Kultúra

Amber Heard zokogva vallott a bíróságon arról, hogyan bántalmazta őt Johnny Depp

ELIZABETH FRANTZ / POOL / AFP
ELIZABETH FRANTZ / POOL / AFP
Heard szerint a színész erőszakkal motozta meg drog után kutatva, luxusjachtján a megölésével fenyegetőzött, a színésznő kutyáját pedig majdnem kidobta az autó ablakán.

Folytatódik Amber Heard és Johnny Depp szakításának újabb ronda fejezete, ezúttal az ötvenmilliós rágalmazási per következő felvonásaként a színésznő tett vallomást volt férje ellen. Heard egyébként megpróbálta elérni, hogy ejtsék a pert, ám épp nem sokkal felszólalása előtt kapott elutasító választ a bírótól, aki azzal indokolta döntését, hogy Depp csapata elég bizonyítékot mutatott be az ügy folytatásához.

Heard vallomásában élete legnehezebb és legfájdalmasabb időszakának nevezte az utóbb heteket. Deppel való kapcsolatáról elmondta, hogy a 2011-ben megjelent Rumnapló forgatásán szeretett bele a színészbe, akivel vibrált köztük a levegő. Első csókjuk a vásznon csattant el, ám már azt is másnak érezte, mint egy közönséges filmes csókot. A forgatás alatt még nem bonyolódtak viszonyba, mivel mindketten párkapcsolatban éltek – igaz, Depp folyamatosan flörtölt vele – csak hónapokkal később, a film sajtókörútján történt mindez. Depp a Los Angeles-i állomáson felhívta szállodaszobájába a színésznőt egy italra azzal az ígérettel, hogy a rendező is ott lesz, aki végül mégsem jelent meg. Heard szerint mindketten épp nehéz szakításon mentek át, ezért is értették meg jól egymást, szinte rögtön egymásra hangolódtak.

Vallomásában azt állítja, hogy a fizikai bántalmazás 2012-ben kezdőtött. Depp egyre gyakrabban tűnt el, és megszaporodtak a konfliktusok is elsősorban a színész részéről. Egyre többször kifogásolta Heard ruháját, kinézetét, színészi képességeit, gyakran szajhának nevezve a színésznőt. Felidézte az első ütést is: a kanapén ülve beszélgettek, a színész kokaint és alkoholt fogyasztott, amikor Heard megkérdezte, mire utal a Wino Forever feliratú tetoválása. A színész elmondta, hogy egykori barátnője, Winona Ryder nevét varratta magára, amelyet szakításuk után változtatott meg. Heard azt hitte viccel, ezért felnevetett, mire Depp válaszul többször arcon csapta, de olyan erővel, hogy a színésznő a földre zuhant. Tudatosította, hogy azonnal el kéne tűnnie onnan, azonban nem volt képes rá. A színész szinte azonnal bocsánatot kért, és sírva bizonygatta, hogy nem üti meg többet. Heard szerint azonban ez nem volt így: onnantól kezdve egyre gyakrabban bántalmazta őt a színész leginkább drogos vagy alkoholos befolyás alatt, ráadásul mindegyik szer teljesen más embert csinált belőle. Amikor viszont elvonult kijózanodni, és egy ideig tiszta volt, akkor csodálatos volt a kapcsolatuk – állítja Heard, hozzátéve, hogy abban reménykedett, egyszer nem esik majd vissza a színész, ám függősége minden következményét ő viselte:

„Ez az ember elvesztette az uralmat a béltartalma felett, és én takarítottam utána. A saját hányásába ájult bele…aztán pedig úgy járkált, mintha mi sem történt volna. Senki sem mondta el neki. Senki sem volt vele őszinte.

A színésznő szerint azonban Depp továbbra is ivott, drogozott, ez volt az, ami agresszívvá és féltékennyé tette, volt, hogy teljesen alaptalanul vádolta hűtlenséggel. Egyik alkalommal azzal gyanúsította, hogy egy nővel flörtölt, máskor a kokainadagját kérte rajta számon, letépte a színésznő ruháit, és jóformán testüregvizsgálatot végzett rajta, hátha drogot talál nála. Az egyik nyaralásuk alkalmával a színész bahamai magánszigetére mentek két gyermekével, Jackkel és Lily-Rose-zal, ám Depp gyerekei elől titkolni akarta alkoholizmusát, ezért kávés csészékbe töltötte az alkoholt. Heardöt azzal vádolta, hogy lebuktatja gyerekei előtt, emiatt dührohamot kapott, a nyakánál fogva elkapta a színésznőt, és azzal fenyegette, hogy megöli. Egy olyan esetet is felelevenített a színésznő, amikor egy autóútjuk során Deppet ismét elöntötte az indulat, fogta Heard kiskutyáját, és kilógatta a mozgó autó ablakából.

Depp már korábban felszólalt a bíróságon, állítása szerint Heard volt az, aki bántalmazta őt, sőt, olyan bizarr részleteket osztott meg ezzel kapcsolatban, miszerint Heard miatt szakadt le az egyik ujjhegye, és a színésznő emberi ürüléket hagyott a közös ágyukban.

A Depp kontra Heard jogi huzavona már évek óta folyik, a két színész 2017-es válásuk óta oda-vissza perlik egymást, sőt, Depp már a brit bulvársajtóval is bíróságra ment, akik feleségverőnek nevezték. A mostani pert a színész indította volt felesége ellen rágalmazás ellen, a botrány miatt ugyanis olyan milliós munkáktól esett el, mint a Legendás állatok-filmek vagy a Karib tenger kalózai-széria.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik