Marjai János / 24.hu
Kultúra

Hosszú Katinka: Jól kell lennem és akkor tetszik a film, amit magamról látok

Második éve forog a Katinka című életrajzi dokumentumfilm, mely a tokiói olimpiáig követi nyomon a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka sport- és magánéletét. A Pálinkás Norbert rendezésében készülő produkció második teasere nemrég készült el, melyet itt lehet megnézni. Hosszú Katinka, aki teljesen elégedett az új beharangozóval, elmondta, a teaser tükrözi a filmet, azt az attitűdöt, ahogy a stáb dolgozik.

Mindent felvesznek, ami velem történik, a jót is, a rosszat is. Itt nem lehet színészkedni, a kamera mindenhová követ, mindenhol ott van, mindent felvesz, nem lehet becsapni. Szóval nincs más választásom: jól kell lennem és akkor tetszik a film, amit magamról látok. Ez most végre összejött: számomra a leglényegesebb, hogy újra tudok versenyezni, kifejezetten vidám vagyok és optimista. A versenyzés pszichológiai hadviselés is, nekem az a legfontosabb, hogy mentálisan jól legyek. Úgy érzem, hogy lassan, de biztosan minden a helyére kerül, Mátéval az élen sokan segítenek, szépen haladok a cél felé

– idézi őt a sajtóközlemény.

A dokumentumfilm producere Lajos Tamás, forgatókönyvírója és kreatív producere Köbli Norbert, társproducere Bederna László, vezető operatőre Nagy András, operatőre Tóth Zsolt, zeneszerzője Tövisházi Ambrus, vágója pedig Gotthárdi Balázs.

A járvány következtében csúszó olimpia elhalasztása miatt a film bemutatója is egy évvel csúszik. A Katinka a tervek szerint a tokiói olimpia után, 2021. karácsonya körül kerül a magyar mozikba.

A Nemzeti Filmintézet 2020 februárjában hozta nyilvánosságra, hogy dokumentumfilm készül Hosszú Katinkáról, melynek gyártását 559,7 millió forinttal támogatták. A dokumentumfilmeseket ez a szám megdöbbentette, miközben ebben a kategóriában az elmúlt évtizedben fillérekből kellett gazdálkodni az alkotóknak, és kilenc év alatt a pályázó dokumentumfilmesek összesen nem kaptak annyi támogatást, mint a Katinka egymaga.

Kapcsolódó
Hosszú Katinka: A rendező szerint nem engedtem be eléggé a stábot a magánéletembe, szerintem viszont nagyon
Az év eleje óta forgatják a Hosszú Katinkáról szóló dokumentumfilmet. A film 560 millió forint állami támogatást kapott. Az olimpia elhalasztása miatt egy évvel csúszik a film bemutatója.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.