Kultúra a világ egy fura hely

Történelmi levél bukkant elő egy Hollandiába került magyar szekrény aljából

A bútordarabban egy, a Kommunista Pártba meggyőződése ellenére belépő kecskeméti férfi írása rejtőzött.

A The Best Social Media nevű, a főleg Facebookról és Instagramról merítő oldal holland verzióján csütörtökön felbukkant hír szerint egy holland házaspár húsz évvel ezelőtt vásárolt egy magyar népművészeti motívumokkal dúsan virágozott szekrényt, melynek egy rejtett zugában nemrégiben egy magyar nyelvű levelet találtak:

Fotó: Doris/Facebook

A teljes szöveg

Nyilatkozat

 

Alulirott kijelentem, hogy politikai meggyőződésem ellenére belépek a magyar kommunista pártba, mivel csak így tudom a kenyeremet és ezzel a családom megélhetését biztosítani. Ugyanis az 5.000/1946. M. E. sz. rendelet elbirálása szerint minden fizetési igény nélkül B. listára kerültem és csak ugy tudtam álláshoz jutni, ha előbb belépek a fentebb említett pártba. A kényszerítő körülmnyek hatása alatt tehát kénytelen vagyok belépni.

 

Kecskemét, 1946. évi szeptember hó 9.-én.

 

Szabó Imre

A pár egy Facebook-posztban tette közzé a négy tanú által is aláírt, meglepő iratot, amihez hasonlóból jó eséllyel Magyarországon sem maradt fenn túl sok.

A levelet rejtő szekrény. Fotó: Doris/Facebook

A talán már 1946-ban is idősnek számító népi bútordarabhoz hasonlók a XVIII. század végén jelentek meg a hazai parasztság körében, így nem kizárt, hogy az egykor ruhákat rejtő kétajtós szekrény talán már 1946-ban is idősnek számított.

Keresik Szabóékat

A család most a levélíró hozzátartozóit keresi, ebben pedig a The Best Social Media is segíteni próbál nekik, így ha kecskeméti olvasóink közül bárki úgy érzi, hogy bármiféle információval rendelkezik a levelet egykor író Szabó Imréről, vagy rokonairól, kérjük,

jelezze ezt a britt@thebest.social címen,

hiszen a pár szívesen visszaküldené azt oda, ahonnan indulva az átszelte Nyugat-Európát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik