Kultúra

Az utolsó pillanatban fújták le a Szlovén Nemzeti Múzeum tárlatát, ahol a szakértők szerint Picasso-hamisítványokat akartak kiállítani

NEALE CLARK / ROBERT HARDING PREMIUM / ROBERTHARDING VIA AFP
NEALE CLARK / ROBERT HARDING PREMIUM / ROBERTHARDING VIA AFP

Közvetlenül a megnyitó előtt fújták le a ljubljanai Szlovén Nemzeti Múzeumban a 19. és 20. századi híres festők műveiből összeállított kiállítást, miután szakértők szerint „nyilvánvaló hamisítványokról” volt szó – írta a Delo című szlovén napilapra hivatkozva az MTI. A múzeum korábban bejelentette, hogy az Utazások című kiállításon a szlovén Boljkovac család magángyűjteményéből 160 műalkotást mutatnak be, köztük Pablo Picasso, Henri Matisse, Joan Miró, Edgar Degas, Edvard Munch, Kazimir Malevics képeit. A tárlatot szerdán nyitották volna meg, azonban elismert szlovén művészettörténészek és festménybecsüsök szerint hamisítványokról van szó.

Aleksander Bassin neves művészettörténész, a Ljubljanai Városi Galéria egykori igazgatója a sajtónak úgy nyilatkozott: a festményeken rögtön látszik, hogy nem eredetiek. „Ehhez nem kell szakértőnek lenni, elég, ha valaki jártas a képzőművészetben” – mondta, hozzátéve: elképzelhető, hogy az említett alkotók valamelyikének lehetne grafikája Szlovéniában, de festményeik biztosan nincsenek. Brane Kovic műkritikus szerint a gyűjtemény értéke meghaladná az egymilliárd dollárt, ha valódiak lennének a képek. Pavle Car, a nemzeti múzeum igazgatója őszinte sajnálatának adott hangot a kialakult helyzet miatt. Mint mondta, a kiállítás megnyitóját határozatlan időre elhalasztják. Az igazgató, akit még az előző kormány alatt neveztek ki az alkalmasságával kapcsolatos kételyek dacára, kitart amellett, hogy a művek eredetiek, szerint a művészettörténészi közösség „elsietve” bélyegezte meg a festményeket hamisítványként.

A fiaskót a kulturális minisztérium is vizsgálja. Asta Vrecko miniszter közleményében azt írta: ami a képek hitelességét illeti, ők nem tudnak véleményt mondani, az a szakértők feladata. Az eddig rendelkezésre álló adatok szerint a kiállításért anyagi ellentételezés nem járt, de vizsgálják az ügyet. Vrecko szerint a múzeum szakértői bizottsága nem volt hajlandó felvenni a kiállítást a nemzeti múzeum éves tervébe, az igazgató saját hatáskörében döntött annak megrendezéséről. Az esetleges személyi következményekről nem bocsátkozott találgatásokba. A múzeumigazgató szerint csak néhány hete született döntés a tárlatról, ezért nem szerepelt a kiállítás az éves tervben, és ez magyarázza, hogy csak pár nappal a megnyitó előtt jelentették be a létrejöttét egy rövid közleményben, amelyben a művek alkotóit sem nevezték meg. A gyűjtemény tulajdonosa, Niko Boljkovac azt mondta a Delónak, hogy a Gallus nevű kis magángaléria igazgatójaként az elmúlt 50 évben vásárolta a műveket különböző árveréseken, ahol aránylag alacsonyak voltak a kikiáltási árak. Ő segített összevásárolni az Autocommerce vállalat kollekcióját is, amelyet két évtizede mutattak be a Szlovén Nemzeti Galériában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik