Kultúra sorozatkritika

Sorozatgyilkosok és időutazók tették izgalmassá a nyár legjobb sorozatait

A nyár sorozatslágereinek kitárgyalása után is maradt még sikersorozat, amikről nem beszéltünk: közülük a Mindhunter újra lebilincselt, a Dark úgy összezavart, hogy alig várjuk a folytatást, a kormánypropaganda eredetéről sokat mesélő A legharsányabb hang és a Boys pedig hozták az elvárható minimumot.
Korábban a témában:

Mindhunter

A Mindhunter első évadának nemcsak úgy sikerült jókora hírverést csinálnia, hogy sorozatgyilkosokról forgott, hanem hogy David Fincher szállt be az alkotók közé producerként és rendezőként. Ehhez jött az igaz történet varázsa: pár évtizeddel korábbra repültünk vissza, amikor a rendőrség még nem hívta semminek a többszörös gyilkosokat, a sötétben tapogatóztak a rejtélyes ügyek nyomozása alatt. Két létező FBI ügynökről mintázták a karaktereket: Holden Ford (Jonathan Groff) a Mindhunter című könyv szerzőjének (John E. Douglas) alteregója, Bill Tench (Holt McCallany) pedig Robert K. Ressler megfelelője, aki a megoldatlan ügyeket gyűjtötte össze Amerikában, és az FBI-nál profilozott, hogy a hatóságok leszűkíthessék a kört egy-egy bűntény alkalmával. Ők beszélgettek durvábbnál durvább alakokkal, tanulmányozták a leghírhedtebb sorozatgyilkosokat, hogy megértsék a miérteket, vagy legalább valamilyen mintát rajzolhassanak, hogy minek kell történnie ahhoz, hogy valaki különös kegyetlenséggel megölje a saját anyját. Az első évadot pillanatok alatt letudtuk, és majdnem két évet kellett várnunk, hogy találkozzunk a gonoszság újabb szintjével ugyanolyan minőségben, nem kevesebb izgalommal, főleg, hogy a Netflix komoly politikai szálakat is behozott Atlantával, ahol fekete gyerekek haltak meg, és egy fekete férfit sejtettek a gyilkosságok mögött.

Negyven év után se tudjuk biztosan, ki a felelős több tucat atlantai gyerek meggyilkolásáért
A Mindhunter a második évadban újabb szörnyeket mutatott be az atlantai gyerekgyilkostól a houstoni kínzóig.

És amíg a Mindhunter nélkül teltek a hónapok, addig sorra jöttek ki a sorozatgyilkosokkal foglalkozó tartalmak. Idén januárban volt harminc éve, hogy Ted Bundyt kivégezték, és a Mindhunter mellett Quentin Tarantino is megkaparta a Manson-gyilkosságokat. Itt volt az ideje, hogy arról is beszéljünk, miért vonzódunk annyira az erőszakos bűncselekmények részleteihez, illetve hogy lehet, hogy felnőtt nők kötnek házasságot elítélt gyilkosokkal, akik lányokat erőszakoltak, és öltek meg. A Mindhunter az érdeklődést nyíltan kezeli, és szinte természetesnek veszi, hogy ahogy az egyik jelenetben a kertipartin csillan fel a férfiak szeme a kolbászok felett, hogy ki, hogyan és pontosan mit tett, úgy olvasunk mi is utána minden résznek. Vagy közben, és a spoiler szürke zónájába kerülhetünk, ha ránézünk Wikipédiára, hogy végződött az atlantai gyerekgyilkosság nyomozása, vagy mit kell tudni a houstoni esetről. Amit nem lőhetünk magunknak le előre, az a második évad fikciós szála, hogyan alakul az FBI-ügynökök magánélete. Itt érezni, hogy erőltetett a történet, még úgyis, hogy az ember ép ésszel képtelen felfogni Dean Corll vagy Dennis Rader tetteit (többek között az ő sztorijukat is kitárgyalja a sorozat). Hiába minden próbálkozás, kevésbé fog bárkit lekötni egy szerelmi szál, mint egy első találkozás Charles Mansonnal. De legalább valamivel közelebb kerültünk a főszereplőkhöz, akikkel még jó sok időt tölthetünk, ugyanis Fincherék öt évadot terveznek, amiből még három hátra van. (Jánossy Villő)

Mindhunter 2. évad, 9 rész, Netflix, 24.hu: 9/10   

Dark

A Netflix időutazós sci-fi thriller sorozata, a Dark 2017 végén került be a streamingszolgáltató repertoárjába, a cég első saját gyártású, német sorozataként, és nagy sikert is aratott. Bár eleinte sokan emlegették a Stranger Thingset hasonlatként, nagyon gyorsan kiderült, hogy pár közös kapcsolódási ponton kívül nincs sok közös a két sorozatban. A Dark ugyanis nem nosztalgikus főhajtás a nyolcvanas évek popkultúrája előtt, hanem egy szövevényes, rendkívül összetett, aprólékosan kidolgozott kirakós, melynek egyaránt köze van görög tragédiák és ibseni sorsdrámák felvetéseihez, mint a Donnie Darko című scifi-thrillerhez, mely talán a legközelebbi rokona. Sőt, már az első évad végére kiderült, hogy a nyolcvanas évekbeli idősík csak egy a sok közül a cselekményben, mely már-már megjegyezhetetlenül bonyolult, sok-sok cselekményszállal és különféle korokban megismert szereplőkkel.

Tényleg a Dark volna a német Stranger Things?
A címbeli kérdésre elég gyorsan megadjuk a választ, de a Netflix új misztikus sorozatáról írott kritikánkból az is kiderül, miben úttörő a Dark.

Ez olyannyira így van, hogy a második évadba elsőre bizony beletört a bicskám: az első rész felénél feladtam, mert egyszerűen nem emlékeztem már, ki kicsoda, melyik idősíkban mi történt, és kellett egy rövid gyorstalpaló-emlékeztető az első évadból, hogy újra bele merjek vágni. Még így sem állítom, hogy minden tiszta lett volna, de mégis elkapott a sorozat, és az évad közepére már kifejezetten izgalmassá vált. A fiktív német kisváros, Winden lakóinak idősíkokon átívelő története egyre agyzsibbasztóbb: az már az előző évad végén kiderült, hogy Jonas élete szerelme, Martha egyszerre a nagynénje is, itt pedig lesz majd szereplő, aki történetesen a saját nagyanyja, és ez simán lehet még ennél is felfoghatatlanabb. A Dark központi kérdése, miszerint megváltoztatható-e a múlt a jövőből, felvet még egy sereg másikat, és a sorozat olyannyira felrúgja a hagyományos történetmesélés szabályait közben, hogy elnézzük az alkotóknak Adam kis költségvetésű horrorfilmeket idéző maszkját is, pláne, hogy sikerült az első évadban kifogásolt problémákon is javítani (például már nem olyan hatásvadász a kísérőzene sem). Most már akár azt is elhinném, hogy az első évadban még hibának felrótt jelenség, miszerint a legtöbb szereplőről nehéz elhinni, hogy ugyanabban a világban létezik, amiben mi, az valójában tudatos döntés eredménye, mert Winden olyannyira nem kapcsolódik a külvilághoz, hogy könnyen lehet, valamiféle időtlen féregnyúlvány az egész város.

Tényleg elismerésre méltó, hogy milyen megfontoltan bontanak ki egy zavarosnak tűnő, de valójában teljesen logikusan felépített történetet, melyhez hasonlóba nem egy alkotónak beletört már a bicskája. De mindez semmit nem érne a kivételes operatőri munka és a remek színészek nélkül, akikhez ebben az évadban csatlakozott a Becstelen brigantikból és a Deutschland 83/86-ból ismert Sylvester Groth is, kiemelni viszont igazságtalan lenne bárkit is. Baran Bo Odar és Jantje Friese három évadban meséli el a sztorit, azaz ne csodálkozzunk, ha rengeteg kérdőjel marad bennünk az utolsó rész után: ezeket a jövő nyárra ígért utolsó évad hivatott majd megválaszolni. Mivel tényleg nem könnyítik meg a nézők dolgát, most is van, ami csak sokadjára vagy internetes fórumokból/kritikákból lett egyértelmű, ezért az is lehet, hogy még a záró évadban sem lesz minden világos, még ezzel együtt is a Dark dicséretesen bátor vállalkozás, amellyel megéri hasonlóan türelmesnek lenni, mint amennyire az alkotói is azok a saját sztorijukkal. (Inkei Bence)

Dark, 2. évad, 8 rész, 2019, Netflix. 24.hu: 8/10

A legharsányabb hang

Hollywood láthatóan kezd magához térni a 2016-os elnökválasztás sokkjából. Legalábbis az utóbbi időben egyre látványosabban igyekszik felgöngyölíteni, mi vezethetett ahhoz a különös helyzethez, hogy egy üzleti kalandor/nárcisztikus valóságshow-hős/dühöngő Twitterhuszár került a Fehér Házba a világ legnagyobb hatalmú embereként. Sorra érkeznek az olyan filmek és sorozatok, amelyek nem egyszerűen reagálnak a Trump-jelenségre, hanem évtizedekre visszanyúlva próbálják felfedni a populista áttörés társadalmi és kulturális gyökereit. Erre volt példa a fél éve bemutatott Alelnök, ahol a döbbenetes átalakuláson átesett Christian Bale formálta meg Dick Cheney-t, aki 9/11 sokkja után a háttérből vezényelte a terror elleni háborút és maximalizálta a republikánusok hatalmát.

Fotó: Showtime

A legharsányabb hang ugyanezt a folyamatot meséli el, csak a Fehér Ház helyett a sajtó hatalmára és átalakulására koncentrál. Így ezúttal nem Cheney, hanem egy másik szürke eminenciás áll a középpontban: Roger Ailes, a Fox News rettegett vezére, aki a semmiből építette fel Amerika legnézettebb hírcsatornáját, ami választásokat képes eldönteni. A Showtime sorozatának legérdekesebb vetülete, hogy némi bepillantást enged a 21. századi demokráciák propagandájának belső működésébe: végigköveti azt a húszéves folyamatot, hogy Ailes miként hágta át újra és újra az újságírás íratlan szabályait és állított mindent a nézettség, illetve a politikai célok szolgálatába, nem riadva vissza a legvadabb összeesküvés-elméletek terjesztésétől sem. Mert természetesen ebben sem vagyunk innovátorok: minden, amit Magyarországon látunk a kormánycsatornáktól, annak Ailes és a Fox News taposta ki az utat. Látjuk ezt a 9/11 utáni hisztériakeltés, majd Obama démonizálása kapcsán, akárcsak azt, hogy Ailes miként ismerte fel mindenki másnál hamarabb, hogy Trump tényleg elnök lehet, amiért aztán mindent meg is tett.

A gondot épp a nagy rohanás okozza: a hét epizód eléggé zanzásítottan szalad végig húsz éven, így közben sem az egyes stratégiai helyzetekben nem mélyedhetünk el igazán mélyen, sem Ailes portréja sem rajzolódik ki elég élesen. Pedig Russell Crowe mindent megtesz, nemcsak külsőleg alakul át a nagydarab tévémogullá, de a manírjait is tökéletesen hozza, csak a forgatókönyv sokszor megreked a sztereotip ábrázolásnál, ráadásul ellentmondásos is a karakter: hol egy cinikus és végtelenül racionális hatalomtechnikus, hol egy paranoid és velejéig rasszista zsarnok képe jelenik meg, aki atombunkert építtet a hátsókertjében, hogy legyen hova menekülnie a harmadik világháború elől. A leggyengébb szál pedig épp az Ailes fényes karrierjét romba döntő zaklatási botrány, ahol tényleg a legközhelyesebb filmes megoldásokat választja a sorozat, alig árnyaltabban viszonyulva a témához, mint egy reggeli Trump-tweet a világpolitika összetettségéhez. Ez azért baj, mert itt a humor sem jelent mentsvárat. A legharsányabb hang ugyanis nem az Alelnök szatirikus stílusát választja, inkább drámai hangvételben igyekszik megmutatni a modern politika törzsi fordulatát, és az újpopulizmus egyik legfontosabb háttérfiguráját.  De inkább csak felmondja a kötelezőt, minthogy bármi újat hozzá tudna tenni a témához. (Jankovics Márton)

A legharsányabb hang (The Loudest Voice), 7 epizód, 2019, HBO Go. 24.hu: 6/10

The Boys

A Boys című sorozatról rögtön a kétezres évek tinisztárjai juthatnak eszünkbe, mikor Britney Spears a szüzességi fogadalmát hangoztatta, majd szépen eljutottunk a kopasz korszakig. Valahogy így vannak ezzel a Voight vállalatnál is a történetben, ahol a remekül jövedelmező szuperhős-ipar csillogása és humanitárius oldala mögött ott rohadt minden. Futószalagos hőseink nem csak úgy jókedvükből mentik meg a rászorulókat, hanem egy valóságshow szereplői, a közönség kegyeit keresik, miközben erőszakosak és korruptak.

Vannak azonban páran, akik a függöny mögé látnak, véget vetnének ennek a tarthatatlan rendszernek. A Boys durva, nem kíméli a nézőt, de mégis élvezhető azoknak is, akik nem ismerik oda és vissza az összes képregényt: antihősök antirajongóknak is, miközben a mai instagramos influencer-világot is szórakoztatóan gúnyolja ki, tényleg realisztikusan 2019-es miliőt teremtve ezzel az egyáltalán nem rajongásra érdemes szuperhősöknek. Azt mondjuk meg kell hagyni, hogy a szépségkirálynős hős, Annie January (Erin Moriarty) meglehetősen idegesítő, de legalább olyan, a young adult süllyesztőjében egykor eltűnt alakok szintén feltűnnek, mint Chace Crawford, akit egykor a Pletykafészek című sorozat gazdag szívtiprójaként, Nate Archibaldjaként láthattunk. Nem kell semmi megrázóan újra számítani, de azért várjuk a második évadot. (Jánossy Villő)

The Boys 1. évad, 8 rész, Amazon Prime Video, 24.hu: 7/10

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.