Kultúra

Palkovics szerint az SZFE autonómiája semmilyen módon nem változott

A kuratórium tagjai pedig a szakma csúcsát képviselik.

Meghallgatást tartott az Országgyűlés Kulturális Bizottsága, a téma a Színház- és Filmművészeti Egyetem ügye volt, ám Palkovics László innovációs és technológiai miniszter szerint valójában az intézményen belül zajló szakmai vitáról van szó, nem pedig egyetemi vitáról, írja a Népszava.

Az egyetem autonómiája semmilyen módon nem változott. Az egyetem autonómiáját akkor érintettük volna, ha az alaptörvényt változtatjuk

– mondta Palkovics, aki szerint az volt a cél, hogy az egyetemeket ne az állam, hanem szakemberek irányítsák, ez pedig az SZFE-n meg is valósult, minthogy szerinte az egyetem kuratóriumának három színházi és filmes tagja a szakma csúcsát képviseli. A vitán szóba került az is, hogy a Palkovics vezette minisztériumnak be kell-e avatkozni az SZFE-ügy rendezésébe, ám a miniszter álláspontja szerint ha így tennék, abból botrány lenne.

Kiemelt kép: 24.hu / Bielik István

Ajánlott videó

Olvasói sztorik