Kultúra

„Lehet jóban a belügyminiszter a külügyminiszterrel, szegény ember vízzel főz” – szólt Rákosi

Itt az új Spiró-dráma Kádárról, Rákosiról, Gerőről, Rajkról. Matiné.

Előszó a tragédiához

Felső tagozatos koromban az iskolai szünet elején rendszeresen apai nagymamám lakásában kellett töltenem egy-két hetet, így döntöttek a szüleim. Nagyanyám buta volt és műveletlen, nem volt miről beszélgetni vele. Az előszobából lehetett a nappaliba jutni, abból pedig a hálószobába, ahol a terebélyes, kétszemélyes ágyban kellett aludnom a nagymamám mellett. A vécé, a fürdőszoba és a konyha közös volt a cselédszobában lakó középkorú társbérlőnővel, akivel ritkán futottunk össze.

A Dohány utca 57. U alakú udvarába nagy, vasrácsos kapun át lehet bemenni, nagymamám a háború előtt is a jobb kéz felőli – liftes – lépcsőházban, az első emeleten lakott, akkor még a férjével és a fiaival. Csipkefüggöny és sötétítőfüggöny takarta el a szemközti lakókat, akik úgy tizenöt méternyire laktak, és ugyanilyen függönyöket alkalmaztak.

Mi az a Matiné?

Vasárnap délelőttönként egy-egy regényből mutatunk részletet, jobbára kortárstól, remek szövegeket, történeteket. Ha tetszik, az oldal alján ott a kötet szerzője, címe, kiadója, irány a könyvesbolt vagy a könyvtár.

A Matiné eddigi termését itt találni.

Kevés könyv volt a lakásban, Herczeg Ferenctől A Gyurkovics lányok, A Gyurkovics fiúk és Az élet kapuja, ezeket nagymamám a gettóba is magával vitte; kiolvastam őket, untam. Még egy könyv maradt meg, Harsányi Zsolttól a Matthias Rex; bibliapapírra nyomták és bordó bőrbe kötötték; annak voltak jobb részei. 1958-ban nem sejtettem, hogy négy év múlva, 16 évesen megírom az első darabomat, és Mátyás király lesz a címe. Egyetlen példányát odaadtam egy barátomnak, aki elvesztette. Az volt az alapötlete, hogy Mátyás király nem is létezik, csak beszélnek róla. Újabb 16 év múlva ebből lett A békecsászár című drámám.

58-ban nekünk, tiszta fiúosztálynak, nyárra a vitézkötés zsinórjának elkészítése volt feladva. Egy szokványos faspulni egyik végébe négy szöget kellett bevernünk, és horgolótűvel  cérnát  kellett  hurkolnunk  rájuk  meghatározott sorrendben, hogy a spulni másik végén egy fonott cérnahenger jöjjön kifelé. Szeptemberre a hosszú zsinórt csigavonalban összefércelve az egész fejkoponyánkat befedő sapkát kellett produkálnunk. Kézimunkából is buktattak, mint bármelyik tárgyból. A nagymamám úri szabó volt, de ezt a hurkolászást nem bírta megtanulni, úgyhogy hetekig vacakoltam. Hülyeség volt ez is, mint az általánosban minden.

Június 17-én kedden egyedül voltam a nappaliban, a tízórás hírekre bekapcsoltam  a rádiót. Bemondták, hogy elítélték Nagy Imrét és társait, hármat közülük kivégeztek. Az első érzésem az volt, hogy ezt nem kellett volna. 56 el van temetve, mindenki rég meghunyászkodott, mindenki tudja, miről kell kussolni, akkor meg minek?

2020-ban ugyanezt érzem.

Fortepan / Magyar Nemzeti Levéltár .Nagy Imre a társai és ellene tartott tárgyaláson.

Főtitkárok

Tragédia

SZEREPLŐK

Kádár János, Rákosi Mátyás, Farkas Mihály, Péter Gábor, Gerő Ernő, Szőnyi Tibor, Rajk László, Farkas Vladimir, Szántó György, Néma fogdmegek, Hangok

 

ELSŐ JELENET

A Tisza Kálmán téri nagy­budapesti pártközpont, 1946. június 27. Iroda. Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Szőnyi Tibor, Rajk László, Kádár János.

Rákosi: Washingtonban  a  Blair  House-ban  laktunk,  szép kis hotel, azt mondják, hogy Truman majd oda fog költözni, amíg a Fehér Házat felújítják. A Fehér Házban találkoztunk az elnökkel, fogalma se volt, hol van Magyarország, riadtan nézelődött, rengeteg fotós és filmes volt jelen, Truman vigyorgott jobbra meg balra, kezet fogott Nagy Ferenccel is, Ries Istvánnal is, Gyöngyösivel is, velem is, mindezt felvették.

Mondtam neki, látom, az Egyesült Államokban diktatúra van. Hogy-hogy, kérdezte. Hát a fényképészek diktatúrája. Buzgón bólogatott és vigyorgott, ezt is filmre vették.

A Capitolium üléstermének mennyezete vasúti sínekkel volt alátámasztva; mondták, régi épület, süllyed, de majd rendbe hozzák. A külügyi bizottságban jártunk, az elnök, Sol Bloom sorra mutatta be nekünk a tagokat. Volt ott egy nagyon helyes nő, demokrata szenátor Kaliforniából, Helen Gahagan Douglas, aki kereken megmondta, hogy neki szimpatikus, ami Magyarországon történik. Az atomenergia polgári ellenőrzéséért és a faji megkülönböztetés ellen harcol. Eredetileg színésznő, és a férje is az. Az öreg Sol Bloom egyik viccet mondta a másik után, és amikor bemutatta Foster Dullest, aki a republikánusok külügyi vezetője, megjegyezte: nagyon okos ember, kiválóak a beszédei, én írom őket. Mire Dulles azt mondta: ez nem így van, mert Bloom jiddisül ír, én pedig csak héberül tudok. Megkérdeztem aztán a követünket, Szegedy-Maszák Aladárt, akinek Weiss Manfréd unokája a felesége, hogy ki ez a Bloom. Azt mondta, hogy cirkuszi bohóc volt, aztán vállalkozni kezdett, vagyont szerzett, így lett politikus. A végén megkérdeztem Bloomot, hogy mi lesz a mi delegációnk tárgyalásainak eredménye, mire hirtelen elkomolyodott, és azt mondta: visszakapjuk a Nemzeti Bank mind a 28 tonna aranyát. Úgyhogy, elvtársak, mégis lesz forint! UNRRA-segélyt viszont továbbra sem fogunk kapni, LaGuardia nem volt ellenséges, de azt mondta, ő már inkább felszámolóbiztos, úgyhogy nuku. Kicsit csodálkozott, amikor elmeséltem, mekkora nálunk az infláció, hogy a billpengő is százmilliónál tart. Volt egy csomó fogadás, az egyiken a szép Hiller Baba mellé kerültem, akinek az apja a magyar alumíniumot birtokolta; a Szövetséges Ellenőrző Bizottság amerikai tagjának a fia Budapesten ismerte meg és vette el. Aztán Nagy Ferencet, ahogy kormányelnökhöz illik, tiszteletbeli indiánná avatták, fel kellett vennie a sastollas fejdíszt…

Gerő: Szorgalmazom, hogy a Kis Újságban megjelenjen a sastollas fényképe… Szerintem hiúságból meg fogják jelentetni. A magyar paraszt nem szereti, ha a politikusa pojácáskodik.

Rákosi: Amikor átmentünk New Yorkba, összehívták a tiszteletünkre a magyar kolónia vezetőit. Ott volt Molnár Ferenc és Lengyel Menyhért is. Felvetettem nekik, hogy jöjjenek vissza Magyarországra. Furcsa mosollyal azt mondták, az nem olyan egyszerű. Mondtam, a magyar követség akár holnap kiadja nekik a beutazási engedélyt. Azt mondták, nem ez a bökkenő.

Gerő: Nekem nem fognak hiányozni.

Rákosi: Sokan jöttek ki a repülőtérre, de persze a kísérőink nem akarták hozzánk engedni őket. Feltűnt nekem egy idős nő magyaros pruszlikban, a lányával volt meg a 7-8 éves unokájával, azok is magyaros viseletben. Kértem, engedjék közelebb. A nagymama elmondta, hogy a lánya ugyan már Amerikában született, de ő is, meg a kisunokája is szépen beszél magyarul, mire a kislány elszavalt egy Petőfi-verset. A nagymama pedig elővett egy fényképet, én voltam rajta, akkor vette tíz éve, amikor az én kiszabadulásomért gyűjtöttek pénzt Amerikában. A nagymama biztosított, hogy nemcsak ő, de még a kisunokája is kommunista. Hosszan szorongattuk egymás kezét.

Fortepan / Magyar Rendőr Rákosi Mátyás

Szőnyi: Igazán szép történet! Erről is jó lenne egy fotó, Rákosi elvtárs az amerikás magyarok között!

Gerő: Nem jó ötlet, Szőnyi elvtárs! Erősen remélem, hogy egyáltalán nem fotózták! – Végeztünk, elvtársak!

(Mindenki kimegy, csak Rákosi és Gerő marad. Gerő az aznapi Szabad Népet veszi fel az asztalról, a címlapján közös fénykép, rajta az első sorban Nagy Ferenc, Truman, Rákosi, Ries, a háttérben Gyöngyösi, Szegedy­-Maszák és még két férfi, lobogtatja.)

Ezt Sztálin soha nem fogja megbocsátani! Fényképezkedni az amerikai elnökkel, az esküdt ellenséggel!

Rákosi: De hát miért,  kormánydelegációval  voltam odakint mint miniszterelnök-helyettes…

Gerő: Mert a Hozjáin nem mehet Amerikába, azért! Minden reggel végigolvassa az amerikai és az angol lapokat, ezzel megy el az egész délelőttje, de ő soha nem mehet oda! Ezt aztán nehéz lesz ledolgozni!

Rákosi: Jó, majd éberek leszünk, akár a héberek…

Gerő: Már akkor megutált, amikor először fogadott, és te fecsegtél, a műveltségeddel kérkedtél, a nyelvtudásoddal kérkedtél! Már akkor megmondtam, hogy az ilyesmit utálja!

Rákosi: Soha többé nem fecsegtem előtte…

Gerő: Egyszer is elég volt! Azonnal meggyűlölt, és miattad minket is! El lehet menni Amerikába, ha nagyon muszáj, de Trumannal fényképezkedni, az a mi halálos ítéletünk! Iszonyatosan kell igyekeznünk, hogy ezt helyrehozzuk! Iszonyatosan!

Rákosi: A Szabad Népet nem olvassa…

Gerő: Rég a kezében vannak a képek! Még el se csattintották, már megkapta! A Moszkvai Rádióban már idézték, mit mondtál a washingtoni villásreggelin!

Rákosi: Mér’, mit mondtam, mit mondtam?!

Gerő: Azt mondtad, hogy a magyarok nem akarnak kölcsönt kieszközölni, csak a javak visszaadását…

Rákosi: Ez ellen mi lehet a kifogás?!

Gerő: Az, hogy odakint mondtad, Washingtonban, ahová a Gazda nem mehet!

Fortepan / Bauer Sándor Gerő Ernő

MÁSODIK JELENET

1949. május 23. Jön Rákosi Mátyás és Kádár János.

Kádár: Szabadság, Rákosi elvtárs!

Rákosi: Szabadság, Kádár elvtárs! Azért kérettem ilyen korán, mert szeretném, ha beleszagolna egy kihallgatásba. Szőnyi Tiborról van szó… Öt napja vallatjuk, de összevissza beszél… Magát eddig nem zavartuk, egy belügyminiszternek sok a dolga, klerikális reakció, káderkérdések, és azt reméltük, hogy Péter Gábor megoldja a dolgot… De hát makacs ember a mi kis Szőnyink, nem könnyű vallomásra bírni…

Kádár: Kiderült már, hogy kém?

Rákosi: Biztosan kém, efelől előzőleg sem volt semmi kétség. De hát nem egy nagy jellem a doktor úr, és amikor arról érdeklődnek az elvtársak, hogy ki volt az itthoni kapcsolata, az égvilágon mindenkit megnevez, magát is, engem is, Gerőt is, akárkit…

Kádár: Jugoszláv kapcsolat?

Rákosi: Erről még részleteket  nem  tudunk, azonkívül, hogy Szőnyi csoportja Jugoszlávián keresztül jutott haza 45-ben, amiről írásban még akkor jelentett. Miért, maga tud valamit?

Kádár: Nem tudok. Csak amit Rákosi elvtárstól és Péter Gábor elvtárstól megtudtam…

Rákosi: Igen, Svájcban, az OSS-ben bizonyos Noel Field volt a felső kapcsolata, aki a Népszövetségnél dolgozott, kommunista érzelműnek mutatta magát, de hát persze kém, akit most 11-én Prágában kapcsoltunk le, és Pestre hoztuk… Talán ezt még nem mondtam… Ez a Noel Field vallott Szőnyire… De jugoszláv kapcsolatról nem tudok.

Kádár: Mi mindenkinek utánanéztünk, aki az UDBA-val kapcsolatban állhat… A fokozott éberség jegyében meg fogom erősíteni ezt a vonalat… Azt az amerikait ki hozta Pestre?

Rákosi: Szűcs Ernő és kicsiny csapata.

Kádár: Értem.

Rákosi: Noel Field szervezte be Szőnyit… De lennie kell magasabb magyar kapcsolatnak is… Az a helyzet, hogy Szőnyi már kimondta Rajk László nevét is, de annyira hihetetlennek tartottam, hogy megerősítésre várok…

Kádár: Rajk?

Rákosi: Képzelje. Nem akartam hinni a fülemnek. Most se vagyok képes elhinni… Azóta is jár az agyam… Rajk tavaly úgy nyilatkozott Moszkvában, ha jól emlékszem, maga is jelen volt, hogy támogatja Dimitrov és Tito közeledését, és nekünk is együtt kellene működnünk a jövőbeli jugoszláv–bolgár–macedón–albán Balkáni Föderációval. De ennyi az egész, és ez is csak a magánvéleménye volt… Ami Titót illeti, a magam részéről nagyon fájlalom… Óriási kár, hogy elárulta az ügyet… Meséltem, hogy 45 nyarán mi volt Belgrádban?

Kádár: Nem mesélte, Rákosi elvtárs.

Rákosi: Kocsival mentünk, Rajk meg én, és az a sofőr vitt, aki 37-től nyilas párttag volt, amit senki se tudott, a Belügy se… Jó sofőr és nagy dumája van… Ül már?

Kádár: Ül.

Rákosi: Belgrádban rögtön a királyi palotába hajtottunk, ott láttam életemben először és utoljára magántulajdonban Rembrandtot… Fantasztikus kincstár az a királyi palota, minden ép, se belövés, se leltárhiány… A németeknek nem volt idejük kirabolni, hanyatt-homlok kellett menekülniük, meglepte őket a szovjet támadás… Nem gondolták, hogy Tito egyszerre mégiscsak a Vörös Hadsereg segítségét kéri… Na szóval ott székelt Tito, hófehér egyenruhában feszített, mint egy bonviván… Tengerésztiszti egyenruha akart lenni, talán színházi jelmeztárból szerezték… Jól beszél oroszul, néha horvát szavakat kevert bele, amit értettem, mert szerbül is úgy mondják… Németül is tud, ugyanúgy 15-ben esett fogságba, mint én… Négyszemközt voltunk, mert Rajk addig Rankovićcsal tárgyalt, de mégis hárman, mert volt ott még egy hatalmas véreb, le nem vette rólam a szemét… Úgy hívták, hogy Tiger, egy Gestapo-tiszté volt, fél évbe telt, amíg Titóhoz szoktatták… Tito sose fogadott senkit a véreb nélkül, és németül szólt hozzá… Miért is mesélem ezt magának?

Kádár: A jugoszláv szál.

Rákosi: Ja, igen. Szőnyi Tibor esetében nem merült fel jugoszláv szál, a cseh és a svájci szálat ellenőriztük. Arra kérem, hogy nézzen be hozzájuk, hogy amit Szőnyi állít Rajkról, az reális-e. Farkas Mihály is ott van, meg Péter Gábor, meg Szűcs Ernő. Villa a Svábhegyen, a sofőröm majd odaviszi. Azt javaslom, hogy induljon azonnal.

Kádár: Indulok, Rákosi elvtárs. Szabadság!

Rákosi: Szabadság!

(Mindketten el.)

 

HARMADIK JELENET

Kihallgatószoba. Szőnyi Tibor összeverve, megkötözve egy széken. Farkas Mihály, Péter Gábor, Kádár János, fogdmegek.

Farkas: Egy ilyen kicsi ember, és még mindig bírja!

Péter: Nem bírja már sokáig.

(A fogdmegek Szőnyit locsolják.)

Farkas: (Üvölt.) Valld be már, te szemét áruló, te utolsó csirkefogó, hogy ki volt az összekötőd! Kém volt Rajk, vagy nem volt kém?!

Szőnyi: (Nyöszörög.)

Farkas: Szóval kém volt! Kicsoda? Nem hallom! Hangosan mondjad, te rohadt szemét áruló!

Szőnyi: (Nyöszörög.)

Péter: Hangosabban! – Azt mondta, hogy Rajk László.

Szőnyi: Rajk László… (Elájul.)

Péter: Na ugye.

Farkas: Hogy mit kell vele vesződni! Más dolga is van az embernek!

Péter: Hallottad, Kádár?

Kádár: Hallottam.

Péter: Különös, mi? Rajk László!

Kádár: Nem gondoltam volna.

Farkas: (A fogdmegeknek.) Folytassátok.

(Farkas, Péter, Kádár kimegy.)

 

NEGYEDIK JELENET

1949. május 30., hétfő. Hajnal. Balatonaliga, üdülő. Rákosi Mátyás, Farkas Mihály, Péter Gábor, Gerő Ernő. Kádár János besiet.

Kádár: Szabadság, elvtársak! Elnézést, a sofőr csak háromnegyed ötre jött értem…

Fortepan / Magyar Rendőr Kádár János

Rákosi: Farkas elvtársék az éjszaka megjöttek repülővel… (Farkashoz.) Kádár még nem tudja, hogy mi volt Prágában a pártkongresszuson.

Farkas: Beszéltünk Belkinnel, aki csak tegnapelőtt tudott a szovjet delegációhoz csatlakozni, de mivel Malenkov megkérte, hogy ő is üljön ott a CSKP kongresszusán, egész nap nem értük el. Végül a büfében tudtuk elcsípni tegnap este, indulás előtt. Azt mondta, hogy Abakumov előterjesztésére Sztálin elvtárs rábólintott.

Rákosi: Nagyszerű. – Kádár elvtárs, ez azt jelenti, hogy Rajkot le lehet tartóztatni.

Kádár: Értem.

Farkas: Belkin elmondta, hogy a bolgárok nem várják meg a Barvihában kezelt Dimitrov felépülését és hazatérését, előbb indítják meg a pert Kosztov ellen hazaárulásért.

Kádár: Kosztov?

Gerő: Trajcso Kosztov. Akit március végén minden tisztségéből leváltottak. Akire Sztálin annyira megharagudott, hogy nyilvánosan a szemébe vágta, hogy zsulik. (Kádárhoz és Péter Gáborhoz.) Gazember. Dimitrov elvtársat még március elején szállították a Szovjetunióba, nincs jó állapotban, egy repülőgépet küldtek érte Szófiába, hogy végre kezelhessék. Dimitrov elvtárs be sem akart szállni, úgy kellett szinte elrabolni. Cservenkov elvtárs, az utóda épp most van Moszkvában. Ami az albán elvtársakat illeti, Kocsi Dzodzét, akit még decemberben tartóztattak le, hamarosan halálra fogják ítélni, és Enver Hodzsa helyzete megszilárdul.

Rákosi: A feladat világos. Arra kérjük, Kádár elvtárs, hogy a mai napon foglalja le valamivel Rajkot napközben, sőt munka után is, ha lehet. Este fogjuk elkapni a lakásán.

Kádár: Mivel foglaljam le?

Rákosi: Valami hivatalos üggyel. Találja ki. Úgy tudom, hogy maguk összejárnak. Rajk fiának maga a keresztapja, ugyebár. Január végén keresztelték, jól tudom?

Kádár: Megkért rá, és hát nem mondhattam nemet… De előtte is, utána is jelentettem!

Rákosi: Emlékszem, jóvá is hagytuk, pártfeladatnak minősítettük. Nincs mit tenni, ha egy ateista elvtárs kéri fel az embert egy ilyen felemelő feladatra… Furcsa is lett volna, ha egy zsidót kértek volna fel. Híján vagyunk a gójoknak, elvtársak. – Remélem, a klerikális reakció elleni harc azért a Belügyminisztériumban is folytatódik?

Kádár: Folytatódik… Délután mondjuk elcsábítom a Svábhegyre a pártüdülőbe, viszek neki egy sakkfeladványt.

Rákosi: Remek ötlet, meg van véve. Maguk úgyis annyira szívbéli jó barátok. Pont egy éve is együtt urizáltak a Szovjetunióban egy hónapig. Egy csomó szép helyre elvitték magukat, közben bizonyára nagyon összemelegedtek.

Kádár: Rákosi elvtárs küldött, hogy tartsam szemmel! Mindenről részletesen beszámoltam!

Rákosi: A hosszú, sovány, Mefisztó-szerű alakok, amilyen Rajk, sötét lelkűek és gonoszak szoktak lenni. Nem én mondom, hanem Arisztotelész, a görög filozófus. Ettől még lehet jóban a belügyminiszter a külügyminiszterrel, szegény ember vízzel főz. Rajk az egész vasárnapot a Balatonon töltötte a feleségével meg a kisgyerekével, éjjel vitte őket haza a sofőr, úgyhogy ma még el lesz lazulva. – Igen?

Péter: Károlyi Mihály hazajött Párizsból, ma kettőre megy be a külügybe jelentéstételre, de valójában, mint Boldizsár Iván jelentette, Károlyi tiltakozni akar a Mindszenty-per miatt. Könnyen lehet, hogy beadja a lemondását. Úgy tudjuk, hogy a francia nagykövet is hivatalos Rajkhoz, valamilyen vízumokat nem adtunk meg nekik, sürgetni akarja őket.

Rákosi: Monsieur l’ambassadeur Gauquier…

Péter: Hogy lehet az ilyet megjegyezni?!

Gerő: Károlyit hagyjuk futni.

Rákosi: Fusson.

Gerő: Megint emigrálni fog.

Rákosi: Jól teszi.

Péter: A párizsi követségről holnap hozzuk haza Mód Pétert. Rajk barátja.

Gerő: Nem szerencsés, hogy Károlyi most van itthon. Amint fülest kap, a nyakunkra fog járni.

Rákosi: Kibírjuk.

Kádár: Miért kell Rajkot egész nap lefoglalnom?

Farkas: Hogy ne fogjon gyanút, vagy ha gyanút fogott, ne próbáljon lelépni.

Kádár: Miért fogott volna gyanút?

Péter: Szőnyi Tibort ugye másfél hete vittük el, Szalai Andrást szintén… Szász Bélát a múlt hét közepén… Lehallgatjuk Rajk telefonját, ezekben az ügyekben nem keresték, de nincs kizárva, hogy mégis a fülébe jutott.

Rákosi: Ismerje el, Kádár, hogy fényes nappal csak nem foghatjuk le… Hogy nézne ki, hogy a funkcióban lévő külügyminiszterünket a hivatali épülete előtt begyömöszöljük egy nagy, fekete autóba…

(Kis csönd.)

Remélem, Kádár, világos a feladat.

Kádár: Világos, Rákosi elvtárs. Délben még van egy belügyminisztériumi kollégiumi ülés, kiadom az utasítást, hogy a régi tisztviselőket, a janicsárokat szórják ki végre… Utána szabad vagyok… Két hete a Szabad Népben közöltek egy hétlépéses mattfeladványt, elég nehéz, azzal elhúzhatom az időt… Meddig foglaljam le Rajkot?

Rákosi: Mondjuk este nyolcig.

Gerő: Csak délután négyig. Akkor kezdődik a titkárságon a megbeszélés a Magyar Kultúrkapcsolatok Intézetéről, azon Rajk is részt vesz.

Rákosi: Jó, akkor fél négyig. Rajk darvadozik egy kicsit a titkársági ülésen, és onnét megy haza. A többi a maga dolga, Péter.

Péter: Legalább négy kocsival megyünk érte. Úgy tíz után.

Kádár: Én akkor máris indulok. Szabadság, elvtársak!

Mind: Szabadság!

(Kádár kimegy.)

Gerő: Nem gyávul el? Régi kapcsolata neki Rajk.

Farkas: Megcsinálja.

Péter: Nem bízom benne, de Rajkot ő sem utálja kevésbé nálam. Pökhendi, kioktató, nagyképű, sértődékeny, fölényeskedő… Mármint Rajk.

Gerő: Tudjuk.

Rákosi: Ti adtatok Kádárnak 45-ben fegyelmit a pártfeloszlatásért, én még itthon se voltam! Ha az nem árulás, hogy feloszlatta a Pártot, amikor a legnagyobb szükség lett volna rá, akkor semmi! Ő is tudja, hogy ezért még bármikor ismét elő lehet venni.

Péter: Az anyag kéznél van.

Gerő: Szorosan kell követni, és az első jelre…

Rákosi: Gyávább ez annál, semhogy meg merjen futamodni. – A holnapi összevont KV- és KEB-ülésen Rajkot még nem hozom szóba.

Gerő: Ráér.

(Kimennek.)

 

Spiró György: Sajnálatos események – Két tragédia közjátékkal Kádárról

Scolar, 2020

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.