A Netflix végre bemutathatott volna Hollywoodnak, hogy igenis helye van a nagyok között, és észre kell venni a streaming szolgáltatót, ha a legjobb filmekről van szó. Minden esélyük megvolt, hogy Martin Scorsese Az ír című filmjéről vagy Noah Baumbach Házassági történetéről szóljon az este – A két pápáról nem is beszélve –, ehelyett Quentin Tarantino (Volt egyszer egy Hollywood) és Sam Mendes első világháborús filmje, az 1917 (nálunk január végén mutatják be) nyerte az estét.
A főbb kategóriákat ez a két alkotás vihette el, míg a Netflix csupán a legjobb mellékszereplő kategóriájánál tűnt ki (Laura Dern kapta a Házassági történetért), illetve a tévés díjaknál Olivia Colman vitt haza egy szobrot A korona (The Crown) című sorozatban nyújtott alakításáért. Sam Mendes még kicsit oda is szúrt a Netflixnek, mikor átvette a legjobb rendezőnek járó díjat.
Remélem, így majd elmennek megnézni az emberek széles vásznon, ahogy kell.
A Netflix nagyon magasról zuhant vissza a földre, hiszen a harmincnégy jelölésből csak kettőt tudtak szoborra váltani. Noah Baumbach válásos filmjét Scarlett Johanssonnal és Adam Driverrel a főszerepben (itt a kritikánk) hat kategóriában jelölték, Scorsese maffiasztoriját (itt Az ír kritikája) ötben, de egyik se nyerte el igazán az amerikai filmkritikusok tetszését a többi indulóval szemben.
A tévés kategóriáknál a Netflix A korona című sorozatával emelkedett ki, az Amazon pedig a már olyan sokat dicsért Fleabaggel nyert. Phoebe Waller-Bridge lett a legjobb női főszereplő és a zseniális sorozata aratta le a babérokat a legjobb vígjátéksorozat jelöltjei között. Az HBO a tizenöt jelölésből négyet cserélt Golden Globe-ra, a Csernobil (kritika itt) lett a legjobb minisorozat és az Utódlás a legjobb dráma.
Ami még történt:
- a műsorvezető Ricky Gervais jó obszcén viccekkel kezdett, többek között azzal poénkodott, hogy az amúgy is iszonyú Macskákban Judi Dench nyalogatja magát. Idén vállalta utoljára a házigazda szerepét, de a nyitóbeszédét Tom Hanks mondjuk nem élvezte annyira.
🍻 @rickygervais‘s monologue already producing priceless reaction memes #GoldenGlobes pic.twitter.com/WglyjRmWBm
— Jay K. Cagatay (@jayktweets) 6 January 2020
- Michelle Williams a minisorozatoknál nyerte a legjobb főszereplő díját, és szavazásra buzdította a nőket, hogy ne csak úgy nézzen ki a világ, ahogy a férfiak látják azt.
- Patricia Arquette arra figyelmeztetett mindenkit, hogy Amerikát nem sok választja el egy háborútól.
- Renée Zellweger és Joaquin Phoenix (Joker kritika itt) lett a legjobb női és férfi főszereplő, de ezen nem lepődtünk meg.
- Bong Joon-ho Élősködők (kritika itt) című filmje lett a legjobb az idegen nyelvű filmek kategóriájában, és a rendező elmondta, hogyha leküzdjük a felirat okozta nehézségéket, rengeteg csodás produkció vár ránk.
- Russell Crowe lett a legjobb főszereplő a minisorozatoknál A legharsányabb hangban nyújtott alakításáért (itt a kritika), de nem tudott elmenni a gálára, mivel a családját védi az Ausztráliában pusztító bozóttűztől. Üzenetét Jennifer Aniston közvetítette, amiben hangsúlyozta, hogy a klímaváltozás miatt pusztítanak a lángok Ausztráliában, ideje a tudósokra hallgatnunk és megújuló energiára váltanunk, hogy legyen jövőnk. Pierce Brosnan szintén Ausztráliához szólt a színpadról, hogy mindenki maradjon erős.
- Joaquin Phoenix igazán emlékezetes beszédet mondott: megköszönte, hogy a gálán növényi alapú menüt szolgáltak fel, ezzel is felismerve, hogy van némi kapcsolat a klímaváltozás és a húsipar között. Annak is örült, hogy sok ismert arc beszél a témáról, de szerinte ennél többre van szükség: mondjuk nem kell magángéppel Palm Springsbe menni.
- Ami pedig a vörös szőnyeget és a divatot illeti: Jason Momoa szép bársony öltönyben érkezett, majd atlétára váltott a teremben.
jason momoa wearing a tank top to the golden globes pic.twitter.com/sQIWw2HnMx
— marilia (@fleabrg) 6 January 2020
Íme a főbb kategóriák nyertesei:
Mozifilmes kategóriák
Legjobb férfi mellékszereplő
Tom Hanks (Egy kivételes barát)
Anthony Hopkins (A két pápa)
Al Pacino (Az ír / The Irishman)
Joe Pesci (Az ír / The Irishman)
Brad Pitt (Volt egyszer egy Hollywood)
Legjobb női mellékszereplő
Kathy Bates (Richard Jewell balladája)
Annette Bening (The Report)
Laura Dern (Házassági történet / Marriage Story)
Jennifer Lopez (A Wall Street pillangói)
Margot Robbie (Botrány)
Legjobb animációs film
Jégvarázs 2. (Disney)
Így neveld a sárkányodat 3. (Universal)
A hiányzó láncszem (United Artists Releasing)
Toy Story 4 (Disney)
Az oroszlánkirály (Disney)
Legjobb rendező
Bong Joon-ho (Élősködők)
Sam Mendes (1917)
Todd Phillips (Joker)
Martin Scorsese (Az ír / The Irishman)
Quentin Tarantino (Volt egyszer egy Hollywood)
Legjobb férfi főszereplő (vígjáték/musical)
Daniel Craig (Tőrbe ejtve)
Roman Griffin Davis (Jojo nyuszi)
Leonardo DiCaprio (Volt egyszer egy Hollywood)
Taron Egerton (Rocketman)
Eddie Murphy (A nevem Dolemite)
Legjobb férfi főszereplő (dráma)
Christian Bale (Az aszfalt királyai)
Antonio Banderas (Fájdalom és dicsőség)
Adam Driver (Házassági történet / Marriage Story)
Joaquin Phoenix (Joker)
Jonathan Pryce (A két pápa)
Legjobb női főszereplő (vígjáték/musical)
Awkwafina (The Farewell)
Ana de Armas (Tőrbe ejtve)
Cate Blanchett (Hová tűntél, Bernadette?)
Beanie Feldstein (Éretlenségi)
Emma Thompson (Talk Show)
Legjobb forgatókönyv
Noah Baumbach (Házassági történet / Marriage Story)
Bong Joon-ho and Han Jin-won (Élősködők)
Anthony McCarten (A két pápa)
Quentin Tarantino (Volt egyszer egy Hollywood)
Steven Zaillian (Az ír / The Irishman)
Legjobb eredeti betétdal
Beautiful Ghosts (Macskák)
(I’m Gonna) Love Me Again (Rocketman)
Into the Unknown (Jégvarázs 2.)
Spirit (Az oroszlánkirály)
Stand Up (Harriet)
Legjobb idegen nyelvű film
The Farewell (A24)
Fájdalom és dicsőség (Sony)
Portré a lángoló fiatal lányról (Pyramide Films)
Élősködők (CJ Entertainment)
Les Misérables (BAC Films, Amazon)
Legjobb női főszereplő (drámai mozifilmben)
Cynthia Erivo (Harriet)
Scarlett Johansson (Házassági történet / Marriage Story)
Saoirse Ronan (Kisasszonyok)
Charlize Theron (Botrány)
Renée Zellweger (Judy)
Legjobb vígjáték/musical
Volt egyszer egy Hollywood (Sony)
Jojo nyuszi (Fox Searchlight)
Tőrbe ejtve (Lionsgate)
Rocketman (Paramount)
A nevem Dolemite (Netflix)
Legjobb filmdráma
Az ír / The Irishman (Netflix)
Házassági történet / Marriage Story (Netflix)
1917 (Universal)
Joker (Warner Bros.)
A két pápa (Netflix)
Televíziós kategóriák
Legjobb férfi főszereplő minisorozatban vagy tévéfilmben
Christopher Abbott (A 22-es csapdája)
Sacha Baron Cohen (A kém)
Russell Crowe (A legharsányabb hang)
Jared Harris (Csernobil)
Sam Rockwell (Fosse/Verdon)
Legjobb női főszereplő minisorozatban vagy tévéfilmben
Kaitlyn Dever (Hihetetlen / Unbelievable)
Joey King (A tett)
Helen Mirren (Nagy Katalin)
Merritt Wever (Hihetetlen / Unbelievable)
Michelle Williams (Fosse/Verdon)
Legjobb minisorozat / tévéfilm
A 22-es csapdája (Hulu)
Csernobil (HBO)
Fosse/Verdon (FX)
A legharsányabb hang (Showtime)
Hihetetlen/Unbelievable (Netflix)
Legjobb férfi mellékszereplő tévésorozatban, minisorozatban vagy tévéfilmben
Alan Arkin (The Kominsky Method)
Kieran Culkin (Utódlás)
Andrew Scott (Fleabag)
Stellan Skarsgård (Csernobil)
Henry Winkler (Barry)
Legjobb női mellékszereplő tévésorozatban, minisorozatban vagy tévéfilmben
Patricia Arquette (A tett)
Helena Bonham Carter (A korona / The Crown)
Toni Collette (Hihetetlen / Unbelievable)
Meryl Streep (Hatalmas kis hazugságok)
Emily Watson (Csernobil)
Legjobb férfi főszereplő vígjáték/musical sorozatban
Michael Douglas (The Kominsky Method)
Bill Hader (Barry)
Ben Platt (A politikus/The Politician)
Paul Rudd (Az élet önmagammal / Living with Yourself)
Ramy Youssef (Ramy)
Legjobb női főszereplő vígjáték/musical sorozatban
Christina Applegate (Halott vagy)
Rachel Brosnahan (The Marvelous Mrs. Maisel)
Kirsten Dunst (On Becoming a God in Central Florida)
Natasha Lyonne (Végtelen matrjoska / Russian Doll)
Phoebe Waller-Bridge (Fleabag)
Legjobb férfi főszereplő drámasorozatban
Brian Cox (Utódlás)
Kit Harington (Trónok harca)
Rami Malek (Mr. Robot)
Tobias Menzies (A korona / The Crown)
Billy Porter (Póz / Pose)
Legjobb női főszereplő drámasorozatban
Jennifer Aniston (The Morning Show)
Olivia Colman (A korona / The Crown)
Jodie Comer (Megszállottak viadala)
Nicole Kidman (Hatalmas kis hazugságok)
Reese Witherspoon (Hatalmas kis hazugságok)
Legjobb vígjáték/musical sorozat
Barry (HBO)
Fleabag
The Kominsky Method (Netflix)
The Marvelous Mrs. Maisel (Amazon)
A politikus / The Politician (Netflix)
Legjobb drámai tévésorozat
Hatalmas kis hazugságok (HBO)
A korona / The Crown (Netflix)
Megszállottak viadala (BBC America)
The Morning Show (Apple TV Plus)
Utódlás (HBO)
(A nyertesek listáját a CNN-től vettük át.)
Kiemelt kép: Steve Granitz/WireImage / Getty Images