Kultúra

Az egész személyzet Johnny Depp levágott ujját kereste

EVELYN HOCKSTEIN / POOL / AFP
EVELYN HOCKSTEIN / POOL / AFP
Végül a konyhában találták meg a hiányzó testrészt.

Ahogyan azt sejteni lehetett, a per előrehaladtával egyre durvább részletek derülnek ki a viharos Amber Heard-Johnny Depp házasságról, ám a legutóbbi fejlemények a vért sem nélkülözik. Ezúttal annak a konfliktusnak a körülményei derültek ki a bíróságon, amelynek következtében Depp 2015-ben elveszítette a fél ujját – számolt be a bírósági meghallgatások újabb részletéről a Variety.

A múlt héten a színész által az exfelesége ellen indított rágalmazási perben ezúttal a Deppet 2015-ben ellátó orvost, David Kippert hallgatták meg. A színész ekkor épp a Karib-tenger kalózai forgatása miatt tartózkodott Ausztráliában, ahová akkori felesége, Heard is elkísérte. Itt mérgesedett el az egyik vitájuk annyira, hogy végül Deppet kórházba kellett vinni, hogy visszavarrják a fél ujját, ám arról, hogy pontosan mi történt, mást állít mindkét fél. Az eset már korábban is nyilvánosságra került: Depp egy ideig azt hazudta, a forgatáson rácsapódott egy ajtó, majd később azt állította, valójában felesége csapott rá egy vodkásüveggel, amely összetört. A színésznő ügyvédei ellenben azt állítják, hogy a férfi maga vágta le az ujját, amelyet sms-ekkel is bizonyítani tudnak. Depp ügyvédei ellenben egy hangfelvétellel érvelnek, amely a veszekedés alatt készült.

Az ominózus ujjlevágással kapcsolatban hallgatták most meg a Deppet ellátó orvosi csapatot: a színész magánorvosa, Kipper volt az, aki a helyszínen elsősegélyt nyújtott a vérző ujjú férfinak. Miután megtisztította a sebét, a személyzettel együtt keresni kezdték a levágott testrészt, ám nem volt egyszerű dolguk a rendetlenség miatt. Kipper szerint a földet üvegszilánkok borították, és végül Depp szakácsa találta meg a hiányzó ujjdarabot a konyhában. Kicsit máshogy emlékszik az egyik nővér, Debbie Lloyd, aki szerint a szálláshely menedzsere volt az, aki ráakadt a testrészre, és vitte a színész után a kórházba, ahol aztán sikeresen visszavarrták. Kipper azt is hozzátette, hogy ugyan Heard elég zaklatottnak tűnt, nem látott rajta sérülést, és a színésznő nem is kért tőle orvosi segítséget.

A két egészségügyi szakember egy ideje már Depp szolgálatában állt, azért bérelte fel őket, hogy drog-és alkoholproblémáit kezeljék. Ők kísérték el a színészt a magánszigetére is 2014-ben, ahová szintén a leszokás miatt vonult el. Kipper azt is elmondta, hogy a 2015-ös eset után be akarta nyújtani felmondását, amire a színész azt reagálta sms-ben, hogy még sosem hallott olyat, hogy egy orvos kirúgná a páciensét, de egy kicsit azért büszke erre a teljesítményére.

Kapcsolódó
Indul Johnny Depp és Amber Heard 50 millió dolláros rágalmazási pere
Várhatóan tanúskodik majd Elon Musk és James Franco is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik