A magyar filmtörténet számtalan érdekes fordulatot, történetet, személyiséget és alkotást rejt – így lett Karády Katalinból egy időutazó felesége, vált a trianoni sokkból ébredező Magyarország az első Drakula-film születési helyévé, vagy épp került filmre a Halált meghalni hagyó orvos sztorija –, a történetek mögött álló helyszíneknek azonban jóval keményebb sors jutott.
Ez történt az első magyar filmvetítésnek otthont adó Király utca 27. számú házzal, a kis híján világsztárrá vált Berky Harry Bosnyák térhez közeli otthonával, illetve az onnan mindössze tíz percnyi sétára álló filmgyári tömb egyik épületével, ami
Az 1916-ban a Polgári Lövészegyesület Gyarmat utcai központja helyén megszületett Corvin Filmgyár Európa egyik legfejlettebb telepeként adott jókora lökést a magyar filmgyártásnak, műtermében pedig a legnagyobb rendezők és színészek, köztük a később Nagy-Britanniában legendává vált, Oscar-jelölése után lovagi címet is szerzett Sir Alexander Korda (Korda Sándor, 1893–1956), illetve a színházban és a kamerák előtt is maradandót alkotó Beregi Oszkár (1876–1965).
A cég ennek ellenére – az amerikai filmek jóval nagyobb tempóban történő megszületése miatt – egy évtized után lehúzta a rolót, épületeit pedig egy árverésen az állami Filmipari Alap vásárolta meg, hogy egy átépítést és rekonstrukciót követően itt hozza létre az azóta többször is MAFILM-re átnevezett, összevont, majd újra önállóvá vált Hunnia Filmgyárat. Nem csak az állam, de a felszámolás alatt álló Corvin egy évtizedes tapasztalattal rendelkező korábbi főoperatőre, Kovács Gusztáv (1895–1969) is ide álmodta meg saját laborját, így kibérelte a gyár Gyarmat utca 39. alatti azonos célú épületét, ahol 1927-ben Faludi Sándorral (1896-1953) megalapították a Kovács és Faludi Filmlaboratóriumot, ami pár év alatt Magyarország legnagyobb és legfontosabb laborjává vált.
A szakmai oldalt Kovács, az adminisztratív teendőket pedig a magyar művészeti élethez családilag számos ponton kötődő – édesapja, Faludi Sándor a Vígszínház alapítója, ikertestvére, Jenő színházigazgató, testvére, az Angelóként híressé vált Funk Pál pedig a világhír felé tartó fotós volt – társa vállalta magára, így néhány év alatt a korabeli csúcstechnológiával szerelték fel a céget. Egy, a szintén magyar Misik Sámueltől megvásárolt szabadalomnak köszönhetően az országban elsőként álltak készen a sokak szerint a művészet halálának vélt hangosfilmek gyártására. Ezt a lehetőséget azonnal ki is használták, hiszen a következő években nem csak filmhíradókat (KOFATON névvel) és közel három tucat kultúrfilmet (azaz ismeretterjesztő kisfilmet) készítettek, de a nevükhöz kötődnek az első magyar nyelvű, hangos rövidfilmek is, ezeket a mozik csokorba fűzve, Nevető Budapest (1930) címmel mutatták be.
A budapesti művészvilág legismertebb arcaival készülő alkotásokat főleg külső helyszíneken forgatták, a kor széles körben ismert nevettetője, a magyar kabaré atyjaként emlegetett Nagy Endre (1877–1938) azonban egy stúdióban állt a kamera elé.
A külföldi némafilmek feliratainak magyarra, illetve más nyelvekre való fordítása, a hangosfilmek utószinkronja, továbbá a mindezekhez az eljárásokhoz fűződő találmányok eladása, valamint a magyar filmek – köztük a Hyppolit, a lakáj – utómunkálatainak elvégzése mind-mind tovább növelték a bevételeket, így a modernizáció folyamatos volt, saját fejlesztésű, Photomut nevet kapott feliratkészítő gépeik pedig Nyugat-Európa számtalan vezető laboratóriumában váltak kulcsfontosságú eszközzé
Saját filmjeiket és reklámjaikat a harmincas évek folyamán is sorra készítették: Budapest, a magyar vidék, illetve a nagyvárosok szépségeit bemutató Ismerd meg hazádat! 1945-ig született epizódjai például óriási sikernek örvendtek.
View this post on Instagram
A tulajdonosai nevének kezdőbetűi után KO-FA néven is emlegetett laboratórium 1937-től a 16 mm-es filmek (keskenyfilm) kidolgozására és gyártására is ráállt, de a 35mm-es formátumra való nagyítást, illetve az arról való kicsinyítést is vállalták, óriási segítséget nyújtva ezzel a magyar filmiparnak, ahol a versenytársak sorra igyekeztek besározni a nevüket: hamis pletykákat terjesztettek róluk, illetve szabadalombitorlási pereket is indítottak ellenük.
A második világháború – számos más hazai céghez hasonlóan – itt is keresztülhúzta az alapítók számításait: a zsidótörvények szigorodásával (a vonatkozó iratban erről persze egy szó sem esett) 1941 decemberében Faludinak távoznia kellett a cégből, tulajdonrészét a társa vásárolta meg, aki a hirtelen feltorlódott munkák miatt 1943-ban új, háromszintes épületet húzott fel az ugyanabban az utcában fekvő telkek egyikén (Gyarmat utca 27.), a vállalat nevét pedig Kovács Gusztáv Filmlaboratóriumra változtatta.
A belső tereivel és terembeosztásával a film útját követni kívánó épület földszintjén
a tisztviselői szobák mellett a hívó- és kopírozó szobák helyezkednek el. Egyik előhívó terem gépein Szilvia és Éva névtáblácska áll, de megvan már a helye a következő gépnek is, amely Ágnes névre lesz keresztelve. A három gép Kovács Gusztáv három leánykájának nevét viseli. Az első emeleten a házi vetítő helyiségébe megyünk, melyben hat sor szék áll, 34 üléssel. Ebben az előadó-teremben nézi meg az igazgató, a produkció-vezető vagy csoportvezető a filmeket. Általában a házi munkát itt ellenőrzik. […] Ezen az emeleten találjuk a vegyszer-raktárt, a felirat-bejelölő, lehallgat és szinkrontermeket és a trükkszobát is. Legérdekesebb a klíma-szoba különleges berendezésével, amely a helyiségek hőmérsékletét van hivatva szabályozni. […] Ennek azért van fontos szerepe, mert köztudomásúan a film emulziója, továbbá a vegyszerek az előhívásnál rendkívül érzékenyen reagálnak a hőmérsékletre. Következő emeleten keskenyfilm vetítő-terem van és a vágószobák is itt vannak elhelyezve, A trükk-szobákban 4 hatalmas gép áll. Itt készülnek azok a feliratok, melyeket általában a film elején látunk. Pl. egy könyv lapján fogatja egy láthatatlan kéz. […] A rajzokat, díszes feliratokat külön művészek szokták megtervezni.
– írja a Magyar Film (1943/48), hozzátéve, hogy Kovács az 1943. novemberi megnyitón az addigi sikerekről is beszámolt.
Lenyűgözően magas számok repkedtek:
a vezető szerint a cég addig körülbelül százhetven magyar, harminc német és hat francia játékfilm, illetve hatvan kultúrfilm labormunkáit végezte el,
így a laboratórium nyolcvanhat munkása és tizenkét tisztviselője már jókora rutinnal látott neki a következő éveknek.
Azaz látott volna, hiszen néhány hónappal később a német megszállás, illetve Budapest ostroma hosszú időre megállította a munkát. A ház ebben az időszakban – saját áramfejlesztőjének és jókora ivóvíztartályainak köszönhetően biztos óvóhellyé változott, ahol nem csak Kovács és beosztottai, de számos üldözött is átvészelhette a harcok legvéresebb napjait, illetve elbújhatott az őket keresők elől. A háborút követően a kommunisták előretörésével 1946 őszén Kovács ellen koncepciós per indult, hogy félreállításával az állam vehesse át a vezetést. A férfit azzal gyanúsították, hogy a németeket és a magyarokat is háborús propagandafilmek kidolgozásával segítette, vetélytársát a gépei elszállíttatása miatt óriási hátrányba hozta, alapító társát és laborvezetőjét pedig eltávolította a cégből – előbbit zsidó származása miatt késztette lemondásra, utóbbit pedig szimplán csak feljelentette, mert nem tett esküt Szálasira:
A vádak egy részét a bíróság bizonyítottnak látta, így hat év börtönre ítélték, melyből végül egy évet töltött fegyházban – köszönhetően annak, hogy a háború előtt ő volt az első, aki javasolta a szovjet filmek Magyarországra való behozatalát.
A Gyarmat utcában megnyílt tehát az út a kommunisták előtt: a vezetői székbe először a cég egykori munkatársát, Somló Endrét ültették, kereskedelmi vezetője pedig a másik alapító, a hét évvel korábban a zsidótörvények miatt félreállított, a vészkorszakot szerencsésen túlélő Faludi Sándor lett.
Az ettől kezdve Szivárvány néven működő, 1948 őszétől Magyar Filmgyártó Nemzeti Vállalat részét képező laboratóriumot az állam tartotta kézben, 1949-ben pedig az immár százharminc főnek munkát adó vállalat szobáiban végezték el
az első magyar színes film, a Lúdas Matyi, illetve az első hazai színes dokumentumfilm, az 1949. május 1. labormunkáit.
A dolgozók még másfél évtizeden át koptatták az épület lépcsőit, hiszen 1964-ben, kilenc éves munka (1955–1964) elkészült a Magyar Filmlaboratórium Állami Vállalat Budakeszi úti épületrengetege, a gépek és munkások pedig átköltöztek a budai óriásba, ahol ma a cég utódja, a Filmlabor működik.
A kiürített zuglói épület a következő évtizedekben is a filmgyár része maradt, a Google utcanézetének kilenc évvel ezelőtt készített felvételein azonban már üresnek tűnt – pedig nem volt az:
A helyzet a következő években tovább romlott, a 2017-es belső fotók pedig egyértelműen bizonyították, hogy a szocializmus évtizedeiben jócskán átalakított épület használaton kívül áll, noha a trükkteremből és vegyszertárolóból évtizedekkel ezelőtt kialakított házvetítőben még mindig ott álltak a kor tipikus, durva textilborítású foteljei.
Épp ezért is okozott jókora meglepetést, hogy a csodás Buildings Tell Tales blog szerzője néhány nappal ezelőtt a felújítás alatt álló épületről közölt képeket.
A kétemeletes ház vakolatrétegét eltávolították, az ablaküvegeket pedig farostlemezre cserélték, így az állapota az utcáról nézve sokkal rosszabbnak tűnik a ténylegesnél.
A megújulásról megkérdeztük az ügyben illetékes Nemzeti Filmintézetet, melynek sajtóosztálya válaszában elárulta:
A terv feltétlenül dicsérendő, hiszen ezzel a döntéssel nem csak megújul, hanem ismét élet is költözik a magyar filmtörténet egy fontos épületébe, ellentétben a város számos műemléki védettséget élvező, vagy azt megérdemlő, de megállás nélkül pusztuló, illetve pusztított értékével.
Most már csak egy, az itt évtizedeken át folyó munkáról megemlékező tábla hiányzik a falról, hiszen az első látásra teljesen átlagosnak tűnő épület igazán megérdemelné, hogy ne egy unalmas dobozként, hanem a XX. századi művészet egy fontos helyszíneként tekintsünk rá.
