A közelmúltban különleges kötet jelent meg: Hofi Géza saját kezűleg alkotott képes „naplójából”, interjúiból, pálya- és kortársak visszaemlékezéseiből kikerekedő színes életrajz, amely végigkíséri a művész hatalmas ívű pályáját.
A kőbányai téglagyár amatőr színésze, a debreceni színház örökös beugrója, a balatoni esztrádműsorok parodistája végül a tévéképernyőn és a Mikroszkóp Színpadon szerzett országos ismertséget. Pályáját a Madách Kamara színpadán több mint 1500 alkalommal eljátszott Hofélia és Élelem bére tette teljessé.
Este fél tizenegykor kezdődtek és éjfél utánig tartottak a több ezerszeres sikerszériái. Pest ekkor már aludt. Hofi színháza azonban zsúfolásig tele volt. Mindig. Még a halála előtti utolsó előadáson is. A nézőtéren szegények és gazdagok, analfabéták és akadémikusok, egyszóval a nép ült, a Magyar Nép, aki itt élt Magyarországon, vagy éppen külföldről hazalátogatott. Mindenki tudta róla, hogy zseni. Tudta a kritikus, az egyetemi tanár, a politikus, a szakma, tudta minden rendező és minden igazgató, minden kolléga: soha még ilyen egyértelműen tehetséget ebben az országban nem ismertek el. Más kérdés, hogy sokan gyűlölték is, de azok is tudták, hogy zseni. A zsenik sorsa pedig nehéz. Hofi a haláláig… mit is csinált? Mulattatott? Örömet adott? Nevettetett? Fényt adott? Boldogított? Tanított? Gyogyított? Itélkezett? Játszott? Varázsolt? Vagy mint Dionüszosz isten papja, fölrepítette az embert egy önfeledt, derűs és szabad világba… vagyis felszabadított?
Nem tudom.
Részlet a kötetből
A különleges naplót fotók és más „kordokumentumok”, Hofi Ildikóval és Gajdó Tamás színháztörténésszel készült beszélgetés, valamint a teljes pályát átfogó adattár gazdagítja. Mindemellett képet kapunk az egykori tehetséges porcelánfestő (!) grafikusi oldaláról, és különleges mellékletként lapozgathatunk egy igazi relikviát: „HOFI-POFI”-nak a magyar fociról készített karikatúrasorozatát.
