Kultúra filmkritika

Jön a rák, és felhangosítja a mélyeket is, a magasakat is

Nehéz, fájdalmas, de gyönyörű filmélmény a Remény, mely épp megszületésével bizonyítja a remény létjogosultságát.

Hogyan lehet azzal az információval bármit is kezdeni, hogy a halál már az ajtón kopogtat, hogy alig pár hét, és menni kell?

Népszerű téma, lehet róla csinálni bugyutácska vígjátékot a carpe diem jegyében épp úgy, ahogy egzisztencialista drámát, filozofikus, életigenlő köldöknézést, katartikus motivációs alkotást. Maria Sødahl önéletrajzi ihletésű filmjében, a Reményben a halál hirtelen, de teljes erőből kezdi verni az ajtót, ám, mivel ez egy sokrétű, ízig-vérig európai film, a szokásos látványos, egy irányba tartó ív helyett sokkal közelebb marad a hétköznapok sokszor ezerfelé ágazó hullámzásához, és a nagy katarzis helyett a napról napra túlélés pici diadalairól, és a kibírhatatlan kínok kényszerű kibírásáról mesél.

Főszereplőnk, Anja igazi hétköznapi wonderwoman, egy zsonglőr, aki életének több területét próbálja zajos sikerrel egyensúlyozni: kortárstánc-koreográfus művészként építi hírnevét, élettársa, a szintén művész, szintén munkamániás Tomas oldalán, emellett pedig egy hatalmas patchwork-családot próbál egyenesben tartani. Élettársa előző kapcsolatából és a kettejükéből született öt gyerek anyjaként az élet sosem unalmas, és pihentetőnek sem nevezhető, de a kis- és nagykamaszok hangzavara és az a mélyen szeretetteljes légkör, ami otthon uralkodik, a káosz ellenére is idilli közeg. Főleg, hogy éles a kontraszt: Anja már túl van egy tüdőrákon, amit nagy nehezen leküzdött. Legalábbis úgy tűnt,

ám éppen karácsony előtt kiderül, Anja makacs fejfájásait agydaganat okozza, ami jó eséllyel a korábbi rák egy áttétje, és jó eséllyel gyógyíthatatlan.

Műteni talán lehet, de rengeteg a kérdőjel, tényleg az-e, lesz-e sebész, lesz-e idő, Anja kibírja-e addig a rosszulléteket, és ha lesz műtét és sikerül is, mennyi időt vásárol Anjának az életből? A Remény tehát első ránézésre betegség-dráma (ha van ilyen szó), de valójában sokkal inkább családi és párkapcsolati dráma, melyben a fő kérdés az, hogy mit jelent egymásnak egy pár, amikor már túl rég együtt vannak, kicsit elfejlődtek egymás mellett, kicsit elkopott a lelkesedés a hétköznapokban, és már nem olyan egyértelmű a válasz arra a kérdésre, hogy miért is vannak együtt.

Fotó: ADS Service

Ezek a dilemmák rajzolják ki a Remény eseménysorát, mely meglehetősen szaggatott, inkább epizodikus, mintsem egy fő ívre fűzhető. A forgatókönyv a fókuszt sokkal inkább a főszereplők kapcsolatára, és saját kis belső drámáikra helyezi, amitől nagyon intim és személyes lesz a film, viszont kissé darabos – némi gördülékenység jót tett volna a nézői élménynek, ami eleve megterhelő.

A film legnagyobb erőssége alighanem abban keresendő, hogy a rendező saját történetét írta meg, és mint ilyen, makulátlanul pontos, éles képet fest erről az élethelyzetről – ám félő, hogy aki nem élt át betegként, hozzátartozóként hasonlót, annak ez a kényelmetlen valószerűség nem fog feltűnni.

A kételyek, a nyomás, hogy egy család dobogó szíveként Anjának fel kell készülnie arra az eshetőségre, hogy a gyerekeinek nélküle kell boldogulnia, persze sajátélmény nélkül is átélhető és az egészségügy elkerülhetetlen közönye – mely lám, akkor is megvan, ha egyébként sok tekintetben álomszerű, nyugati egészségügyet látunk – is kellőképpen torokszorító. Feloldhatatlan dilemmák egész sora vonul fel, Anja kínlódik a gyógyszerek mellékhatásaival, elfehéredő ujjakkal kapaszkodik az életbe, miközben a fájdalom, a kimerültség, a rettegés belőle is kihozza a legrosszabbik énjét, tépik, szaggatják egymást Tomasszal, miközben kénytelenek teljes erőből összekapaszkodni.

Mivel a forgatókönyv ennyire szaggatott és esetleges, viszont a történet ilyen mélyen személyes, a rendező erősen a színészeire, a két főszereplő kémiájára és Anja alakjának minél életszerűbb megrajzolására helyezi a hangsúlyt, azaz Andrea Bræin Hovig és Stellan Skarsgård hátán nyugszik a film súlyának igen jelentős része. Szerencsére gond nélkül megbírják, utóbbi rutinból hozza a tépelődő, idősödő művészember – karakterszerep –, előbbi pedig olyan kiszámíthatatlan, törékeny, lobbanó és kőkemény a halállal szembe nézni kénytelen Anja szerepében, hogy azért egy amerikai filmben már kinézne neki egy komolyabb jelölés.

A mellékszereplők szintén üdítően életszerűek, érezhetően egy létező baráti kör létező alakjairól mintázott alakok ők, senki sem lapos, senki sem alibi-karakter. Mély emberismeretről tanúskodó, fájdalmas, kőkemény és túlságosan is pontos, de feledhetetlen moziélmény azoknak, akiknek nem csak a blockbusterek és a térdcsapkodós vígjátékok hiányoztak a mozizár idején.

Remény (Håp) – norvég-svéd filmdráma, 126 perc – 8/10

Kiemelt kép: ADS Service

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.