Pető Andrea jó érzékkel választott kutatási területet: történész, emellett a társadalmi nemek szakértője, így adta magát, hogy a nőtörténet mélységes mély kútjába tekintsen bele. A nőkről a társadalom- és politikatörténetben egyaránt kevés szó esik, a történelem, ezt még a legmegátalkodottabb antifeministák sem tagadhatják, a férfiak játszótere: férfiak hozzák az országhatárokat átrajzoló döntéseket, férfiak kezdik a puccsokat és a háborúkat, ők szenvednek a bányák sötétjében, a lövészárkok horrorjától, az ideológiai alapú mellőzöttségtől. (Bár reményeim szerint egyértelmű, de gyorsan hozzáteszem: nagyrészt.) Így aztán Pető Andrea, és mindenki más előtt, aki úgy dönt, hogy a nők sorsára kíváncsi a társadalomtörténetben, annyi ismeretlen, elmondatlan történet hever, annyi felfejthető rejtély, hogy az különösebb erőlködés nélkül kitesz több tucat kutatói életművet. Miután az Elmondani az elmondhatatlant című, torokszorító kötetében a háborús nemi erőszakról írt, most újabb kibeszéletlen témáról írt: új kötete, a Láthatatlan elkövetők a magyar nők szerepét vizsgálja a hazai nyilasmozgalmakban.
Ehhez egy esttanulmány szolgál alapul: a Csengery utcai mészárlás, és egy Dely Piroska nevű nő története. Dely kétgyerekes, elvált, büntetlen előéletű nő volt, különösebben nem tűnt ki semmivel harmincas éveiig, amikor viszont minden lapba bekerült a neve. A bírósági ítélet szerint ő vezette ugyanis azt a fegyveres csapatot, amely 1944. október 15-én Budapest belvárosában, a Csengery utca 64. szám alatti házban vérengzést rendezett, tizenkilenc halottat hagyva a helyszínen, elvitetve mintegy hetven embert, eltulajdonítva, amit az áldozatoktól sebtiben elvehettek. Ami érték ott maradt, arra az épület házmestere tette rá a kezét, aztán játszotta az ártatlant, amikor pár nappal később az elhurcoltak visszatértek – eddigre ugyanis leállították a deportálásokat. A helyszín és az időpont is fontos: az épület úgynevezett csillagos ház volt, egy a 2600 közül, ahová az év júniusában a főváros zsidó családjait költöztették, a nap pedig az a nap, amikor Horthy Miklós megkísérelt kiugrani a világháborúból – és még ugyanazon a napon megtörtént a nyilas hatalomátvétel. E három tényezőnek mindnek köze van a házban történt, szervezett gyilkosságokhoz.
Ugyanis a házban zsidó családok laktak, ha nem is túl tehetősek, de azért ugyanúgy üldözöttek, s mint ilyen, alkalmasak arra, hogy kiszolgáltatottságuk miatt pénzt és egyéb javakat lehessen tőlük kicsikarni, és arra is, hogy haláluk vagy deportálásuk esetén az otthonaikat ki lehessen fosztani. A vágyott fegyverszünet bejelentésének is emiatt van jelentősége: akik a zavarosban halásztak, azoknak figyelmeztetés volt a kormányzó bejelentése, hogy hamarosan vége a „jó világnak”, amikor a város zsidó lakóin élősködhettek, az ilyenkor normálisan bekövetkező kavarodásban pedig valószínűleg nem működik majd a közigazgatás, így nem számíthatnak büntetésre sem. A nyilas hatalomátvétel már csak olaj volt a tűzre: ezen az éjszakán és a következő napokban egész sor, a Csengery utcaihoz hasonló szervezett akció történt, és halottakat sem csak itt követeltek az események.
Hogy pontosan mi és hogyan történt, azt nem e cikk célja leírni, arra ott van Pető Andrea könyve, de kockázatmentes spoilerként megsúgom: a könyv minden alapossága és elhivatottsága mellett is „csak” próbálkozás az események rekonstruálására. Ugyanis
Mindazonáltal Pető megteszi, amit lehet, hogy az említett homályossá tevő tényezőket feltárja, megértesse, hogyan és miért úgy alakul a mészárlás emlékezete, ahogy, hogyan lesz az emlékezetből történelem, és milyen tényezők és hogyan alakították Dely Piroska megítélését bírósági ügyét, a tanúvallomások változásait időben, térben, és attól függően, ki volt a hallgatóság. Az írott források mellett a még életben lévő túlélőkkel interjúkat is készített. A kötet kétségkívül tudományos munka, annak minden strukturális jellegzetességével, viszont a szerző ügyelt arra, hogy mégse tankönyvet írjon, ne legyen száraz vagy elemelt, a forma, a szerkezet, a nyelvezet is az érthetőséget, a befogadhatóságot segíti. Az események-információk tálalása fenntartja az érdeklődést, hogy is ne tenné: szövevényes ügy ez, amiben bőven van alapanyag, ráadásul a konkrét eseményeken több értelemben is túlmutató esettanulmányként is értelmezhető.
Az egyik oka ennek, hogy Dely Piroska személye, tette, bírósági ügye alkalmat nyit arra is, hogy a szerző kinyissa a témát, és beszéljen kicsit általánosabban is arról, hogy hogyan jelentek meg a nők a második világháború körüli szélsőjobbos eszmék és pártok körül, és még eggyel távolabb lépve arról is, hogy általában milyen életet képzelt el a nőknek a szélsőjobb, és ehhez képest hogyan éltek valójában. Míg sokáig a „rossz asszonyok” története extrém, elszigetelt, ritka, és nem túl fontos témaként jelent meg a tudományos munkákban, Pető Andrea eredményei arra utalnak, hogy többről van itt szó, mint egy-két megvadult, vérengző amazonról. A nők élete a második világháború elhúzódása miatt alapvetően változott meg, még ahhoz képest is, amennyire az első világháború felforgatta az életet, és az új körülmények között új jelenségek ütötték fel a fejüket.
Ironikus, de nem túl meglepő módon a valóság gyakorlatilag szembement a szélsőjobbos pártideológiákkal: a nyilas ideológia elvben vissza akarta vezetni a nőt a gyerek-konyha-család irányába, az anyát téve az ideálképpé. Miközben a valóságban a nők ekkorra tömegesen dolgoztak, és a pártéletből is kivették a részüket, ráadásul nem alsóbbrendű, mellékes, női alszervezeteket létrehozva, hanem önértéken, a feminizmus egy sajátos értelmezését megvalósítva.
A Csengery utca 64-ben történt mészárlás még egy okból értelmezhető esettanulmányként: mesél ugyanis a hazai antiszemitizmus és a holokauszt egy kevésbé ismert arcáról is, arról, hogy milyen volt a zsidó lakosság élete itthon, bujkálva, és hogyan élősködtek rajtuk azok, akik a korszak ideológiától megtámogatva feljogosítva érezték magukat. A Csengery utcai eseményekben fontos szerepet játszó házmestercsalád viselt dolgai szépen leképezik a hátországban uralkodó embertelen viszonyokat, és felnyitja a szemünket olyan kevéssé közismert tényekre, miszerint a zsidók bújtatása nemcsak emberbaráti tett, de jövedelmező üzleti tevékenység is volt. A szerző az „intim gyilkosságok” fogalmát állítja szembe a haláltáborok gépies gyilkolásával: utóbbiról sok szó esik, ám az országhatárokon belül, sokszor egészen közeli gyilkos-áldozat viszonylatban született gyilkosságokról nemigen esett eddig szó.
Ilyen értelemben a kötet címe – Láthatatlan elkövetők – kettős jelentéssel bírhat. Elsődlegesen nyilván a nők szerepének elhallgatására utal, de nem túl nagy logikai ugrás az sem, ha a hasonlóképpen kibeszéletlen „intim bűncselekmények” elkövetőire, a kizsákmányolókra, fosztogatókra, zavarosban halászókra értjük a láthatatlanság fogalmát, nemtől függetlenül. Nyugtalanító, feszültségkeltő kötet ez, és nemcsak azért, mert a Csengery utcában történtekkel kapcsolatban számos okból nem sikerült megnyugtató megoldást és elégtételt találni, hanem azért is, mert abban a megosztott, gyűlöletalapú ideológiai térben, amiben jelenleg élünk, ugyanolyan feszültségek munkálnak magyarok és magyarok között, mint amilyenek 1944. október 15-én tizenkilenc ember életébe kerültek.
…
Pető Andrea Láthatatlan elkövetők – Nők a magyarországi nyilasmozgalomban című kötete a Jaffa Kiadó gondozásában jelent meg.
Kiemelt kép forrása: LISSÁK TIVADAR / Fortepan
