A franciaországi Mulhouse-ban, 1859-ben, egy zsidó textilgyáras fiaként született Alfred Dreyfus a fontainebleau-i akadémián szerzett tüzértiszti képesítést, majd az iskola elvégzése után hadnaggyá léptették elő.
30 éves volt, amikor kapitányi rangba lépett, nem sokkal később pedig felvételt nyert a Saint Cyr-i katonai akadémiára. A különböző források szerint Dreyfus itt már egyre több antiszemita támadás elszenvedője lett, melyet leginkább tanáraitól kapott.
Dreyfust 1893 elején a francia hadsereg vezérkari tisztjévé nevezték ki. Ez ritkaságnak számított, mivel ő volt az egyetlen ilyen magas pozícióba került zsidó származású férfi. Diadalmenete azonban nem tartott sokáig. Egy, a francia titkosszolgálat megbízásából Németország párizsi katonai attaséjánál, Max von Schwarzkoppennél kémkedő takarítónő jelentése szerint a tiszti törzs részéről hazaárulás történt. Az attasénak átadott, kézzel írott lista, vagyis „bordereau” titkos katonai adatokat, többek közt a 120 mm-es ágyú hidraulikus fékjével kapcsolatos feljegyzéseket tartalmazott. Jóllehet az esetet végül Dreyfus nyakába varrták, semmi nem bizonyította, hogy az ő kézírása lett volna.
A hazaárulónak kikiáltott férfit 1894 októberében letartóztatták, majd nem sokkal később nyilvánosan lefokozták. A nacionalista és antiszemita ideológiát valló La Libre Parole nevű lap Dreyfust a „francia zsidók hiányzó hazaszeretét megtestesítő” személyként jellemezték. Dreyfus még védekezési jogát is elveszítette a bírák miatt, ráadásul bizonyítékokat hamisítottak ellene.
Georges Picquart, a francia titkosszolgálat új vezetője a több gyanús részlet miatt kivizsgáltatta Dreyfus ügyét, ahol kiderült, hogy Walsin-Esterhazy őrnagy a tettes. Még ez sem hozott viszont felmentést Dreyfusnek, csak a bűnös őrnagynak.
Alfred Dreyfus ügye sok évre kettészakította Franciaországot, és az ország egyik legelhíresültebb pereként vonult be a történelembe. Émile Zola 1898. elején a L’Aurore nevű lap címoldalán megjelent J’accuse (Vádolom) című nyílt levélben tiltakozott a Dreyfus elleni eljárás ellen, melyben azt írta, a hadügyminisztérium utasítására mentették fel Esterhazyt. Az írót az írás miatt rágalmazásért bíróság elé állították és elítélték, ami elől Zola Angliába menekült (majd később Esterhazy is). Innentől kezdve pillanatok alatt elteredt a Franciaországban csak Ügyként emlegetett eset híre.
Ettől kezdve azonban Franciaország kettészakadt, egy részük a hadsereget védelmezte, amely nem zárta ki, hogy Dreyfus ártatlan, a másik viszont határozottan Dreyfus bűnössége mellett foglalt állást, s erről az oldalról újból lángra kaptak a zsidógyűlölő érzelmek. 1898-ban öngyilkosságot követett el az a Henry ezredes, akiről kiderült, hogy a Dreyfus elleni bizonyítékokat hamisította, Esterhazy pedig Angliába szökött.
Dreyfus ártatlanságát végül Walsin-Esterhazy tiszttársa, Hubert Henry vallomása tisztázta, aki nem sokkal később öngyilkos lett.
1899-ben Dreyfust újra bíróság elé állították – mindezt a nyilvánosság nyomásra –hatálytalanították életfogytiglani ítéletét, majd büntetését 10 évre mérsékelték, miközben a férfi teljesen ártatlan volt. Az ügyből újra nagy botrány keveredett, melynek eredményeképpen Dreyfus végül kegyelmet kapott, hivatalos rehabilitálásra azonban egészen 1906. július 12-ig várni kellett
A felmentés után Dreyfus újra katonai szolgálatba léphetett, később Becsületrendet is kapott az I. világháborúban pedig alezredessé léptettek elő.
A Köztársaság kormánya visszaadta a szabadságom. A becsületem nélkül ez semmit sem jelent számomra
– nyilatkozta később Alfred Dreyfus 76 éves korában. 1935. július 12-én hunyt el, noha zsebében egy Becsületrenddel büszkélkedhetett, sokan még később sem szavaztak neki bizalmat. A szélsőjobboldali és antiszemita ideológiát vallók bűnösnek tartották a férfit, akit akkor már rég felmentettek.
Franciaország közéletére és politikájára sokáig nyomta rá bélyegét a Dreyfus-ügy, ahogy az az európai zsidóságra is. Herzl Tivadar, aki ebben az időben Párizsban élt és tudósította Neue Freie Presse című bécsi lapját a Dreyfus-ügyről, annak hatására írta A zsidó állam című értekezését. Ebben azt írja, hogy a zsidóságnak vissza kellene térnie az óhazájukba, Palesztinába és saját államot alapítani az Európában egyre erősödő antiszemitizmus miatt.
Kiemelt kép: Légende Films
