Kultúra

A pofátlan albérletárak a dühítőbbek, vagy az, hogy diktátorok tesznek tönkre országokat?

Hamarosan kezdődik az egyik kedvenc hazai filmfesztiválunk, a Verzió, avagy tisztességes nevén Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál. A nyolc budapesti helyszínen november 12 – 17. között zajló fesztivál kínálata szokásosan a bőség zavarába taszítja a nézőt. Segítünk válogatni.

Colectív

Kezdjük azzal, amivel a fesztivál is kezd, a nyitófilmmel, mely egy döbbenetes tragédia utórezgéseiről szól: a Colectív nevű szórakozóhelyen 2015-ben tűz ütött ki. Huszonheten haltak meg a helyszínen – és itt jön a
bicskanyitogatás – további harmincheten nem a sérülések miatt, hanem mert a kórházban nem megfelelően látták el őket, többen pedig komoly fertőzéseket kaptak el. Az ügy hátterében pedig a korrupció olyan hálózata húzódik meg, hogy még a sokat látott oknyomozók, akik az ügyben szaglászni kezdenek, is igencsak meglepődnek.

Az ügyvéd (Advocate)

Egy emberi jogi filmfesztiválon értelemszerűen az emberi jogi versenyprogramban vannak a legfelkavaróbb, legmegosztóbb, leginkább tudattágító alkotások, és ez az izraeli-kanadai-svájci koprodukció is ilyen. Főhőse egy izraeli zsidó ügyvéd, Lea Tsemel, akit arról ismer az ország, hogy palesztin vádlottakat véd, még ha ügyük esélytelennek is tűnik. Ahogy az a témában mindig, indulatokkal teli, politikával és évtizedes ellentétekkel átszőtt történetet kapunk, amiről jó ideig lehet még gondolkodni.

Kiszorítva (Push)

A Verzió külön szekciót szentel annak, hogy körüljárja, milyen hatással van az emberi civilizáció a Földre, a szekció neve – Antropocén – az ember által meghatározott földtörténeti korra utal. Ugyanakkor ez a svéd film nem a klímaválság oldaláról közelíti meg a témát: a Kiszorítva az egeket ostromló albérletárak valamint a közönyös tulajok és főbérlők miatt az egyre nehezebbé váló városi életről mesél, és azokról, akiket mindez kiszorított a városokból.

Hammarskjöld, döglött akták (Cold Case Hammarskjöld)

Egy jó kis politikai rejtély mindig jöhet. Márpedig az ENSZ-főtitkár Dag Hammarskjöld repülőgépének lezuhanása az egyik legnagyobb kortárs rejtély a témában. Az ötven éve megválaszolatlan kérdéseket most egy dán és egy svéd dokumentumfilmes újra felteszi, mégpedig meglehetősen provokatív stílusban, és a válaszok, amiket találnak, cseppet sem megnyugtatóak.

Még mindig forog (Still Recording)

A film világpremierje 2018-ban a Velencei Filmfesziválon volt, ahol Fipresci-díjat kapott. Nem csoda, hisz a film ennél forróbb területre nem is tévedhetett volna: két fiatalt követünk a legkeményebb harcait élő Szíriában, amint létrehoznak egy helyi rádióadót és filmre rögzítenek mindent, amit látnak.

Szójalizmus (Soyalism)

Még egy film az Antropocén szekcióból, már jóval tipikusabb témában. A zseniális című Szójalizmus az élelmiszeripar brutális pénzeket megmozgató, ezerféle ellentétes politikai és üzleti érdekkel átszőtt világát tárja fel a sertéstenyésztés és az ahhoz kapcsolódó monokultúrás szójatermesztés láncolatának bemutatásával, mely a kistermelőkre épp olyan magasról tesz, mint a környezeti hatásokra.

Minden rendben (Está Todo Bien)

Aki egy picit is érdeklődik a világpolitika iránt, az tudja, hogy Venezuelában milyen irtózatos méretű válság zajlik. A felfoghatatlan mértékű infláció, az éhezésig fokozódó elszegényedés és a szolgáltatószektor összeomlása annál kontrasztosabb, ha tudjuk, hogy az ország mennyire magasról zuhant ekkorát. Pár évvel ezelőtt az ország még a régió egyik legerősebb országa volt, ennek bizonyítéka pedig a kontinens legjobban működő egészségügyi rendszere volt. Mára azonban ennek nyoma sincs, a helyén orvoshiány, gyógyszerhiány, eltűntnek hitt betegségek visszatérése van, és olyan káosz és kétségbeesés, amiből nem biztos, hogy egyhamar van kiút.

Tinibálvány (Jawline)

A Verzió szekciói között találunk még egy figyelemre méltóan aktuálist: a beszédes nevű Így növünk fel azokról a bizonyos mai fiatalokról mutat egyet, s mást. Mint például ez az amerikai doku, mely a tinik százezreit képernyők elé ragasztó online videócsatornák egy érdekes szeletét villantja fel: egy tizenhat éves fiút követünk, aki a szépfiú-celebek közé vágyik, hogy ezzel emelje ki magát és családját az amerikai kisvárosok poros nihiljéből. A film a Hulu gyártásában készült, mint például A szolgálólány meséje, így alighanem hallunk még róla.

Novaya

Nem csak Putyin pár nappal ezelőtti látogatása miatt vetjük vigyázó szemünket Oroszországra az utóbbi időben, hisz tudjuk, hogy országunk vezetése merrefelé kormányozza Magyarországot, és kiket tekint politikai példaképnek. Így aztán ez az orosz doku könnyedén az egyik legizgalmasabb a teljes verziós kínálatból, ami nagy szó, ismerve a felhozatalt. A Novaya Gazeta nevű, többszörös Nobel-jelölt folyóirat szerkesztőségében járunk, ahol az oknyomozás könnyedén életekbe kerülhet, és kerül is. Fájdalmas, borzongató, de kihagyhatatlan, aki pedig belejött a témába, azoknak A 4. hatalmi ág szekció többi filmjét is jó szívvel ajánljuk, így például A vágy népköztársasága címűt, amely a kínai streamerek és az online boldogságkeresés megdöbbentő, felfoghatatlanul magányos világába enged bepillantást.

Szomszédok (Susjedi)

A Verzió sokszínűségét bizonyítja, hogy olyan témákban is találnak filmeket, amelyekről tényleg alig beszélünk, így például több film foglalkozik a mentális betegségekkel élő emberekkel. A Szomszédok is ilyen, ráadásul még a témán belül is erős felütéssel: egy horvát kisvárosba utazunk, ahol a helyi elmegyógyintézetet egy nap bezárják, és a betegeket kiengedik a társadalomba, boldoguljanak, ahogy tudnak. Hogy mennyire tudnak, arról szól ez a film. A témában egyébként egy magyar film is látható a fesztiválon, Dér András és Muhi Klára A szabadság bolond körei című alkotása, ami teljesen más oldalról közelít, így arra is érdemes beülni. És ha már magyarok: a Magyar panoráma szekció több filmjéről írtunk már külön is, mindet nagyon ajánljuk, a remek Gettó Balboa, A Mandák-ház lelkésze, A létezés eufóriája, és még sok kiváló hazai film lesz látható a Verzión.

Vektor VR szekció filmjei

Ha vagyunk olyan bátrak, és beülünk egy vállaltan karcos filmeket felvonultató filmfesztiválra, akkor már mindegy, ha lemegyünk az élmény legmélyéig. Például azzal, hogy beülünk olyan filmekre, amelyek a szokásosnál is jobban magukba szippantanak – mondjuk azzal, hogy a virtuális valóság technológiáját összefonják a klasszikus filmművészeti eszköztárral. Például ki ne akarna benne lenni Kafka Átváltozásának bizarr világában? Esetleg bejárni Grönlandot, vagy belecsöppenni egy forradalomba? Ezt mind megtehetjük a VR filmeket felvonultató Vektor szekcióban.

A Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál november 12-én indul és 17-ig tart, negyvenhat ország hetvenöt filmje lesz látható, a helyszínek a Trafó, a Toldi mozi, a Művész mozi, a Kino Café mozi, a Blinken OSA Archive, az Empoathy Cafe & Bsitro és a CEU két terme. Bővebb információ a filmekről és a jegyekről a fesztivál honlapján és Facebook-oldalán.

Szponzorált tartalom

A cikk a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál támogatásával készült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik