Netflix, Focus Features, Universal
Kultúra

Itt vannak 2022 Oscar-várományosai

Január közepén már érdemes Oscar-jóslatokba bocsátkozni. Idén nyíltabb a verseny, mint tavaly, amikor minden A nomádok földjéről szólt. 2022-ben valószínűleg egy szadista cowboy-ról szóló, hidegrázósan feszült thriller, a hetvenes évek napfényes Kaliforniáját panorámázó nevelődési történet, vagy a hatvanas évekbeli, forrongó Belfasthoz címzett óda között dőlhet el a legfontosabb Oscar-díjak sorsa, de a jelöltek között ott lehet Benedict Cumberbatch, Will Smith, Nicole Kidman, Kirsten Dunst, sőt akár Nicolas Cage is.

Január közepén már minden évben látszik, mely filmek és alkotók lehetnek ott a következő Oscar-gálán. A jelöltek kihirdetése ugyan még hátravan – az Amerikai Filmakadémia idén február 8-án teszi közzé a listát –, de több filmes szakszervezet és számos amerikai kritikuscéh már kiosztotta a díjait, január 9-én pedig a Golden Globe-díjakat is átadták.

Igaz, utóbbi idén súlytalanabbá vált, mint eddig bármikor: a Hollywoodban dolgozó külföldi újságírók szervezete botrányoktól övezve, jócskán megcsappant népszerűséggel, élőben rendezett gála nélkül hirdette ki saját díjazottjait. Ezzel együtt az általuk favorizált filmek és alkotók szokás szerint az Oscar-jelölésig is eljuthatnak, tehát hiba volna teljesen figyelmen kívül hagyni a Golden Globe-ot.

Kapcsolódó
Golden Globe 2022: Hogy lett az Oscar előszobájából Hollywood kínos évnyitója?
Hiába kapálózik egy éve a díjakat odaítélő HFPA, egyelőre senki sem hiszi el nekik, hogy valóban diverzitásra törekednek. Így lett Hollywood egyik fényes gálájából zárt ajtók mögött eldarált névsorolvasás.

Ahogy tavaly, úgy idén is bemutatjuk 2022 Oscar-várományosait. Az előző évben magyar alkotóknak is szurkolhattunk – Mundruczó Kornél és Wéber Kata Pieces of a Womanje került kis híján Oscar-közelbe –, idén viszont ilyen szempontból kívülről figyeljük a meccset. A nemzetközi kategóriába nevezett magyar film, a Post Mortem nincs rajta a jelölhető filmek szűkített listáján.

Legjobb film

Tavaly ilyenkor minden jel arra mutatott, hogy Chloé Zhao érzékeny és intelligens road movie-ja, A nomádok földje tarolhat a fő kategóriákban, és a papírforma be is jött. A nomádok földje lett a legjobb film, Zhao nyerte a rendezők, Frances McDormand a női főszereplők díját. Idén izgalmasabb a verseny, január közepén még nincs teljesen egyértelmű favorit.

A legvalószínűbbnek az látszik, hogy három film között dől el a legjobb film Oscarja. Jane Campion a velencei filmfesztiválon mutatta be A kutya karmai között című, westernbe oltott thrillerét, amit decembertől, a Netflixnek köszönhetően, már az egész világ láthat. A női rendezők doyenjeként számon tartott Campion és a sokadik Oscar-kompatibilis alakítását nyújtó Benedict Cumberbatch jelölése biztosra vehető, de a filmnek is jó esélyei vannak a díjra.

Netflix A kutya karmai között

Ugyancsak egyértelmű, hogy jelölni fogják Paul Thomas Anderson új filmjét, a Licorice Pizzát. A rendező gyerekkorának helyszínén, a hetvenes évek Kaliforniájában játszódó romantikus nevelődési történetet a külföldi kritikusok egyszerre írják le nosztalgikusnak és meglepőnek, és Andersontól nem is számítunk szentimentális hangvételre. A rendező filmjei az utóbbi években jóformán automatikusan bekerültek az Oscar-jelöltek közé – teljesen megérdemelten –, a Licorice Pizza ráadásul olyan filmnek tűnik, ami kicsit Hollywoodról is szól, ezeket pedig imádják Hollywoodban.

Egy hónapja valamivel esélyesebbnek tűnt, mint most, de még így is díjazhatják Kenneth Branagh önéletrajzi ihletésű rendezését, a Belfastot, amely egy tíz év körüli gyerek szemén keresztül mutatja be a forrongó északír főváros hatvanas évekbeli mindennapjait. Erősek a Roma-, távolabbról az Amarcord-párhuzamok, és a megbízható hollywoodi mesteremberré érett Branagh nyilván rendezőként is számíthat a jelölésre.

A legjobb film kategória jelöltjei közé beférhet még a szívfacsaró CODA, a francia A Bélier-család amerikai remake-je egy siket családról, ahol csak az egyik kislány hall, ő viszont énekelni szeretne. Jelölni fogják a teniszező Williams nővérek apját középpontba állító életrajzi filmet, a Richard királyt és – sejthetően – Steven Spielberg mozipénztáraknál elvérzett West Side Storyját is. 2021 sikerfilmjei közül pedig leginkább az Oscar-kedvenc Denis Villeneuve Dűnéje számíthat a jelölésre (és a technikai kategóriák díjaira).

Legjobb rendezés és forgatókönyvek

A várható rendezői jelölések erősen összefüggenek a legjobb film kategória díjvárományosaival. Az Anderson-Branagh-Campion triász tagjai számíthatnak a jelölésre, és a forgatókönyves díj is elsősorban közöttük dőlhet el – a Golden Globe-on a rendezésért Campiont, a forgatókönyvért Branagh-t ismerték el. Spielberg begyűjtheti nyolcadik (!) rendezői jelölését, de újabb Oscart nem a West Side Storyért fog kapni, Denis Villeneuve-öt pedig az Érkezés után a Dűnéért jelölhetik másodszor. Ha az Akadémia – a Golden Globe mintájára – több női rendezőre is szeretné felhívni a figyelmet, úgy a rendezőként Az elveszett lánnyal bemutatkozó Maggie Gyllenhaal találhatja magát a jelöltek között.

Rob Youngson / Focus Features Belfast

A forgatókönyves mezőnyben hagyományosan jelöléssel ismernek el néhány olyan filmet, amelyeknek a legfontosabb kategóriákban nincs esélye nyerni, de az Akadémia értékeli őket. Az adaptált forgatókönyvek között a CODA, az eredeti ötletből készült forgatókönyvek kategóriájában a Mike Mills írta és rendezte gyerekmelodráma, a C’mon C’mon kaphat jelölést.

Legjobb női főszereplő

Talán az idei év legnyitottabb kategóriája a női főszereplőké. Ennek főleg az az oka, hogy a legnagyobb Oscar-esélyes filmekben nincs igazán nagy női szerep (a kivétel Alana Haim a Licorice Pizzában, de ő inkább a mellékszereplők között számíthat jelölésre). Így aztán olyanokat is találhatunk majd a jelöltek között, akik egyedül képviselik a filmjüket az Oscar-gálán.

Glen Wilson / Amazon Nicole Kidman a Being the Ricardosban.

A kedvencért díjazott és tavaly Az apa révén is jelölt Olivia Colman ezúttal Az elveszett lány főszerepéért kaphat jelölést. Kristen Stewart a Spencer Diana hercegnéjeként juttathatja Oscar-közelbe Pablo Larraín kiváló, de az Akadémiának nyilván túl művészkedő filmjét, Nicole Kidman pedig Lucille Ball szappanoperasztár megformálásáért (Being the Ricardos) gyűjtheti be ötödik színésznői jelölését. Kidman már megnyerte a Golden Globe-ot a drámai kategóriában, míg a musicalek és vígjátékok mezőnyében ott a West Side Story főszereplője, az újonc Rachel Zegler nyert – egy Oscar-jelölésre neki is lehet esélye.

Legjobb férfi főszereplő

Ebben a kategóriában Benedict Cumberbatch a legnagyobb esélyes: ez lesz a második jelölése, ráadásul fizikai átváltozáson is keresztülment a szerepért – mosdatlan cowboy-t játszik –, és nagyjából rajta múlik, hogy a hidegrázós A kutya karmai között feszültsége mindvégig kitart. Az angol színész esélyei paradox módon akkor gyengülnek, ha A kutya karmai közöttnek áll a zászló a legfontosabb kategóriákban. Ebben az esetben ugyanis elképzelhető, hogy a színészeknél inkább a hollywoodi kedvencet, Will Smith-t díjaznák a Richard király címszerepéért.

InterCom Richard király, jobbra Will Smith.

Valószínűleg Cumberbatch és Smith között dől majd el a díj sorsa, de jelölhetik még Denzel Washingtont a Joel Coen-féle Macbeth tragédiájáért, Andrew Garfieldot a Tick, Tick, Tick… Boom! túlmozgásos musicalszerzőjének szerepéért, vagy akár Nicolas Cage-et is, akinek a legmélyebb gagyitól a leglilább művészfilmekig terjedő életművét az Akadémia jó ideje szem elől tévesztette, 2021-ben viszont újra a kritikusok látókörébe került a Pig szarvasgombagyűjtőjeként. Na jó, valószínűbb, hogy Cage helyett inkább jobb pedigrével rendelkező színészek kapnak jelölést, mondjuk Leonardo DiCaprio a Ne nézz fel!-ért vagy Javier Bardem a Being the Ricardosért.

Legjobb női és férfi mellékszereplő

A férfi mellékszereplők mezőnyében idén több fiú is előfordulhat. Kodi Smit-McPhee méltó partnere Benedict Cumberbatch-nek A kutya karmai közöttben, és aki látta a Mike Mills rendezte C’mon C’mont, 2021 Papírholdját, azt elbűvölte a 11 éves Woody Norman játéka. Ha idősebbek is számot tarthatnak a díjra, akkor több remek színész is választható a tablószerű Belfast szereplőgárdájából (leginkább Jamie Dornan és Ciarán Hinds), a hollywoodi sztárválogatottból pedig a legnagyobb eséllyel Bradley Cooper (Licorice Pizza) vagy Ben Affleck (The Tender Bar) bazsalyoghat a jelöltek között.

Universal Alana Haim a Licorice Pizzában

A női mellékszereplői díj jelöltjei között ott lehet az említett Alana Haim, akinek egyébként a Licorice Pizza az első komoly filmszerepe, amúgy a HAIM nevű együttes tagjaként ismert. Kirsten Dunst jó ideje megérdemelne már egy Oscart, és A kutya karmai között zugivó farmerfeleségeként talán kaphat is díjat. Jelölhetik még Ruth Neggát A látszat ára hazugságban élő háziasszonyának szerepéért, Ariana DeBose-t, a West Side Story Anitáját (a Golden Globe-ot ő nyerte) vagy Caitríona Balfe-ot, aki a főhős kisfiú anyját játssza a Belfastban.

Legjobb dokumentum- és animációs film

A zenei dokumentumfilmek hagyományosan nem igazán Oscar-kompatibilisek, de 2021 olyan erős éve volt a műfajnak, hogy valószínűleg a gálán is találkozunk ilyen filmmel, leginkább Todd Haynes Velvet Underground-portréjával. Akár a dokumentum-, akár az animációs filmek között jelölhetik a Flee című filmet, egy Dániában élő, meleg afgán menekült történetét. Jelölést kaphat a koronavírus-járvány kitörését amerikai és kínai oldalról is körbejáró Azonos lélegzet, amiről ebben a cikkben írtunk. Mégis a 2018-ban a föld alatt rekedt thaiföldi bányászok történetét elmesélő The Rescue-nak van a legnagyobb esélye a dokumentumfilmes Oscarra, pláne, hogy ennek alkotói, Jimmy Chin és Elizabeth Chai Vasarhelyi 2019-ben megnyerték már a kategóriát a hegymászós Free Solóval.

Apple TV+ The Velvet Underground.

Az animációs filmek között mindig ott az aktuális Pixar-film: idén ez az erős Szólíts a neveden!-hatást mutató Luca, amely ugyanakkor nem durrant akkorát, mint tavaly a Lelki ismeretek, ami simán el is vitte az Oscart. Úgyhogy lehet esélye a Disney saját gyártású Encantójának, amely a kolumbiai folklórban merül el, de jelölni fogják a Raya és az utolsó sárkányt és talán a netflixes Mitchellék a gépek ellent is.

Legjobb nemzetközi film

Ahogy megszokhattuk, az Egyesült Államokon kívül készült, nem angol nyelvű filmek között idén is sokkal erősebb lesz a mezőny, mint bármelyik másik kategóriában – gyakorlatilag csak mesterművek és nagyon-nagyon jó filmek versenyezhetnek egymással. Jelölni fogják a japán Hamagucsi Rjúszuke Drive My Carját egy gyászoló színházrendezőről, amelynek az alapjául szolgáló Murakami Haruki-novella Vezess helyettem címmel jelent meg Magyarországon. Jelölhetik a norvég Joachim Trier megható és okos nevelődési történetét, A világ legrosszabb emberét, valamint Asghar Farhadi újabb, gyomorszorító, kisrealista erkölcsdrámáját, az iráni A hőst.

Sister Distribution Drive My Car

Farhadi nyert már Oscart, ahogy Paolo Sorrentino is, aki idén a saját nápolyi kamaszkorát átszínező Isten kezével térhet vissza a gálára, egyúttal világossá téve, annak idején miért köszönte meg A nagy szépségért járó díjat mások mellett Diego Maradonának is. A Flee animációs dokumentumfilmje ebben a kategóriában is jelölhető, és akkor még nem beszéltünk a Pedro Almodóvar rendezte Párhuzamos anyákról, a nagyszerű finn Compartment No. 6-ről (utóbbi kettő Golden Globe-jelölt volt), vagy a német Én vagyok a te emberedről. Bárki is nyerje az Oscart, ebben a kategóriában biztosan jó helyre kerül a díj.

Vedd kézbe a 24.hu legemlékezetesebb tartalmait!
Izgalmas arcok, kihagyhatatlan történetek
Keresd az újságárusoknál, vagy rendeld meg az mc.hu/riporter oldalon!
Megrendelem

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.