Kultúra filmkritika

Nem tart túl sokból beszervezni valakit terroristának

Bodnár Judit Lola
Bodnár Judit Lola

újságíró. 2018. 07. 07. 13:00

Egy újságíró oknyomozni kezd, ám egyre mélyebbre húzza a manipuláció, míg a végén már alig tudja, mi a valóság. Erről mesél a Profile című, végig egy számítógép képernyőjén játszódó film.
Korábban a témában:

2018-ban, ha nem is könnyedén, de azért meg lehet csinálni egy filmet úgy, hogy abban egy másodpercre sem szakadunk el egy számítógép képernyőjétől, és eközben feltárul előttünk egy teljes, kerek történet felvezetéssel, bonyodalommal, valahonnan valahová tartó cselekménnyel, dinamikával, csúcsponttal, drámával, katarzissal, lezárással, magyarán mindennel, ami egy tisztességes nagyjátékfilmhez szükséges. Ez a tény már önmagában is elmond annyit a korról, amiben élünk, hogy a kérdéses filmet nyugodtan betehetnénk egy időkapszulába a jövő generációinak okulására. Hogy mindemellett még beszél egy szintén nagyon kurrens, valódi társadalmi problémáról, az már szinte csak hab a tortán. Ez a film Timur Bekmambetov Profile című, a Berlinalén debütált, és a most zajló Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon is zajos sikerrel vetített filmje, ami online biztonsági oktatóvideóként is hatásosabb, mint a teljes GDPR-láz együttvéve.

A megtörtént eseményt feldolgozó sztori egy újságírónőt követ, Amyt, akit azzal bíznak meg, hogy szállítson egy sztorit arról, hogy miként lehet az, hogy egyre több fiatal európai nő tér át a muszlim hitre, majd utazik is a Közel-Keletre, hogy aztán csatlakozzon az ISIS-hez. Amy létrehoz egy kamu Facebook profilt, álnéven, a profilképe egy hidzsábot viselő Hófehérke, és gondosan feltünteti a vallását is, áttért muzulmánként definiálva magát, keres pár hasonló vallású nőt és férfit, bejelöli őket, megoszt pár tucat dzsihádista propaganda-posztot gépfegyverrel keménykedő emberekről, bombázásokról, és így tovább. Egyik ilyen posztja nyomán ismerősnek is jelöli egy fickó, beszélgetni kezdenek, és Amy számára hamar nyilvánvalóvá válik, hogy pontosan azt találta, amit keresett: Abu Bilel Al-Britanit, egy, a tűzhöz igencsak közel ülő toborzót, aki fiatal európai és amerikai nőket igyekszik beszervezni az ISIS-hez.

Fotó: YouTube

Hamarosan skype-olni kezdenek, eddigre Amy kitanulja a hidzsáb-viselést, kislányosabbra sminkeli magát, és elindul a játék, melynek célja a rendszer működésének leleplezése. Legalábbis eleinte. A nő azonban akaratlanul is bevonódik, és nem csak a magánélete kerül veszélybe a megszállott munka miatt, de az értékítélete is erősen megrendül a rendszeres, és egyre intimebbé váló beszélgetések nyomán, míg végül már alig tudja emlékeztetni magát, hogy pontosan ki is ő, mit érez, mit gondol, és mi a valóság.

Hangsúlyozom még egyszer: nagyon szokatlan formátumban készült ez a film, elejétől végéig Amy laptopjának képernyőjén vagyunk, azt nézzük, amint facebookozik, chatel, skype-ol, hagyományos játékfilmes operatőri munkával, rendes kamerával, kívülről felvett jelenet egyetlen sincs.Amit látunk, az egy az egyben egy ember számítógépes és online jelenlétének a nagyon életszerű leképezése innen oda csúszó kurzorral, elgépeléssel, caps lockos kiabálással, homokórázással, széteső pixelhalommal, és így tovább – mintha a gépén kémkednénk valós időben. Ez egyfelől formai újdonság, ami elég kizökkentő lehet a tradicionális filmnyelvhez szokott szemünknek, ugyanakkor a formalizmuson túl van egy nagyon fontos dramaturgiai hatása: erősebben bevonja a nézőt, mint a szokásos képi világ, hiszen mi is épp így mozgunk-élünk a képernyőinken, nem csak onnan tájékozoódunk a világ dolgairól, de ott szerveződik a munka, a számlák befizetése, a párkapcsolat apró-cseprő ügyei, minden.

Fotó: YouTube

A Profile-t így szinte nem is nézzük, hanem átéljük, benne vagyunk, mintha a mi képernyőnk lenne, nekünk csörögne a Skype, és így tovább – ami önmagában is egészen intenzív érzelmi élményt adna, ez meg ráadásul műfajilag thriller, ami, ugye, ha jó, alapesetben is pumpálja az adrenalint. Ez a sztori márpedig jó: életszerű, aktuális, messze túl sok köze van a valósághoz, a feszültség egyre nő, és az utolsó percig sem tudni biztosan, mi lesz a vége. Mi több, a rendező azt ígéri, a film online terjesztésben még súlyosabban bevonja majd a nézőt, mi fogadhatjuk majd például a Skype-hívást kattintással, és így tovább.

Érdekes adalék, hogy Bekmambetovnak ez egy szokatlanul ihletett alkotása, vagy, hogy kevésbé polkorrekten fogalmazzak, nem sokan vártak tőle ilyen teljesítményt, a producerként és íróként is aktív rendező filmográfiája ugyanis minőségben erősen ingadozó képet mutat, az ő nevéhez fűződik például a bűnrossz Abraham Lincoln, a vámpírvadász vagy a hasonlóan hírhedt Ben-Hur-remake is. Az orosz-kazah filmes azonban pár éve látványosan rápörgött arra, hogy mennyire online, a képernyőinken éljük az életünket, és erről a témáról kezdett változatos témában filmeket csinálni. Ezek közül a legtöbb produceri kredit, a Profile-t viszont rendezőként is jegyzi, de volt itt gyengécske megfigyelős horror (Unfriended: Dark Web), eltűnt gyerek után a laptopja adataival kutatós közepes thriller (Keresés), és ahogy a Karlovy Vary-i vetítésen is ígérte, a soron következő filmjei is mind hasonló témában és formában készülnek. Liked, Unfollowed – már a címek is beszédesek, úgynevezett screen-life, azaz „képernyő-élet” filmek ezek is.

Fotó: YouTube

Bekmambetov tehát egyértelműen mondani akar valamit, még ha inkább a formátummal is, ami kétségkívül egészen új lehetőségeket nyit meg a néző bevonásában, mint a tartalommal. A Profile viszont szerencsés keverék: itt a történet is erős és fontos, és szépen összeállt a forgatókönyv is – bár kis rosszindulattal mondhatnánk, hogy itt azért az igazi sztorit az élet írta, no meg a valós történet valós főhőse, Anna Erelle (ez persze csak álnév, a nő ellen fatva van érvényben), de azért nem lehet Bekmambetov és stábja érdemeit sem eltagadni, pláne, hogy a magyarul A dzsihád jegyese címen megjelent könyv a kritikák szerint kihagyja a lényeget, annak megértetését, hogy hogy történhet meg, hogy ezek a lányok beveszik a Bilel-félék maszlagját.

A főszereplőt alakító Valene Kane is remekül hozza a magányos, szomorú, fegyverfetisiszta, frissen áttért lányt és a valódi Amyt is, gond nélkül váltogatva a két karakter között, direkt Bilelnek fenntartott szelíden susogó hangja ráadásul remek humort ad a sztorihoz. Az igazán kiemelkedő mégis a dzsihádista Bilelt alakító Shazad Latif, aki plasztikusan rajzolja meg a sorozatos megalázottságból a luxussal és hatalommal arcoskodáson át a hidegvérű sátánfajzatig húzódó karakterívet, ott van benne a szánalomra méltó elnyomott és a téveszmés agresszor is, mindezt homályos Skype-videókon keresztül is képes elhitetni.

A film tehát feszes, fordulatos sztorijában, ismerős, olykor egészen elsöprően sok ingerrel elárasztó formájában és alakításaiban is kiemelkedő, ám a legerősebb hatást mégis azzal éri el, ha a néző hajlandó belegondolni, hogy mi következik a látottakból, mondjuk, a saját országa, közössége életére nézve. Hiszen nem működik másként a fogalmatlan magyar idősek internetes átverése, a világszerte kallódó fiatalok radikalizálása vagy, ha már itt tartunk, a NER gyűlöletpropagandája sem.

Profile – amerikai-brit-ciprusi-orosz thriller, 105 perc – 10/10

A filmet a Berlinalén mutatták be ez év februárjában, én Karlovy Varyban láttam, hogy magyar mozikba eljut-e, azt érthetően egyelőre nem tudni, de online elvileg terjeszteni fogják.

Kiemelt kép: KVIFF

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Szerdán lefagy az ország harmada

Kommentek

Closeup of big gold nugget, finance concept
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.