A százhúsz éves múltra visszatekintő filmipar korai gyermekei közt kutatva az ember gyakran talál csodákat, de úgy gondolja, egy ilyen fiatal és jól leírt médiumnál egyáltalán nem érheti meglepetés. Ennél nagyobbat persze nem is tévedhetnénk, hiszen az elmúlt években is sorra bukkantak fel a korábban elveszettnek hitt, a filmtörténetet átíró, újabb zsenik életművébe betekintést engedő kópiák, feljegyzések, vagy akár csak képkockák. Hatványozottan igaz ez a XX. század első felének magyar filmtörténetére, ami olyan csodákat rejt, mint a távoli jövőből érkezett, Karády Katalinba szerető férfi történetét bemutató Szíriusz, a robotot legyőző mérnöknő, vagy a Halált meghalni hagyó orvos sztorija.
Nem csak az egyszerű filmrajongót érhetik persze meglepetések, de a kutatókat és szakértőket is, akik évtizedeken át elismert tényként kezelték, hogy a világ első Drakula-filmadaptációja az – egyébként az alapművet író Bram Stoker örököseinek engedélye nélkül született – Nosferatu (F. W. Murnau, 1922), megfeledkezve az egy évvel korábban megszületett, jórészt magyar színészeket felvonultató
a magát rendezőként, forgatókönyvíróként és színészként is kipróbált Lajthay Károly mára elfeledett alkotásáról.
A Lajthay és a két évtizeddel később a Casablanca rendezőjeként Oscarig jutó Kertész Mihály (Michael Curtiz) által jócskán átdolgozott történet nem csak a Stoker-regényből, de Robert Wiene 1920-ban megszületett némafilmklasszikusából, a Das Cabinet des Dr.Caligariból is merít, egy tizenhat éves lány, Mary Land történetét elmesélve, akinek az apját elmegyógyintézetbe zárták, mivel nem tudta elfogadni felesége halálát.
A lánya nem adta fel a reményt, hogy apja egyszer meggyógyul, így rendszeresen látogatta őt az intézetben. Egyik alkalommal azonban ismerős arcot pillant meg: egy férfiben egykori árvaházi énektanárát ismeri fel, az azonban úgy gondolja magáról: ő a halhatatlan Drakula.
A fura találkozás után rövid időre magára hagyott Maryt rövidesen két, magát orvosnak tartó beteg kötözi egy műtőasztalra, hogy megoperálja a szemét, az intézet főorvosa az ápolókkal együtt azonban az utolsó pillanatban még épp közbelép.
A magát Drakulának képzelő zenetanár (Paul Askonas) és Mary (Lux Margit)
A lányt értelemszerűen annyira sokkolják a történtek, hogy a kórházban szeretné tölteni az éjszakát. A megpróbáltatások ezzel persze még korántsem értek véget: álmában újra találkozik Drakulával, aki saját kastélyába viszi, ahol előbb menyasszonyi ruhába öltözteti, hogy ő legyen a tizenharmadik felesége.
Az esküvő előkészületei – a kép bal szélén Drakula (Paul Askonas) és a fiatal menyasszony (Lux Margit), jobbra pedig az ezeréves szörnyeteg feleségei
A frigy meghiúsul, Mary ugyanis „az ördögi csábítás ellen a nyakán lévő kereszttel védekezik. Az ördög és a kereszt harcolnak ezután több változatos képen át” – írja a film bemutatója után született cikkében a Budapesti Hírlap.
A hirtelen ötletnek köszönhetően a lánynak végül megszöknie: a környéken lakók találnak rá, akik azonnal orvost kerítenek. Betegágyánál persze Drakula is feltűnik, az orvos azonban távol tartja tőle a szikrázó szemű férfit, így a fiatal lány megmenekül. Az álom és a valóság közti határvonal ekkorra már elmosódik a fejében: nem biztos már benne, hogy álmodik-e, vagy ébren van.
Paul Askonas, mint a filmtörténet első – vagy második? – Drakulája
A sors szerencsére pontot tesz a történet végére: egy beteg lelövi a zenetanárt, Mary pedig rövidesen a jóravaló erdész, George felesége lesz. A történtek valóságtartalmában persze továbbra sem biztos, sőt, azt még a férjének sem meséli el.
A Bécs közelében fekvő Wachau, Steinhof és Melk környékén, illetve a Corvin Filmgyárban forgott, 1920 végén, illetve 1921 januárjában született film kópiái rég eltűntek, mindössze néhány képkocka, a történetet leíró, Pánczél Lajos filmesztéta-újságíró által jegyzett, a film forgatókönyvét kissé továbbgondoló könyv, valamint néhány, azt beharangozó újságcikk maradt fenn.
Pánczél Lajos 1924-ben, Temesváron kiadott regénye
A rendező
A többek közt Lajthay le Derlé Károly, Karl Lajthay és Charles Le Derlé néven feltűnt rendező-forgatókönyvíró-rendező Lajthay Károly (1883-1946) egy sor vidéki színitársulat után a fővárosi Belvárosi Színház társulatának tagjává vált, majd megpróbált betörni a magyar filmiparba: előbb színészként (többek közt Lugosi Béla mellett is feltűnt Deésy Alfréd Nászdal című filmjében), majd rendezőként próbálta ki magát, utóbbi téren pedig annyira sikeressé vált, hogy 1917-ben megalapította saját vállalatát, a Rex Filmet. A következő hat évben jórészt ennek a cégnek szentelte a figyelmét, de kereste a bécsi lehetőségeket is.
Lajthay a 2002-ben Oroszországból hazatért, hosszú évtizedeken át elveszettnek hitt Vorrei morir (1918) első kockáin
A húszas évek hajnalán előbb Bécsbe, 1924-ben Berlinbe,végül pedig Párizsba költözött. A Hangosfilm szerint ott jó eséllyel színészként dolgozott, 1938-ban azonban hazatért. Utolsó éveiben forgatókönyvíróként és rendezőként működött.
A film megszületésének további részletei nem ismertek, bár a Belügyi Közlöny 1923. március 25-i kiadása legalább feljegyzi a hosszát:
A korabeli lapokban nem tapasztalható óriási lelkesedés a film iránt, noha többen is lelkiismeretesen közzétették a rövid tartalmát, de egyetlen pillanatra sem emlékeztek meg a Drakula grófot alakító ünnepelt bécsi színész, Paul Askonas (1872-1935), a Mary szerepébe bújt Lux Margit, az elmegyógyintézetben dolgozó orvos, Thury Elemér, vagy épp a lány szerelmét játszó Kertész Dezső játékáról.
in: Pesti Hírlap, 1923. április 25., p.6.
A filmet egyes források szerint a forgatás befejezése után néhány héttel, 1921. februárjában már bemutatták Bécsben, ugyanazon a tavaszon pedig Budapesten, erre azonban semmiféle, eddig napvilágra került bizonyíték nem mutat.
A forgalmazást intéző Tuchten Jenő Filmkereskedelmi Válalata bizonyíthatóan csak két évvel később tudta azt műsorra tűzni: Esztergomban 1923. március 21-én, a pesti Tivoliban pedig csak április 28-án vetítették először.
Tökéletes reklámkampánnyal indult a terjesztés / in: Színházi Élet, 1923/12
A Pesti Hírlap a premier napján így írt róla:
“A Drakula halála érdekfeszítő, izgalmas cselekményével hat. A tébolyda titkai után egy ördögi lovagvárba viszi a nézőt a fantasztikus mese. Az elcsábított lányt az ördögtől a kereszt menti meg. Az ördög fél a tömjénfüsttől. A kereszt győz az ármány ellen. Rendesen nem szoktuk elárulni a filmek trükkjeit, de hogy az idegizgató jelenetek ne bántsák a nézőt, most eláruljuk a titkot, hogy azoknak fele – álom. De érdekes álom.”
Valószínűsíthető, hogy az 1921. februári premierdátum hamis – ebben az évben maximum zártkörű, csak a szakma képviselői számára tartott vetítésről lehetett szó, ha egyáltalán volt ilyen –, így a Drakula halála
film a legendás vérszívóról, köszönhetően annak, hogy a szintén 1921-ben forgott Nosferatu Berlinben már 1922. márciusában, Budapesten pedig ugyanazon év novemberében műsoron volt.
A húszas évek hajnalán egyáltalán nem volt egyébként szokatlan a hasonlóan hosszú szünet a filmek elkészülte, illetve azok bemutatója közt, hiszen – a trianoni döntés hozta változásokkal ellentétben még mindig összenőtt osztrák és magyar filmvilágot – elárasztották a külföldi mozifilmek, a mozik pedig inkább a más országokban jól futó alkotásokat veszik át, mintsem hogy műsorra tűzzenek egy bizonytalan sikert hozó darabot.
A magyar mozik nagyon várták a premiert – derül ki a Színházi Élet 1923/15. számából
A Drakula halálának nem volt szerencséje: a várakozásokkal ellentétben nem lett nagy siker, hiszen bár 1924 nyarán rövid időre újra műsorra tűzték, további sorsáról pedig nem állnak rendelkezésre információk.
Eltűnt
A filmről a magyar szakma még éveken át nem feledkezett még el: a harmincas évek hajnalán még biztosan a köztudatban volt – sőt, az Ujság szerzője 1931-ben egyenesen az első Drakula-filmként emlegeti:
Aztán hirtelen megjelent a Lugosi Bélát egy csapásra világsztárrá emelő Drakula, majd elöntötték a világot a várakozásokkal ellentétben nem a művészet teljes halálát hozó hangosfilmek tömegei.
A következő fél évszázadra mindenki elfeledkezett a Drakula haláláról, újbóli felfedezésére pedig egészen a nyolcvanas évekig kellett várni.
Utolsó ismert kópiájának jó eséllyel Budapest ostroma alatt veszett nyoma, vagy épp égett porrá egy archívumban, de remélhetőleg egyszer ebből is felbukkan majd egy évtizedeken át lappangó, senki által sem ismert másolat – épp úgy, mint a Casablancát is rendező Kertész Mihály egyik első filmje, az 1914-ben készült A tolonc.
