Kultúra

Bodó Viktor: Nincs értelme tárgyalni Vidnyánszkyékkal

Felkérték, hogy jövőre indítson színészosztályt, de megfogadta, hogy be sem teszi a lábát a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, amíg a Vidnyánszky Attila vezette kuratórium lesöpri az asztalról a hallgatók és a tanárok kéréseit. Bodó Viktor a hétfői tüntetésen fel is szólalt, mert túl régóta nem tette meg. Interjú.
Korábban a témában:

Azt mondta, csak az SZFE ügyéről akar beszélni, hogy semmi ne terelje el erről a témáról a figyelmet. Milyen tétjét látja az önéhez hasonló megszólalásoknak?

Nehéz megítélni, melyik megszólalás hova talál be, mit tud elindítani. Nem azt mérlegeltem, milyen hatása lehet annak, amit mondok. Az a fontos, hogy én végre ki tudjam fejezni magam, és éljek a hallgatók felkérésével, ami borzasztóan megtisztelő. Az ellenállás első pillanatában el tudtam mondani, amit gondolok, nyilvánosan, nem csak magánbeszélgetésekben. Én ezt eddig nem tettem meg, amit sajnálok. Sok évvel ezelőtt meg kellett volna szólalni. De ebbe a generációmnak bele kell tanulnia: néhány kivétellel, mint Schilling Árpád, nem tanultuk meg nyilvánosan képviselni a véleményünket. Ehhez kockázatot kell vállalni, és azt kell gondolni, hogy elég. Minden megszólalás számít, minden gesztus, ami szolidaritást fejez ki. Nem kell eltűrni az egyre súlyosabb eseményeket, amik az országban zajlanak.

„A kuratóriumi tagokat fixen nem engedjük be” – nem adják az egyetemet a színművészetisek
Az SZFE hallgatói barikádot állítottak, és nem akarják beengedni az új vezetőket. Úgy érzik, minden szétesik körülöttük, az oktatók pedig nem tudják elképzelni, miről lehet beszélni Vidnyánszkyékkal azok után, hogy porig alázták az intézmény embereit.

Az utóbbi években milyen kapcsolatban volt az egyetemmel?

Székely Gábor mellett voltam társosztályfőnök rendező szakon. Az az osztály akkor végzett, amikor a Szputnyik Hajózási Társaság (Bodó Viktor társulata – a szerk.) megszűnt. Ezután szándékosan nem akartam az egyetemen lenni, Magyarországon sem. Szerintem úgy van értelme az egyetemen dolgozni, ha hosszú távú munka zajlik, egy-két hetes kurzusokat nem tartok hatékonynak. Amióta végeztem, mindig csináltam itt valamit: önkéntes megfigyelő voltam, önkéntes tanársegéd, csak azért, hogy tanulhassak. Hosszabb távú feladatokat viszont nem tudtam vállalni a külföldi munka mellett. Nemrég kaptam felkérést a Színházi Intézet részéről, hogy 2021-től indítsak osztályt. Ennek láttam értelmét, beleálltam. Ilyenkor egy család szerveződik, ami egész embert kíván, e mellett talán egyet lehet rendezni évente, és itthon kell élnem. Ezek nehéz döntések, amiket meghoztam. Utána jött a mostani helyzet. Így már nem csinálom.

Fotó: Farkas Norbert /24.hu

Hétfő este a színműs tüntetésen azt mondta, a jelenlegi struktúrában nem vállalná az osztályvezetést, sőt a „lábát se teszi be az intézménybe”. Van egy olyan olvasata is a kiállásának, hogy akkor majd indít helyette színészosztályt Vidnyánszky embere.

Készítettünk egy negyvenoldalas oktatási anyagot, egy ötéves tanmenetet, amin most végezzük az utolsó simításokat. Még néhány szaktekintélynek átküldjük véleményezésre, majd publikáljuk. Egy ilyen anyagból kiderül, kinek mi az elképzelése arra vonatkozóan, hogyan tanítson színészmesterséget, filmszínészetet, színházcsinálást ennyi éven keresztül, az egyetemi rendszerbe illeszkedve. Ha e mellé bárki más letesz egy hasonló kvalitású anyagot, akkor azt mondom, csinálja ő, hiszen igazolni tudja, hogy felkészült. A legnagyobb probléma ebben az ügyben, hogy a másik oldal részéről semmiféle szakmai érvrendszer nem hangzott el soha.

Kizárólag hatalmi és ideológiai érveket hallhattunk. A többi hazugság és koholmány. Ez leleplező erejű.

Szerdán a lemondott szenátusi tagok találkoztak Vidnyánszky Attilával, de a hírek szerint nem közeledtek egymáshoz az álláspontok. Milyen kifutását tudja elképzelni az eseményeknek? Van optimista és pesszimista forgatókönyv a fejében?

Magyarországon optimista forgatókönyvet már nem ír az ember. Bár most, a hallgatóknak köszönhetően talán felcsillant a remény. Apátia van és közöny, félelem és önzés egyvelege, de ezzel kapcsolatban nem ítélnék el senkit. Viszont mintha most megrepedt volna a gránit, a fővárosban ez már eddig is látszott. Ezt a mostani lángot is addig kell fújnunk, amíg lehet. Nem optimista vagyok, hanem idealista, megpróbálok a mostani feladatokra koncentrálni. Reménykedni és bízni, mert ez tart életben.

Aki ezt elengedi, gondolom, öregszik tíz évet, szomorú lesz, keserű, és soha nem bocsátja meg magának, hogy nem vett részt a mostani akcióban. Az egész szakmának meg kellene szólalnia.

Fotó: Farkas Norbert /24.hu

Nincs már szükség tárgyalásra, ebben egyetértek a hallgatókkal. Évek óta nincs tárgyalás, mindig kész helyzetek voltak, a színházi törvény esetében is. Nincs értelme tárgyalni. Annak van már csak értelme, ha Vidnyánszky Attila hátralép hármat, és belátja, hogy ez egy szakmai kudarc. Belátja, hogy minél tovább húzza az időt, nekik annál kínosabb lesz az ügy. Kívülről egyre világosabb, hogy az egyetlen céljuk: érvényt szerezni a saját hatalmuknak. Aki tényleg tenni akar a magyar kultúráért és ezen belül a Színház- és Filmművészeti Egyetemért, az ne egyetlen személyhez kösse a támogatást. Ahhoz nem kell Vidnyánszky Attila, sem a többi kuratóriumi tag, főleg, ha nem demokratikus úton választották meg őket, a szenátus szakmai ajánlásainak figyelembe vételével. Csak oda kell adni a támogatást. Adófizetők pénzét nem lehet zsarolási alapnak használni. Épület-felújításról beszélünk, talán normális ösztöndíjakról, normális bérekről. Új épületről is volt már szó, persze mindig úgy, hogy „anno ez nem kellett az SZFE-nek”, ami szintén nettó hazugság, sajnos.

Nyáron szórványosan érkeztek szolidaritási reakciók az SZFE ügyében. Most, az egyetemfoglalás óta egyre több egyetemi intézet, tanszék, művészeti szervezet áll ki az egyetem autonómiája mellett. Számítottak-e arra, hogy ilyen jelentősége lesz az SZFE ellenállásának?

Miután kipattant a hír, hogy Vidnyánszky Attila lesz a kuratóriumi elnök, a hallgatók szervezkedni, fórumozni, egyeztetni kezdtek. Nagyon szép volt látni, ahogy a tanári kar eggyel hátralép, ezt morálisan és stratégiailag is helyes lépésnek tartom. A hallgatóknak viszont pokoli nehéz dolguk lett, de megbirkóztak vele. Hogy idáig eljutottak, példa értékű. Erre nagyon kevés önszerveződő közösség képes, és bíztunk benne, hogy ennek lesz hatása. De vannak helyzetek, amik annyira lent vannak, annyira szélsőségesen nincsen mit veszíteni, hogy nem érdekes, mi lesz a tettek eredménye. Egy ilyen végponton voltunk, nem volt a tanárok és a hallgatók akcióiban semmi taktikázás.

Fotó: Mohos Márton /24.hu

Lát párhuzamot a SZFE körüli események és a nyári Index-ügy, az átszervezési kísérleteket követő közös felmondás gesztusa között?

Biztosan számított a hallgatóknak, hogy közel volt az Index ügye. Ott is nagyon sok szív összeszorult, borzasztó feszültség keletkezett. Biztosan tömegek fordultak le az ügyről, gondolván, hogy megint bedőlt valami, de ezek a sérelmek nem raktározódnak túl mélyre. A hétfői tüntetés után is rengeteg olyan reakciót kaptam, amiből az jött le, sokan nem tudják kifejezni a véleményüket, de valahogy támogatni akarják az ügyünket. Ne felejtsük el, már a színházi törvény is a kormány főváros elleni bosszúhadjáratáról szólt. Az is növelte a kétségbeesett, tehetetlen dühöt. Egy ideig el lehet fordulni az eseményektől, de van egy szint, amikor újra beránt valami, és akkor a tartalékolt energiák is berobbannak. Meggyőződéssé válik végre, ami néma tehetetlenség volt. Utána pedig aktivizálódni kell.

A legtöbbet támadott intézkedések kikerültek a kulturális törvényjavaslatból
A törvényjavaslatból kikerült a Nemzeti Kulturális Alap átalakítása, az emberi erőforrás miniszter egyetértési joga a színházigazgatók kinevezéséhez, és a független színházak támogatásának tilalma is.

Nemcsak az egyetemi szenátus tagjai, hanem más fontos tanárok is bejelentették, nem tanítanak tovább az SZFE-n. Sokan, de nem mindenki. Folyt-e közös gondolkodás arról, hogy a tanári kar egyszerre álljon fel, vagy legalábbis ne indítsa meg az oktatást az őszi félévben?

Nem tudom, hogy a tanárok egymással miről egyeztettek, nem vagyok a tanári kar tagja. Ha valaki felelősséget vállalt egy osztályért, kialakult egy szoros személyes kapcsolat, azt nem lehet csak úgy félredobni. Egzisztenciális kérdésekről sem lehet ítéletet hozni, és az ügyünk éppen azért lehet sikeres, mert nem ítéleteket hozunk, nem azt a nyelvet beszéljük, amit a nem általunk választott, de minket áldozatnak kiszemelő ellenségünk használ. Nem szabad lemenni arra a színvonalra. Talán attól fog megváltozni az ország. A mostani hallgatók generációja már nem veszi be ezt a maszlagot. Akik ellen most ők küzdenek, letűnt figurák, hiteltelenek lettek. Hátrébb kellene lépniük, nem pedig döntéshelyzetbe hozni magukat.

Egy normális országban azok a szervezetek, amelyeket most Vidnyánszky Attila vezet, maguk kérnék meg, hogy távozzon.

Alföldi Róbert nyílt levelet írt Rátóti Zoltánnak, végső soron arra kérve őt, beszélje le Vidnyánszky Attilát az erőszakos térfoglalásról. Hisz a hasonló személyes üzenetek, kérések erejében?

Abban hiszek, hogy minden lehetséges kulturált eszközt be kell vetni. Ha egy nyílt levél hatékony lehet, akkor azt. Mi nem tanultunk háborús stratégiákat, művészeti képzésben vettünk részt, ehhez értünk. Amit az ember jó érzése, ösztöne, igazságérzete diktál, arra kell hallgatni.

Kiemelt kép: Mohos Márton /24.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Orbán Viktor: Hétfőtől új világ kezdődik

A kormány lezártnak tekinti a „beszoktatást” a maszkviseléssel kapcsolatban, hétfőtől büntetni kell. A miniszterelnök szerint januárban a krónikus betegeknek és a legveszélyeztetettebb időseknek beadhatják a koronavírus-vakcinát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.