Kultúra

Szomorú dolog empátia nélkül élni: kimaradnak a legjobb filmekből

Bodnár Judit Lola
Bodnár Judit Lola

újságíró. 2018. 11. 17. 15:34

Itt van például a Lány. Amire sokan akkor se ülnének be, ha tízszer ekkora marketingbüdzsével hirdetnék, csak mert egy transz lányról mesél. Pedig kérdés nélkül az év egyik legjobbja. Kritika.
Korábban a témában:

Imádtam a kamaszkoromat. Pláne így utólag visszaemlékezve, ahogy a belső káosz, önértékelési problémák és megfelelési vágy emlékei kopnak, a hormontúltengésnek köszönhetően felfokozott, szuperintenzív pozitív élmények emlékei viszont a nosztalgiától csak még édesebbnek tűnnek. De akkor is inkább volt jó, mint nem, mindenben az nagy lobogás, hegyet tudtunk volna eltolni a vágyainkkal, és több szenvedéllyel ittuk meg az iskolai automatából csapolt kávét, mint amennyit ma egy átlagos héten megélünk, minden koncert katarzis, minden csók mennybemenetel. Szóval némi befelé figyeléssel, normális kortárs közeggel, támogató szülői háttérrel a kamaszkor remek buli tud lenni, nem véletlen, hogy kismillió film készül a témában, ezeket becézzük coming-of-age, avagy rémes fordításban felnövés-történeteknek, amelyeknek, ha tisztességesen vannak megcsinálva, van egy olyan szuperképességük, hogy kortalanul érvényesek maradnak. A Lány is ilyen kortalan csoda a kamaszkor felfokozottságáról, már ha a néző képes empátiával viszonyulni a főhőshöz.

Fotó: Vertigo Média

Bár az is igaz, hogy ez a film ugyanis olyan intim, olyan bensőséges, a főszereplő pedig olyan megrendítően hiteles, hogy kell némi patológiás állapot ahhoz, hogy ne érezzünk vele. Lara tizenöt éves, és balerina, legalábbis annak készül rendíthetetlen szorgalommal: felveszik az ország legjobb iskolájába, ő pedig nemcsak az órákon ad bele apait-anyait, de szabadidejében is annyit gyakorol, amennyit csak tud, különórákat vesz, spicctechnikát gyakorol, hogy behozza lemaradását. Lara ugyanis, bár kimagasló tehetség, de komoly hátrányban van amiatt, hogy társai többségével ellentétben ő nem kezdte el totyogó korában a balett-tanulást. Ennek egészen drámai oka, és a film fő konfliktusa, hogy Lara fiútestbe született. Erre nagyon hamar rájött, és szerencséjére édesapja a magyar néző számára felfoghatatlan nyitottsággal támogatja, és amióta erre a testi fejlettsége és a törvények lehetőséget adnak, azóta hormonkezelése is elkezdődött, de Larának így is minden perc drága, hogy mennyire drága, tulajdonképpen arról szól ez a film. Alig bírja kivárni, hogy a nemváltó műtétre is sor kerüljön, erre azonban nagykorúságáig nincs lehetőség, így jobb híján szedi a bogyókat, és leragasztja nemi szervét, hiába a szülői tiltás vagy az orvosi ellenjavallat.

Fotó: Vertigo Média

A Lány ezeket a küzdelmeket követi szinte dokumentarista hangulatban, nagy ívű történet helyett inkább a hétköznapok monoton ismétlődésével halad előre, ugyanazokat látjuk újra és újra, Lara készül, Lara táncol, Lara nyújt, Lara balerina-társaival lóg, Lara érdeklődik a fiúk iránt, Lara orvosnál, pszichológusnál van, Lara a kisöccsével, apjával van, mindig csendben, alig beszélve, csak a szeméből ordít a türelmetlenség. Közel vagyunk ehhez a tekintethez, és úgy általában, Larához, sokat látjuk légies mozdulatait, csodálatosan nőies vonásait – egy pillanatig sem kérdés, hogy ő lány, sőt, lassan inkább már nő. Ez az érzékeny tündérszerűség annál döbbenetesebb élmény a nézőnek, ha tudja, hogy Larát férfi színész, ráadásul nagyvásznon debütáló férfi színész, bizonyos Victor Polster alakítja olyan megrendítően, hogy egy igazságos világban a forgatás idején mindössze tizenöt éves Polstert legjobb színészi Oscarra jelölnék, Cannes-ból már el is hozott egy díjat. Jó lenne tudni, hogy ez a film, ez a szerep volt-e különleges együtt állása a csillagoknak, ami ezt az alakítást kihozta belőle, vagy egyszerűen csak az új generáció egyik legnagyobbja lesz ő, de a választ alighanem csak a jövő fogja tudni megadni. A rendező Lukas Dhonttal kapcsolatban ugyanez a kérdés, hisz ő is elsőfilmes, ő is nagyon fiatal, csak huszonhét éves, és ő is elvitt jó néhány díjat a filmmel.

Fotó: Vertigo Média

A tempó lassú, repetitív, ami egyfelől a gyakorlatlanabb nézőknek kissé fárasztó lehet, másrészt viszont gyakorlatlan néző erre a filmre, sajnos, úgysem ül be – ha tudnák, mit hagynak ki! –, a többiek pedig ennek a ritmusnak köszönhetik, hogy a film végi döbbenet annál intenzívebben hat majd. A Lány ugyanis olyan gyomrost visz be a záró percekben, ami teljesen készületlenül éri a békés mindennapok idilljével eddigre megnyugtatott nézőt, és ami végleg feledhetetlen, napokig velünk maradó élménnyé teszi a filmet.

Lány (Girl) – belga-francia filmdráma, 109 perc – értékelés: 10/10

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

2018.12.07. Semmelweis Budapest Award.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.