjanak a képviselőházban, két demokrata, Sharice Davids és Deb Haaland került be a testületbe. Utóbbit Joe Biden elnök 2020-ban belügyminiszternek neveztek ki. Így reagált akkor Gladstone:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Lily Gladstone (@lilygladstone) által megosztott bejegyzés


Az amerikai szenátus végül 2021-ben hagyta jóvá az ország első, őslakos származású szövetségi miniszterének kinevezését, így az új-mexikói Laguna Pueblo törzshöz tartozó Haaland hatáskörébe tartoznak az őslakos amerikaiakkal kapcsolatos ügyek is.

A törzsi csoportok akkor úgy fogalmaztak: Haaland kiválasztásával most először tapasztalhatják meg, milyen az, amikor egy őslakos vezet egy olyan minisztériumot, ahol a velük kapcsolatos döntések születnek.

Biden még egy kiáltvánnyal is hitet tett az indiánok mellett, de a szavakat sokszor felülírták a tettek. Az őslakosok régóta harcolnak azért, hogy érvényt szerezzenek egy 1994-es törvénynek, ami szerint csak az indián szertartásokon lehet használni a pszichedelikus hatású peyote-ot, az elnök viszont egy új határfal felépítésével egy olyan mezőt vágna ketté, amely kiemelten gazdag peyote-ban, több törzs is innen szerzi be a hozzávalót a szertartásokhoz. De Donald Trump exelnök is engedélyt adott egy olyan vezetékszakaszra, ami egy rezervátum területén, temetőkön és szent helyeken menne keresztül.

Visszaadják a múltat az indiánoknak

A nem kortárs indián kultúra védelme is hangsúlyosabbá vált egy nemrégiben hozott kormányzati intézkedésnek köszönhetően. Elméletileg 1990 óta törvény szabályozza az indiánok maradványainak, temetkezési tárgyainak és egyéb kulturális örökségeinek védelmét és visszaszolgáltatását. Eszerint a szövetségi vagy törzsi területekről eltávolított emberi maradványok és egyéb kulturális tárgyak elsősorban a leszármazottakhoz, az indián törzsekhez és a bennszülött hawaii szervezetekhez tartoznak. Így akarták ösztönözni a párbeszédet és segíteni a megértést a felek között.

Ennek a törvénynek azonban nem sokszor sikerült érvényt szerezni, a múzeumok szabadon döntöttek, mit is kezdenek egy indián műtárggyal vagy akár egy emberi maradvánnyal. A Biden-kormány tavaly év végén adott egy újabb lökést, a decemberben megjelent ütemterv meghatározta a múzeumoknak, hogy mikor és hogyan selejtezzék vagy küldjék vissza ezeket. A január 12-én hatályba lépett szabályozás előírja azt is, hogy a múzeumoknak és a szövetségi ügynökségeknek konzultálniuk kell a leszármazottakkal, törzsekkel vagy a hawaii szervezetekkel, és csak akkor mutathatják be vagy kutathatják a kulturális örökség egy-egy elemét, ha ehhez az érintett törzs hozzájárult.

A múzeumok nemhogy nem ellenkeztek, de több igazgató is azt mondta, ennek rég meg kellett volna történnie.

Ezek egy olyan korszak maradványai, amelyben az olyan múzeumok, mint a miénk, nem tisztelték az őslakosok értékeit, nézőpontjukat és tulajdonképpen az egész emberiséget sem

– fogalmazott Sean Decatur, az Amerikai Természettudományi Múzeum elnöke. „A meghozott lépések azt tükrözik, hogy a múzeumok egyre sürgetőbbnek érzik, hogy megváltoztassák a kapcsolataikat az őslakos kultúrákkal és képviseletükkel” – tette hozzá.

Jelenleg vannak olyan múzeumok, amelyek már túl vannak a konzultáción, és rendelkeznek engedélyekkel, és akadnakk, amelyek még egyeztetnek az érintett törzsekkel.

Edwards Curtis / Josse / AFP Az Apsaroke törzs amerikai indiánjai a Fekete-kanyonban 1905-ben.

Megmozdult tehát valami, de korántsem olyan gyorsan, mint azt őslakosok szerették volna. Az indiánoknak meg kell elégedniük az apró kulturális sikerekkel és a szimbolikus gesztusokkal.

Végre van őslakos a Marvel Cinematic Universe-ben is, Alaqua Cox műlábú, süket indiánt játszik az idén bemutatott Echo című minisorozatban, amit a Hulu is forgalmaz. A streamingszolgáltató egyébként két indián származású színésznőnek is teret adott, hisz hamarosan Lily Gladstone is látható lesz az Under the Bridge-ben, amiben a rendőrcsapat egyetlen színesbőrű tagjaként nyomoz majd egy gyilkossági ügyben.

Március 10-én viszont minden eddiginél nagyobb tömegekhez juttathatja el ősei kultúráját, és hívhatja fel a figyelmet a közösség problémáira. A színésznőt az amerikai filmakadémia is jelölte Oscar-díjra a legjobb színésznő kategóriájában. Ha Gladstone futna be, természetesen ő lenne az első őslakos színésznő, aki Oscart nyerne, ami azt is jelenti, hogy ő lenne az első indián, akit valóban meghallgathat majd az egész világ.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik