Sierra Burgess a lélekállatom. Dundi, szeplős, nem egy szépség, és túl stréber ahhoz, hogy népszerű legyen, legjobb barátja hasonló stréber furafiú – tinédzser éveim összefoglalását olvashatták. Így aztán, ha tini lennék, a Sierra Burgess is a Loser a kedvenc bűnösélvezet-filmem lenne, amit hetente megnézek. Távol a tinikortól komoly ember ilyet már nem csinál, vagy legalábbis nem vall be, de azért így is hozza az elvártat a Netflix új saját filmje, melyben a Stranger Things első évadában rondán kicsinált Barbara, azaz Shannon Purser alakítja a főhőst, remekül. Másfelől viszont Sierra Burgess cseppet sem a lélekállatom, mert mindaz, amit művel, kimerít vagy minimum súrol egy sor bűnügyi kategóriát, amellett emberileg is erősen megkérdőjelezhető minőséget képvisel. Ahol el is érkeztünk minden romantikus komédiák rákfenéjéhez.
Éspedig ahhoz, hogy a romantikus komédiákban egyik vagy másik szinte kivétel nélkül elkövet fél valami minimum necceset, de többnyire csaknem mentális zavarra utaló vagy bűnügyi kategóriába eső kis akciót, mi több, sok esetben éppen ez a dolog a megismerkedésük, egymáshoz közel kerülésük alapja, apropója. Fogadás, elhallgatott identitások, bosszú, egy harmadik fél féltékennyé tétele, átverése, manipuláció, Stockholm-szindróma, munkahelyi zaklatás, prostitúció – nem túlzok, a legnagyobb romkom-klasszikusok hősei ilyen alapon találkoztak és estek szerelembe, tessék csak belegondolni.
És mégis drukkoltunk nekik, ami persze nem meglepő, hiszen a zsáner virágkorában, a ’90-es évek végén, 2000-es évek elején az olyasféle közéleti tudatosság, mely segítségével az efféle megkérdőjelezhető üzeneteket kiszúrtuk, nem volt még olyan elterjedt, mint ma, amikor boldogabb országokban már alsós gyerekek is tudják, mit jelent a konszenzusos szexuális kapcsolat. Ám ha teljesen őszinték vagyunk, a döntő többség ma is drukkolna a Micsoda nő szereplőinek, súlyos hatalmi egyenlőtlenség ide, szexmunka oda, kifelé szerepjátszás amoda. Súlyos esszétéma, hogy miért, továbbá az is, hogy miért van az, hogy mindig hazugságon, csaláson, egyéb emberi gyarlóságon alapulnak az efféle romantikus történetek, de nem e cikkben fogom kifejteni, csak itt hagyom e kérdéseket gondolatébresztőnek, a Netflix új tinikomédiája ugyanis éppen alkalmas rá, hogy elmélázzunk a kérdésen.
Sierra Burgess ugyanis, ha tudatosan, mai szemmel nézzük, egynél több súlyos hibát, csaknem bűntényt követ el e film során, kezdve egyből azzal – követve a fenti tradíciót – hogy kihasználva egy véletlent, másnak adja ki magát egy románc érdekében. Történik ugyanis, hogy egy helyes srác ír neki üzenetet, aki úgy tudja, hogy ő Veronica, a gimi legszebb, legnépszerűbb lánya. Márpedig Sierra ettől a státusztól nem is állhatna távolabb, lásd fenti leírásunkat. Azért egész kiegyensúlyozott lány, legalábbis elsőre annak tűnik, csak lassan tárul fel az igazság a mélyben munkáló frusztrációkról, amit azért minimális empátiával sejtünk amúgy is: rút kiskacsának lenni sosem volt könnyű, de az Instagram-korszakban, amikor a külsőnél nagyjából semmi sem fontosabb, különösen nagy szívás.
Sierra az idő előre haladtával mindehhez beszervezi az említett Veronicát, akit később nyilvánosan porig aláz, még mindig az úgynevezett szerelem nevében, a szóban forgó fiatalembert pedig gyakorlatilag szexuálisan zaklatja, amikor annak tudta és beleegyezése nélkül csókolózik vele (igenis van ilyen, hosszú történet, tessék megnézni a filmet a hogyanért). Az olyan elhanyagolható apróságokat, mint hogy mindeközben széles ívben tesz egyetlen barátjára, a szüleire, az iskolára, már meg sem említem – Sierra háromszázhatvanfokos seggfejjé válik, amint a romantika esélye felüti fejét.
Mindezt csak azért fejtem ki ilyen bőven, mert ha az ember utánanéz kicsit ennek a filmnek, azt találja, hogy a PC-re és tudatosra nevelt új generáció – értve ez alatt nagy többségben az amerikai tiniket és fiatal felnőtteket, akik az elsők között nézték meg a filmet – mesteri pontossággal szúrja ki a fentieket, és rója fel mindezt, 1/10-re értékelve a darabot. Nem akarom védelmembe venni, ugyanakkor arról érdemes beszélni, hogy a Sierra Burgess is a Loser körüli negatív nézői vélemények vajon valóban kirajzolnak-e valamiféle változást abban, amit a romkomoktól várnak a nézők. Válhat-e tömegesen elfogadhatatlanná, mondjuk, úgy mesélni el egy könnyed romantikus történetet, hogy a rendezői üzenet szerint tökéletesen oké, sőt, cuki dolog, ha a romantikus kapcsolat alapja hazugság és/vagy kvázi bűncselekmény. Vagy ez csak ízetlen rosszfejkedés, és a témára legfogékonyabb korosztály akkor is az alapján fogja felépíteni saját elképzeléseit a párkapcsolatok működéséről, amit a romantikus limonádékban lát, ha egyesek Twittertől mainstream médiáig verik a tamtamot azon, hogy, mondjuk, a férfi főhős agresszív és birtokló (Kissing Booth, szintén a Netflixtől), és ezt romanticizálni káros. Mondtam, hogy súlyos esszétéma.
Miközben a Sierra Burgess egyébként egy minden ízében tipikus tini-romkom, tonnányi cukisággal, a tinédzserkor útvesztőivel barátságtól sulin át randizásig vagy annak hiányáig, hamvasgyönyörű ifjú színészekkel, akik között a csúnyának kikiáltott is jobban néz ki persze, mint az átlagember egy hét wellness után, nagy bonyodalmakkal, melodrámával, mézédes nagy gesztusokkal, fülbemászó zenével. És tipikus ártalmatlanságában is, már abban az értelemben, hogy, bár kétségkívül üzen egy sor káros marhaságot, de aligha többet vagy súlyosabbat, mint gyakorlatilag bármelyik hasonló film John Hughes nyomvonalán, az olyan döbbenetes ártásokat meg, mint mondjuk egy Ötvenárnyalatban, meg sem közelíti. Sierra minden tette a görcsös megfelelési és szeretetvágy, valamint a strébereknek, kövéreknek, csúnyácskáknak, kiközösítetteknek oly ismerős magány poklából indul, ami ugyan fel nem menti, nagyon nem, ugyanakkor figyelmet irányít arra, amiben ő él, és amit megénekelni nagyon is fontos. Talán még elindít egy-egy beszélgetést is.
A Sierra Burgess is a Loser nálunk (is) a Netflixen nézhető. 105 perc, értékelés: 7/10
