Kultúra

Eltemettük a romkomot, de a Netflix feltámasztotta – vagy valami ilyesmi

Bodnár Judit Lola
Bodnár Judit Lola

újságíró. 2018. 06. 23. 17:00

A Netflixnél megint visszaütött a mennyiségi szemlélet: hozott egy romkomot, ami kenterbe veri a klasszikusokat – és egyet, ami a legrosszabbakat idézi. Tovább is van, dupla-nem-kritikánkban spoiler nélkül elmondjuk.

Az teljesen egyértelmű, hogy a Netflix nem viccel, ha az elérhető tartalmak mennyiségéről van szó: tonnaszám érkeznek a saját gyártású és a vásárolt tartalmak mindenfelől, lokális és nemzetközi egyaránt, ez a mennyiségi szemlélet pedig nem egy életbiztosítás. A nagy számok törvénye alapján megesik, hogy bele-belenyúlnak a tutiba, de az is, hogy olyan kínos tartalmak futnak Netflix zászló alatt, hogy az aligha emeli a márka ázsióját. Még nagyobb baj, hogy a két említett eset nemigen van pariban: sajnos az utóbbi hónapok Netflix saját produkcióit látva a néző alapélménye meglehetősen hasonlít a szemétdombon kapirgáló kiskakaséhoz, és akkor ezt a metaforát most rábíznám a kedves olvasó szövegértelmezési képességeire.

A Netflix fejesei ugyanakkor koránt sincsenek híján a szakértelemnek, nyilvánvalóan követik például a szórakoztatóipari sajtót, és látván, hogy jó ideje lamentál azon a filmes újságírás, hogy nahát, hogy kihaltak a romkomok, pedig igény az volna rá, nekiállt kiszolgálni ezt az igényt. Hogy ez ügyben mennyire ingadozó teljesítményt nyújtanak, azt két közelmúltban érkezett romantikus komédia gyönyörűen példázza: a májusban kihozott The Kissing Booth amellett, hogy kissé bugyuta, felvonultatja a klasszikus romkomok káros üzeneteinek javát, míg a múlt héten érkezett Set It Upnak a műfaj legjobbjai között a helye.

Fotó: Netflix

A The Kissing Booth tinikomédia, éspedig, a szerző Beth Reekles saját kiadásában publikált, komoly népszerűségre szert tett regényének adaptációja, a tinifilmes Vince Marcello forgatókönyvével és rendezésében, és nem mellesleg máris a Netflix egyik legsikeresebb darabja, a szolgáltató elmondása szerint háromból egy néző nemcsak végignézte, de újra is nézte a filmet, mi több, a cég kereskedelmi igazgatója, Ted Sarandos szerint jelenleg a világ egyik legnézettebb filmje.

Naná: igazi csilli-villi gimis tündérmese ez annyi fantázia-beteljesítésével, amennyi nem is létezik, nem csoda, hogy zabálja a tiniközönség. Főhőse, Elle vagány, kissé fiús lány, legalábbis így mutatják be nekünk, aki születése pillanatától össze van nőve legjobb barátjával, Lee-vel, az évek során pedig egyre jobban belezúg Lee bátyjába, a verekedésre hajlamos csajmágnes rosszfiú Noah-ba, aki viszont Lee-vel között megállapodásuk nyomán tiltott terület. Ami csak még komolyabb gond, miután Elle nővé érésével egyre egyértelműbbé kezd válni, hogy a vonzalom kölcsönös. Nem egyszerű a helyzet, és akad is dráma bőven, de romkomról lévén szó azért spoiler nélkül is megnyugtathatok mindenkit: jócskán jut csókolózás és romantika a történetbe

Fotó: Netflix

Egy tinilány győzedelmes, romantikus felnövés-története természetszerűleg izgatja a közönséget, és a The Kissing Booth pont ilyen. Pedig hát van vele baj, nem kevés. Szexualizál és tárgyiasít egy rakás kiskorút, élen a főszereplővel, akit bár igyekeznek vagány, fiús lányként exponálni, valahogy mégis folyamatosan közszemlére van téve valamely másodlagos nemi jegye. És a tinilány-nézők alighanem szénné irigyelik, amiért afféle későn nyíló rút kiskacsaként – aminek mi már csak az átalakult verzióját látjuk – láthatólag mindenkinek csorog rá a nyála, és megkapja a suli legnépszerűbb rosszfiúját is. Nem vagyok prűd, és nem ülök háttal a monitornak, sőt, még a saját tinikoromra is emlékszem, és persze, tombolnak a hormonok, tetszenek mások és tetszeni vágyunk, rendben. De azért jó lenne, ha valahol, valami hozzáértő, érzékeny felnőtt elmondaná az efféle filmek tininézőinek, hogy bár a kamaszkor hormonködében természetes a tetszés vágya, de azért az nem oké, hogy egy kikerekedett kamaszlány kikerekedésének részletein csorgatja a nyálát a fél osztály, olykor tettlegesen. Hogy nem, a kigömbölyödött testrészek nem közkincsek.

A másik dolog, amiért a nézők rajonganak, az a főszereplő páros kémiája, és a fiú főhős rosszfiús sármja, ó hát ki ne vágyott volna rá, hogy az, akiért mindenki odavan, éppen minket vegyen észre – a mechanizmust ismerjük. De az előbbi okos felnőtt beszélhetne arról is, hogy ilyen mérgező tesztoszteron-agressziót és kisajátítást is csak az Ötvenárnyalat-filmekben láttunk legutóbb, és ahogy ott sem, itt sem oké annyival elintézni a nyilvánvaló dühkezelési problémákat és erőszakosságot, hogy „asszem így vagyok huzalozva”, mert aki az adrenalin első löketére üt, az nem szívdöglesztő rosszfiú, hanem intézeti kezelésre javasolt veszélyes beteg. És ez csak a két fő káros üzenet, az olyan apróságok, mint slutshaming, vagy a játszmázás szerelemnek beállítása már igazán csak hab a tortán. Ha pedig nem lenne elég, hogy mennyire ostoba, irreális és káros üzenetektől hemzseg a film, még úgy egyébként, szakmailag sem jó: a sztoriban teljesen logikátlan bakugrások vannak, a dialógusok javának köze nincs a valósághoz, és a főszereplő szájából elhangzó életbölcsességeknek valójában annyi beltartalma van, mint egy hetvenforintos, édesítőszeres üdítőnek.

Fotó: Netflix

De hogy mondjunk ellenpéldát is, a napokban a Netflixre érkezett Set It Up című romkom cserébe annyira rendben van, hogy majdnem megbocsátjuk miatta a kissingbooth-os blamázst: mintha a ’90-es – 2000-es évek legjobb romkomjainak egyikét látnánk, csak napjainkra frissítve, a tonnányi szexizmus nélkül, viszont rengeteg bájjal és humorral, ráadásként pedig remek színészekkel. A sztori is meglehetősen mai: két embertelenül túldolgoztatott fiatal asszisztens sorsát követjük, akik mindketten meg vannak áldva a főnökeikkel, akik a közmondásosan munkamániás, erőszakos, arrogáns és szupersikeres seggfej archetípusai, egy férfi, egy nő – voila, azonos társadalmi státuszban.

Mindkét asszisztens, Harper és Charlie olyannyira össze van nőve főnökével, hogy a naptárjuk rendben tartásán túl épphogy csak levegőt nem vesznek helyettük, a duplahosszú munkanapok mindennaposak, de az irodában éjszakázás sem ritka egyikük életében sem. Egy véletlen folytán találkoznak, és amikor kiderül, mennyire egy cipőben járnak, igazi mestertervvel állnak elő: összehozzák főnökeiket, hátha akkor egy kicsit nyugtuk lesz. Mivel mindent tudnak a kenyéradóikról, így a dolog néhány bukkanót leszámítva csodásan alakul, hirtelen lesz idejük magánéletre, hobbikra, és romkomról lévén szó nyilván az sem lep meg senkit, hogy köztük is elindul valami.

Fotó: Netflix

Ami egyből dicséretes, hogy a tipikus romkom-hatásmechanizmusnak megfelelően az első perctől muszáj drukkolnunk a két fiatal egymásra találásáért, míg például a The Kissing Booth-ban ez nem ilyen egyértelmű, én például eleinte erősen gyanakodtam, hogy a gyerekkori barátság fog vonzalomba váltani végül. Mindegy. A Set It Up ugyanakkor abban nagyon szépen felnőtt a huszonegyedik századhoz, hogy míg a romantika egyértelműen fontos tényezőként jelenik meg, nem e körül forog a világ, és egyik szereplőnek sem az az első számú életcélja, hogy megtalálja élete párját: van ez is, de van mellette még egy sor hasonlóan valid cél, így például a sokat emlegetett munka-magánélet egyensúly vagy a valódi hivatás megtalálása. Hello, 2018-as realitás, ráadásul egy könnyed romantikus komédiában.

 

Fotó: Netflix

Merthogy mindeközben a Set It Up mindent tud, amiért ezt a zsánert szeretni lehet, laza, vicces, kedves, és nagyon, nagyon szórakoztató, így az átélhetősége már tényleg csak hab a tortán. Ehhez persze az is kell, hogy a két főhős és főnökeik is remekül működjenek együtt, a női főszereplő Zoey Deutch imádni valóan bájos és természetes, megérdemelne sokkal nagyobb szerepeket is, főnöke szerepében Lucy Liu pedig megint bizonyítja, hogy milyen elképesztő jól állnak neki a komika-szerepek. A kérdés mér csak az, hogyha a Netflixnél megvan az az éles szem, ami kiszúrja az ilyen remek darabokat, hogy beemelje saját gyártású darabjai közé, akkor az a szem merre nézelődik olyankor, amikor a The Kissing Booth-félék buta, és főleg káros kliséit kellene kiszűrni. Ha van kapacitás a minőségre, akkor miért érik be a mennyiséggel? A kérdés persze költői, és a válasz valahol az üzleti riportokban rejlik, de azért álmodozni szabad. Mint a romkomokban, ugye.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.