A War Pony két elsőfilmes rendezőnő – Riley Keough és Gina Gammell – közös munkája, és tavaly debütált Cannes-ban, ahol Arany Kamera-díjjal jutalmazták. Hagyományos forgalmazásba egyelőre nem kerül nálunk, sőt még Amerikában se mutatták be, de a Cinema Niche vetítéssorozat keretében még egyszer, február 5-én látható lesz nagyvásznon az Uránia Filmszínházban.
A Dél-Dakotában, a Pine Ridge rezervátumban, napjainkban játszódó film két fiatal lakota srác történetét meséli el: a 23 éves Bill minden apró melót elvállal, hogy eltartsa a családját és boldoguljon a kevés lehetőség ellenére, míg a 12 éves Matho már alig várja, hogy felnőtt férfivá váljon. Egymástól függetlenül, de mindketten keresik a helyüket és a kulturális identitásukat egy összetartó de marginalizált közösségben, ahol a modernitás és a tradíció egészen sajátos elegyet alkot utóbbi fennmaradása érdekében.
A rendezők érzékeny, realista megközelítésmódja és a történet közege miatt Chloé Zhao első rendezése, a Songs My Brothers Taught Me áll a legközelebb a War Ponyhoz, de felismerhető a Sean Baker rendezte Floridai álom meg Andrea Arnold American Honey-jának hatása is, amelyben Keough kisebb szerepet játszott. Az utóbbi tíz év legragyogóbb amerikai filmjeiről beszélünk, és a War Pony nemcsak témájában, hanem színvonalában is illik a sorba. Egyszerre nagyszabású és meghatóan intim, de magabiztosan kerüli el azt is, hogy egzotikumként mutogassa az indiánokat (a forgatókönyvet két lakota író, Franklin Sioux Bob és Bill Reddy jegyzi)
– írtuk a War Ponyról tavaly cannes-i fesztiváltudósításunkban, feltéve azt a kérdést is, hogy vajon miért nem készülnek nálunk hasonló filmek szabolcsi vagy dél-baranyai cigányokról, akik nagyjából úgy élnek, mint Gammell és Keough hősei: a többségi társadalommal egy országban, mégis párhuzamos univerzumban.
