Siess haza, vár a mama
Kultúra

Hajdú Eszter: Azt remélem, új információk derülnek ki Barta Tamás haláláról

A Barta Tamásról készült Siess haza, vár a mama tavaly nyári bemutatása óta eseménydús történetet mondhat a magáénak, miután a film egyik szereplője beperelte. A film azonban nem feltétlenül emiatt foglalkoztatja a közönséget, most pedig a készítők egy újabb Barta-filmet terveznek. Hajdú Esztert, a film rendezőjét kérdeztük arról, hogyan élte meg a film kálváriáját, milyen kritikák és észrevételek érték a nézők részéről, és hogy mit várhatunk a tervezett újabb filmtől.

Barta Tamás halálának évfordulójához időzítve februárban egy hétre elérhetővé tették a Siess haza, vár a mamát a YouTube-on, ahol több mint 116 ezren nézték meg. Ha nincsenek a film körüli bírósági ügyek, valószínűleg nem jut el ennyi emberhez a film. Ezt sikernek élik meg?

Barta Tamás szerintem rengeteg embert érdekel. Annak, hogy bepereltek, én semmilyen pozitív hozadékát nem látom, és engem rendkívül megvisel a pereskedés a film körül. Igazságtalannak és inkorrektnek tartom, Barta Tamás emlékével kapcsolatban pedig végképp megbocsájthatatlannak. Nem akarok emiatt sajnálkozni, mert nagyon örültünk annak, hogy ilyen sokan megnézték a filmet az egy hét alatt, amíg ingyenesen elérhetővé tettük. Viszont azt gondolom, ha nincs a koronavírus-járvány, és ez a film rendesen tud futni a mozikban, ott is nagyon sokan megnézték volna. Barta Tamás a mai napig sztár. Az bánt a legjobban, ahogy az elmúlt rendszerben Bartával elbánt a kommunista ideológia: a hazáját elhagyó hálátlan gazembernek tartották, két év letöltendő börtönbüntetésre, teljes vagyonelkobzásra ítélték. Ennek a propagandának a hatása a mai napig érezhető, az egykori zenésztársai is hajlamosak voltak árulóként beszélni róla, sőt teszik ezt többen a mai napig is. Én nagyon mást láttam ebből a történetből.

Milyen visszajelzések érkeztek a nézőktől?

Rengeteg reakciót kaptunk. Sok egykori disszidens mesélte el, hogy ugyanolyan megvető megjegyzéseket kaptak, ugyanazt a fájdalmat élték át, mert nem tarthatták a kapcsolatot a családjukkal.

Kritikákat is kaptunk. Hogyan mertem megcsinálni azt a pofátlanságot, hogy közszemlére tettem Barta Tamás és édesanyja magánlevelezését? Eszembe sem jutott, hogy ebből Magyarországon felháborodás lehet.

Rengeteg dokumentumfilm magánlevelezéseket, családi archívumokat dolgoz fel. Emellett meggyőződésem, hogy kettejük levelezésének olyan kortörténeti értéke van, ami sokat segíthet a szocialista korszak értelmezésében. Jobban megérthetjük, milyen szenvedést okozott az értelmetlen és igazságtalan politika, és azt is, hogy milyen mélységei lehetnek egy anya és gyermeke kapcsolatának.

Összefoglalná, hol tartanak most a Fekete Barna, Barta Tamás volt amerikai üzlettársa által indított perek?

Négy pert indított. Kettőt ellenem – ebből egyiket a film gyártója ellen is –, egyet a film producere ellen, egyet pedig édesanyám ellen, aki a film egyik szereplője és Barta Tamás jogörököse. Eddig az ellenem és a filmgyártó ellen indult per első fokáig jutottunk el. A bíróság a filmgyártót marasztalta el, mert nem fogadták el azt a hozzájárulási nyilatkozatot, amelyet Fekete a szerepléséről adott, és amelyről most azt állítja, hogy én hamisítottam rá az aláírását. Engem ez nagyon megviselt. Nem szerencsés, hogy nem lehettem ott a tárgyaláson, mert a koronavírus miatt nem lehetett Budapestre utazni Portugáliából, ahol élek, illetve a karanténok miatt kivitelezhetetlen lett volna. Bízom abban, hogy a másodfokú tárgyaláson ott tudok lenni. Megdöbbentett, hogy a volt üzlettárs nyerte az elsőfokú pert. A forgatás még jó hangulatban, barátságban zajlott, minden az ő tudtával és beleegyezésével történt. A volt üzlettárs alapvetően egy kilencvenes évekbeli felvétel miatt perel, amin elmondja, hogy ő volt az első számú gyanúsított Barta Tamás halála, lehetséges meggyilkolása ügyében, és övé volt a fegyver, amely végzett Bartával. A tárgyalás előtt azt állította, ő soha nem látta ezt a felvételt korábban, a bíróságon viszont szembesítették vele, hogy azt is lefilmeztük, ahogy ő maga is megnézi, és beszélget is róla. A tárgyaláson erre azt mondta, most már emlékszik, hogy tényleg látta – ezek után a bíróság mégis neki adott igazat. Egyébként a film 2018-as forgatásán és a sajtóban korábban is mindig azt állította, hogy ő volt a gyanúsított, a bíróságon viszont azt mondta, hogy ő sohasem volt gyanúsított, hanem csak tanú.

Ön szerint Fekete pontosan tudta, hogyan fog szerepelni ez a felvétel a kész filmben?

Azt én sem tudtam még a forgatások alatt, hogy pontosan hogyan fog szerepelni ez a felvétel a kész filmben, ezért nyilván ő sem tudhatta. Arra viszont nyilván emlékezett, hogy édesanyámmal együtt nézték meg az egykori archív felvételt, amiről utána barátságosan és jó hangulatban beszélgettek. Ehhez utána írásbeli hozzájárulását is adta, és ez az, amit most letagad. A forgatás közel három éve volt. Körülbelül két éven át egy szóval sem kérte, hogy megnézhesse a filmet, pedig ha kéri, megmutattam volna. Eközben találkoztunk is, meglátogatott Portugáliában, de nem jelezte, hogy kétségei lennének. 2020-ban elment a film szolnoki vetítésére, amire én küldtem el neki a meghívót. Utána felhívott, és közölte, hogy megszakítja velem a kapcsolatot, ne hívjam soha többet. Ezután kezdődött a pereskedés.

Hajdú Eszter

Ha nem az ügy jogi, hanem érzelmi oldalára koncentrál, érti, hogy Barta Tamás volt üzlettársa miért reagált így?

Nem értem, és ez őszintén zavar, hiszen dokumentumfilmesként fontos, hogy mindig értsem a motívumokat. A saját szavai miatt perel, olyasmiért, amit a sajtónak korábban is többször elmondott. Ő állította korábban is, hogy az ő fegyvere ölte meg Barta Tamást, és ő mondta azt is, hogy ő volt az „első számú” gyanúsított. Én nem nyomoztam ebben az ügyben, mert nem érdekelt, a film nem erről szól, ez egy lényegtelen mellékszál. A film alapja Barta Tamásnak és édesanyjának csodálatos módon fennmaradt hangos levelezése a hetvenes évekből, ami hozzásegíthet minket ahhoz, hogy megértsük, mit tett a kommunista rendszer a benne élőkkel.

Nem érzi úgy, hogy a film újra gyanúba keveri őt?

A volt üzlettárs állította többször, több fórumon, hogy ő volt a gyanúsított. Majd úgy zárul le az ő jelenete a filmben, hogy megöleli az édesanyámat. Ha nem indít pereket, szerintem senkinek nem tűnt volna fel az ő személye. Azóta is sokat gondolkodom rajta, miért engem tesznek néhányan felelőssé a közösségi médiában azért, hogy ellenszenvesnek tűnik számukra ez az ember a filmben. Ráadásul nekem nem is volt ellenszenves. De hasonlót már korábban is megéltem egy másik filmem miatt. A Hungary2018 – A demokrácia színfalai mögött, a 2018-as politikai választási kampányról szóló dokumentumfilmem kapcsán sokan azzal vádoltak, hogy Gyurcsány Ferenc karaktere túl szimpatikus. Teljesen értetlenül álltam a szemrehányás előtt, mert nekem aztán biztos nem volt célom a volt miniszterelnököt szimpatikusnak beállítani. Dokumentaristaként kommentár nélkül hagyom mindenkinek elmondani, amit gondol. A közönségre bízom mindig, hogy véleményt alkosson.

Hónapokig úgy tűnt, a pereskedés ellehetetleníti a külföldi bemutatás lehetőségét. Ebben végül is milyen megállapodás született?

A Magyar Nemzeti Filmalap, jelenlegi nevén a Nemzeti Filmintézet támogatta a filmet. Ők azt mondták még a nyáron, hogy amíg a vita zajlik, nem forgalmazzák a filmet. Nem tudtuk, hogy a volt üzlettárs akkor már megkereste őket, és belenézhetett a filmhez kapcsolódó dokumentumokba, sőt a bírósági iratokban írta, hogy külön vetítést is szerveztek neki az NFI székházában. 2020 augusztusában jártunk akkor, még fogalmunk sem volt, hogy perek indultak ellenünk. Skype-on beszéltünk a Filmintézet munkatársaival, akik közölték, hogy egyelőre nem indítják el a külföldi forgalmazást, de nem mondták, hogy a volt üzlettárs pereket is indított. Felajánlottuk, hogy a mi cégünk intézze a forgalmazást, ugyanúgy, ahogy Magyarországon. Két hónappal később kaptunk hírt az ellenünk indított perekről, azóta gondolom azt, hogy emiatt nem akart a Filmintézet a filmmel foglalkozni.

Úgy érzem, a támogatónk ebben az ügyben egyáltalán nem támogatott minket, és lépéshátrányba kerültünk, pedig akár segíthettek is volna.

Végül mi magunk néhány országba el tudtuk juttatni a filmet, fesztiváldíjat is nyertünk vele. Végső soron azonban a film rendes külföldi útja ellehetetlenült, mert a Filmintézet a professzionális apparátusával nem dolgozott a nemzetközi terjesztésen, nekünk pedig kevés volt a kapacitásunk erre, ráadásul váratlanul kellett foglalkoznunk ezzel a feladattal. A magyar televíziók is visszautasították a filmet, hiába győzködtem őket, hogy Barta Tamás fontos a magyar embereknek, a filmünket nem akarták műsorra tűzni. Az elmúlt tíz évben ez a harmadik filmem, aminél hiába küzdök azért, hogy Magyarországon televízió műsorra tűzze. Az Ítélet Magyarországont csak most, nyolc évvel a film elkészülte és több mint tíz évvel a romák elleni sorozatgyilkosságok után vetítette le a Dikh TV. Ezért hálás is vagyok, de hihetetlen, hogy egyedül a roma televíziót érdekli, hogy milyen szélsőjobboldali sorozatgyilkosság történt romák ellen Magyarországon.

Tehát a Siess haza, vár a mama mozis karrierje nagyjából véget ért?

Azon is csodálkoztam, hogy múlt nyáron a film a koronavírus ellenére is telt házakkal tudott futni Budapesten, de sok vidéki moziban is vetítették. Ezt annak tudtam be, hogy Barta Tamásra sokan akarnak emlékezni. Terveim voltak a filmmel kapcsolatban, bíztam abban, hogy a film képes közéleti vitákat generálni. Egyre nem gondoltam: hogy egy mellékszereplő, aki néhány percre tűnik fel a filmben, elviszi a show-t. Ugyanakkor ebben a balhéban is van valami jó: öt-hat megkeresést kapok naponta olyanoktól, akik azt állítják, tudnak valamit Barta Tamás haláláról, Los Angeles-i életéről. Úgy tűnik, a magyar közönséget nem hagyja nyugodni, hogy hogyan ért véget Barta Tamás élete, és ez most már engem is egyre jobban izgat. Emiatt tervezünk folytatást készíteni a filmhez. Sok meglepő történet került elő, például a nyolcvanas évekbeli, Los Angeles-i magyar szélsőjobboldali szubkultúráról – Los Angeles a magyar szélsőjobboldal és az emigráns magyar bűnözők gyűjtőhelye volt a kommunizmus alatt. A Lost in Los Angeles munkacímű második rész forgatásától azt remélem, kiderül új információ Barta Tamás halálával kapcsolatban is, de jelenleg ennek a filmnek csak az előkészítésénél tartunk.

Siess haza, vár a mama

Édesanyja, Hajdú Judit Barta Tamás anyjának, Friedman Editnek a fogadott lánya és jogörököse. Hogyan vált ennyire szorossá kettejük kapcsolata, és ez a kapcsolat hogyan volt jelen az ön életében?

Edit nénivel fiatalkorom óta egy lakásban laktunk. Már édesanyám születésétől kezdve a szomszédunk volt, szoros volt a viszony a két család között. Ez csak szorosabb lett, miután Barta Tamás meghalt. Miután a második férje is elhunyt, Edit néni agyvérzést kapott. Bent volt anyukám nála a kórházban, amikor Edit néni ultimátumot adott neki: vagy kiugrik az ablakon, vagy hozzánk jön haza lakni. Tehát nem volt más választási lehetőség, Edit néni ettől kezdve velünk élt. Anyám nem értene egyet ezzel, mert ő nagyon szerette Edit nénit, de én azt gondolom, borzalmasan nehéz természetű asszony volt, nyilván azért is, mert megtépázta az élet. Én menekültem tőle, csak akkor mentem be beszélgetni hozzá, mikor bezavartak a szüleim.

Nekem főleg annyi maradt meg Barta Tamás édesanyjából, hogy fekszik nálunk az egyik szobában, és elmondhatatlanul szomorú.

Élete utolsó tíz évében gyakorlatilag mozgásképtelen volt, de leginkább lelki okok miatt. Annyira depressziós volt, hogy mozogni sem volt ereje. Borzalmas veszteségek érték, holokauszttúlélő volt, meghalt az egyetlen fia, eltemette mindkét férjét, nem csoda, hogy lelkileg tönkrement. Mióta felnőttem, természetesen még sokkal jobban át tudom érezni a fájdalmát. Más kérdés, hogy a Barta Tamással folytatott, a filmben is hallható hangos levelezésük alapján nagyon nehezen elviselhető, lelki terrort folytató anya volt. A magyar közönség a visszajelzések alapján empatikusabb vele, mint amennyire én vagyok. Egy viszont egészen biztos: borzasztó hálás vagyok neki, hogy megőrizte a fiával folytatott hangos levelezését, és ezzel a korszak, a politikai és családi traumák feldolgozására és kibeszélésére teremtett számunkra lehetőséget.

A hangos levelek alapján Friedman Edit nagyon megkeseredett amiatt, hogy – az ő értelmezésében – a fia magára hagyta. A neheztelés a magnóra mondott levelekből is érezhető. Hogyan látja kettejük kapcsolatát a disszidálás előtt és után?

Olyan érzésem volt, hogy Barta Tamás az édesanyja elől is menekült Amerikába. Ugyanakkor a levelekből egyértelmű, hogy Tamás nagyon szerette az anyját, rendkívül kötődött hozzá. Az biztos, hogy a nehéz és terhelt viszonyukra a holokauszt is rányomta a bélyegét, és a kapcsolatuk később még ellentmondásosabbá vált azzal, hogy Bartát két év letöltendő börtönbüntetésre ítélték Magyaroszágon, és közellenséggé nyilvánította az a politikai rendszer, amelyben az édesanyja feltétel nélkül hitt.

A film nem ítélkezik, de ön hogyan ítéli meg Barta Tamás disszidálását?

Nagyon bátor döntésnek tartom, hogy az LGT-s karrierje csúcsán inkább lemondott a hazai dicsfényről, mert nem akart abban a fojtogató politikai légkörben élni. Ma teljesen más a helyzet, szabadon lehet utazni, de én is megtapasztaltam néhány évvel ezelőtt azt, hogy a politika miatt nem akarok Magyarországon élni. Emiatt is meg tudom érteni az ő döntését. Nyilván az is közrejátszott a távozásában, hogy a hazai sztársága ellenére 1974 előtt szinte nyomorogva élt. Az Amerika-imádatát magyarázza, hogy úgy érezhette, ott a teljesítménye, a tehetsége elég lehet hozzá, hogy ne neki kelljen a hátán felvinnie a szenet az Izabella utcai lakásba, az emeletre.

Barta zenésztársai látványosan kimaradnak a filmből. Miért döntött így?

Nem maradtak ki, de az igaz, hogy röviden szerepelnek. Azért, mert a film alapvetően az 1974 és 1982 közötti évekre koncentrál, amikor Barta Amerikában élt. Ebben az életszakaszában nem voltak jelen a zenésztársai, ezért csak röviden, néhány percre jelennek meg a filmben visszaemlékezések, értelmező gondolatok Presser Gábortól, Laux Józseftől és Somló Tamástól. Azokat a felvételeket több mint tíz éve készítettem, már akkor készültem erre a filmre. Azóta Laux és Somló is elhunyt, ezek a képek mára archív felvételeknek számítanak. Egyébként Presser Gábor volt az a zenésztárs, aki Bartának is a legfontosabb volt, akiről a fennmaradt levelezéseiben végig szeretettel és tisztelettel beszél, és akire Edit néni, Barta Tamás édesanyja is haláláig számított. Mindig várta, hogy meglátogassa.

Említette, hogy a saját tapasztalatai miatt is megérti, Barta miért akarta elhagyni Magyarországot. Most ön is Portugáliában él a családjával. Ez hogyan befolyásolja a rendezői munkáját, a jövőbeli filmtervei sorsát?

Portugáliában is van egy-két téma, amivel foglalkozom. Miután bemutatták az Ítélet Magyarországont, sok támadás ért, a magyar kormány például egy berlini vetítés után rendezett olyan „jelenetet”, ami nagyon megviselt. Otthon a hétköznapi közhangulat, a politikai légkör fojtogatóvá vált, és úgy éreztem, hogy nehéz szabadon gondolkodni.

Azóta úgy látom, még szélsőségesebb lett a magyar politika és közélet, ez megerősített abban, hogy jól döntöttünk. Talán külföldről jobban rá is látok a magyarországi történésekre.

Siess haza, vár a mama

Barta Tamás története nyilvánvalóan megérdemelne egy játékfilmes feldolgozást is. Ön dokumentumfilmes, de egy ilyen elképzelt biopicben mire helyezné a hangsúlyt?

Először azt szeretném látni, megtudhatjuk-e, mi történt valójában Barta Tamással. Rengeteg hazugság kering vele kapcsolatban. A volt üzlettársa terjesztette el a sajtóban és így a köztudatban is, hogy Barta kábítószerrel kereskedett, erre rajta kívül információim szerint soha senki más nem utalt. Az nyilván könnyen elképzelhető, hogy fogyasztott kábítószert, de arra vonatkozólag semmilyen bizonyítékot nem találtam, hogy Barta Tamás kábítószerrel kereskedett volna. Szeretnék közelebb jutni az igazsághoz az ő sorsával kapcsolatban.

Azt mondta, a Siess haza, vár a mama elsősorban Barta Tamásnak akart emléket állítani. A mostani jogi csatározások mellett vagy után betöltheti még ezt a szerepét?

Bízom abban, hogy másodfokon nekem fog igazat adni a bíróság, és idővel, a koronavírus-járvány elültével talán megvalósulhat valami a filmhez kapcsolódó terveinkből. Filmnapokat, beszélgetéseket akartunk szervezni. Nem Barta Tamás haláláról akartunk beszélni, hanem az elképesztő kordokumentumokról, a hangos levelekről, a politikai közeg magánéleti hatásairól. De elképzelhető, néhány hét múlva bebizonyosodik, hogy soha többet nem lehet játszani ezt a filmet, és túl kell lendülnöm ezen a történeten.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.