Megafilm Kft.
Kultúra

A Gyurcsány-show nagyvászonra költözött: tucatthriller lett az Elk*rtuk, Dobrevvel a középpontban

A Gyurcsány-filmben Dobrev Klárát tolják a középpontba, de azért Karácsonyon is élcelődnek kicsit. Az Elk*rtuknak nem válik hátrányára a propaganda – ez az egyetlen ok, ami miatt a kampányra időzített filmet nem felejtjük el azonnal.

Korábbi cikkünkben azon vívódtunk, vajon jugoszláv partizánfilmre vagy amerikai thrillerre hasonlít-e majd jobban az Elk*rtuk, de nem előlegeztük meg az ítéletet. Csütörtökön azonban végre bemutatták Kálomista Gáborék politikai krimijét, amely mesterien oldotta fel a dilemmánkat, valódi szintézist alkotva a fent vázolt lehetőségekből. Az Elk*rtuk ugyanis szellemiségében hamisítatlan partizánfilm, amely minden idegszálával az ellenség kijelölésére és démonizálására koncentrál, a múltat szemrebbenés nélkül a jelen politikai üzeneteihez igazítva, külsőségeiben viszont simán elmegy egy harmadvonalbeli amerikai thrillernek, amibe egy éjszakai tévés szörfölés közben bármelyik ponton be tudunk kapcsolódni, mert álmunkból ébresztve is felismerjük a paneleket.

Megafilm Kft. Bánovits Vivianne és Mózes András

Adott egy fiatal, ambiciózus újságíró és párja, egy nem kevésbé fiatal és ambiciózus közvélemény-kutató, akik egy sötét és nagyszabású politikai konspiráció közepébe csöppennek. A kezdeti hezitálás után úgy döntenek, együttes erővel leleplezik az összeesküvést, de persze képtelenek felmérni, hogy ez milyen komoly kockázatokkal jár, akár az életükre, akár az ország sorsára nézve. Aztán szép lassan rádöbbennek, de közben van szerelmi dráma, csalódás, „meghökkentő” fordulatok, véres rendőrattak, autós üldözés, fenyegető tekintetek, dübörgő zenék, érzelmes zongorafutamok, füstös szobákban kötött alkuk, még több fenyegető tekintet és persze elvetemült politikusok minden mennyiségben.

Ebben a képletben nem is volna semmi rendkívüli, ha nem egy mindent letaroló politikai kampányba simulna bele hézagmentesen a film.

Mert – ahogy korábban is írtuk – Hollywoodban és máshol is bevett gyakorlat, hogy közelmúltbeli közéleti eseményeket dolgoznak, és akár habosítanak fel fikciós filmekben, ám az Elk*rtuk esetében képtelenség elvonatkoztatni a nyilvánvaló aktuálpolitikai céloktól. A politikai kontextus sem engedi ezt meg, és maga a film sem tesz különösebb erőfeszítéseket, hogy elrugaszkodjon a kampányszerűségtől. Ennek leglátványosabb eleme, hogy az egyre aktívabb politikai szerepet vállaló Dobrev Klárát tolják az események középpontjába. Gyurcsány Ferenc alakja mindössze egyszer villan fel a filmben, akkor is hátulról, amúgy csak archív felvételekről láthatjuk őt egy-két interjúbejátszásban.

Megafilm Kft. Gubás Gabi mint Dobrev Klára és Bede-Fazekas Szabolcs mint Szilvásy György.

Így az akkori miniszterelnök háttérbe húzódó bábjátékosként sejlik fel előttünk, ahogy a hetek óta futó Fidesz-kampányban is, felesége viszont nagyon is aktív frontemberré lép elő, aki a kulcsfontosságú pillanatokban könyörtelenül meghozza az ördögi döntéseket. Mert azt mondanom sem kell, hogy a film a 2006 forró őszén történteket – az őszödi beszéd kiszivárgását, a tévészékház ostromát, majd a megengedhetetlen és utólag cinikusan bagatellizált rendőri túlkapásokat – véletlenül sem az inkompetencia, a felelőtlen döntések és az elvesztett kontroll, majd túlreagálás számlájára írja, hanem egy nagyon is tudatos mesterterv részeként értelmezi. Ennek részeként Gyurcsányék szándékosan idézik elő a zűrzavart és a véres utcai harcokat, hogy legalább átmenetileg megtarthassák a politikai hatalmat, akár ártatlan áldozatok árán is. Ennek a vonulatnak a csúcspontja a filmben, amikor Dobrev kiadja az utasítást, hogy október 23-án ismételjék meg a tévéostromot, csak nagyban, vagyis intézzék úgy, hogy mindenképp legyen utcai erőszak a Fidesz nagygyűlése alatt. „És a tömegek?” – kérdez vissza „Endre” (könnyen dekódolhatóan és a filmforgalmazó oldalán egyértelműen is megjelölt Hann Endre, a Medián közvélemény-kutató akkori és jelenlegi igazgatója), akit mefisztói alkut kötő karakterként ábrázolnak, de akiben ennek ellenére még pislákol az emberség lángja.

Járulékos veszteség

– feleli rezzenéstelen arccal Dobrev, pontosabban az őt alakító Gubás Gabi, olyan kvintesszenciálisan megtestesítve a Gyurcsány házaspár nemzetvesztő gonoszágát, hogy még Rogán Antal is elmorzsolna egy könnycseppet a mozi félhomályában. De az SZDSZ elemzőjeként dolgozó Karácsony Gergely is kap egy jelenetet, akit persze nem ördögi szarkavaróként, hanem alkalmatlan és szervilis balfékként mutatnak be, és még a kormányzati sajtóban előszeretettel karikírozott munkamoráljára is eleresztenek egy poént, amikor a főnöke, Endre, közli vele, hogy „a munkaidő nyolckor kezdődik”.

Már csak az ilyen elemek miatt is erősen inog Kálomista Gábor azon kijelentése, hogy az Elk*rtuk nem propagandafilm. Két fő érve az volt erre, hogy egy angol rendezőt – bizonyos Keith English-t – kértek fel, és hogy az Elk*rtuk a propagandafilmekkel ellentétben nem szolgál politikai célokat. Ebből az első állítás tényszerűen igaz, csak kevés köze van a lényeghez, a második kitétel azonban megmosolyogtató csúsztatás a látottak fényében. Valójában persze egy pillanatra sem tűnt úgy az elmúlt hónapokban, mintha Kálomista távol szerette volna tartani a közéleti csatározásoktól a filmet: nemcsak vaskos politikai állásfoglalásokkal egyengette az útját, de még egy saját gyártású összeesküvés-elmélettel is előrukkolt azt állítva, hogy maga Gyurcsány tiltatta le a mozikból (ki más?), és az sem zavarta különösebben, hogy politikusok kifejezetten kampánycélokra kezdték el használni.

Megafilm Kft. Bokor Barna mint Hann Endre

Az már a sors iróniája, hogy Dobrev démonizálása és Karácsony kifigurázása sokat vesztett a jelentőségéből Márki-Zay Péter váratlan előválasztási győzelmével – egy nagyjátékfilmet viszont mégsem lehet egy éjszaka alatt újravágni az események fényében, ahogyan egy politikai YouTube-hirdetést. De konstruktívabb, ha inkább egy gondolatkísérlet keretében megpróbáljuk lehántani az aktuálpolitikai réteget az Elk*rtukról, beleképzelve magunkat, hogyan látná mindezt valaki húsz-harminc-ötven-száz év múlva, amikorra már talán a Gyurcsány–Orbán tandem is kivonult a közéletből.

Ami ebben a hipotetikus helyzetben marad, az egy felejthető tucatthriller, korrekt, ám kissé steril képi világgal,

viszonylag tempós, de gyakran megbicsakló cselekményvezetéssel, irritálóan túltolt zenével, suta dialógusokkal, súlytalan főszereplőkkel és üzembiztosan középszerű alakításokkal (beleértve a titkolózás közepette és komoly nehézségek árán megtalált főszereplőket, Bánovits Vivianne-t és Mózes Andrást is). Ha valaki esetleg az utcai zavargások ábrázolására kíváncsi, azok nem néznek ki különösebben rosszul, leszámítva egy kínos CGI-robbanást – csak épp a feszültség és az adrenalin hiányzik belőlük, így pusztán illusztrálják a 2006-os eseményeket ahelyett, hogy átélhetővé tennék.

Kénytelenek vagyunk tehát belátni, hogy a nézői élmény szempontjából nem hátrány, sokkal inkább áldás a filmre telepedő aktuálpolitikai kontextus, ugyanis az Elk*rtukat egyedül ez teszi érdekessé. A körülöttünk dübörgő Gyurcsány-show nélkül elárvulna a film, és még annál is gyorsabban megfeledkeznénk róla, mint ahogy most fogunk.

Elk*rtuk, 125 perc, 24.hu értékelés: 2,5/10

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.