Kultúra

Eltemettük a romkomot, de a Netflix feltámasztotta – vagy valami ilyesmi

Bodnár Judit Lola
Bodnár Judit Lola

újságíró. 2018. 06. 23. 17:00

A Netflixnél megint visszaütött a mennyiségi szemlélet: hozott egy romkomot, ami kenterbe veri a klasszikusokat – és egyet, ami a legrosszabbakat idézi. Tovább is van, dupla-nem-kritikánkban spoiler nélkül elmondjuk.

Az teljesen egyértelmű, hogy a Netflix nem viccel, ha az elérhető tartalmak mennyiségéről van szó: tonnaszám érkeznek a saját gyártású és a vásárolt tartalmak mindenfelől, lokális és nemzetközi egyaránt, ez a mennyiségi szemlélet pedig nem egy életbiztosítás. A nagy számok törvénye alapján megesik, hogy bele-belenyúlnak a tutiba, de az is, hogy olyan kínos tartalmak futnak Netflix zászló alatt, hogy az aligha emeli a márka ázsióját. Még nagyobb baj, hogy a két említett eset nemigen van pariban: sajnos az utóbbi hónapok Netflix saját produkcióit látva a néző alapélménye meglehetősen hasonlít a szemétdombon kapirgáló kiskakaséhoz, és akkor ezt a metaforát most rábíznám a kedves olvasó szövegértelmezési képességeire.

A Netflix fejesei ugyanakkor koránt sincsenek híján a szakértelemnek, nyilvánvalóan követik például a szórakoztatóipari sajtót, és látván, hogy jó ideje lamentál azon a filmes újságírás, hogy nahát, hogy kihaltak a romkomok, pedig igény az volna rá, nekiállt kiszolgálni ezt az igényt. Hogy ez ügyben mennyire ingadozó teljesítményt nyújtanak, azt két közelmúltban érkezett romantikus komédia gyönyörűen példázza: a májusban kihozott The Kissing Booth amellett, hogy kissé bugyuta, felvonultatja a klasszikus romkomok káros üzeneteinek javát, míg a múlt héten érkezett Set It Upnak a műfaj legjobbjai között a helye.

Fotó: Netflix

A The Kissing Booth tinikomédia, éspedig, a szerző Beth Reekles saját kiadásában publikált, komoly népszerűségre szert tett regényének adaptációja, a tinifilmes Vince Marcello forgatókönyvével és rendezésében, és nem mellesleg máris a Netflix egyik legsikeresebb darabja, a szolgáltató elmondása szerint háromból egy néző nemcsak végignézte, de újra is nézte a filmet, mi több, a cég kereskedelmi igazgatója, Ted Sarandos szerint jelenleg a világ egyik legnézettebb filmje.

Naná: igazi csilli-villi gimis tündérmese ez annyi fantázia-beteljesítésével, amennyi nem is létezik, nem csoda, hogy zabálja a tiniközönség. Főhőse, Elle vagány, kissé fiús lány, legalábbis így mutatják be nekünk, aki születése pillanatától össze van nőve legjobb barátjával, Lee-vel, az évek során pedig egyre jobban belezúg Lee bátyjába, a verekedésre hajlamos csajmágnes rosszfiú Noah-ba, aki viszont Lee-vel között megállapodásuk nyomán tiltott terület. Ami csak még komolyabb gond, miután Elle nővé érésével egyre egyértelműbbé kezd válni, hogy a vonzalom kölcsönös. Nem egyszerű a helyzet, és akad is dráma bőven, de romkomról lévén szó azért spoiler nélkül is megnyugtathatok mindenkit: jócskán jut csókolózás és romantika a történetbe

Fotó: Netflix

Egy tinilány győzedelmes, romantikus felnövés-története természetszerűleg izgatja a közönséget, és a The Kissing Booth pont ilyen. Pedig hát van vele baj, nem kevés. Szexualizál és tárgyiasít egy rakás kiskorút, élen a főszereplővel, akit bár igyekeznek vagány, fiús lányként exponálni, valahogy mégis folyamatosan közszemlére van téve valamely másodlagos nemi jegye. És a tinilány-nézők alighanem szénné irigyelik, amiért afféle későn nyíló rút kiskacsaként – aminek mi már csak az átalakult verzióját látjuk – láthatólag mindenkinek csorog rá a nyála, és megkapja a suli legnépszerűbb rosszfiúját is. Nem vagyok prűd, és nem ülök háttal a monitornak, sőt, még a saját tinikoromra is emlékszem, és persze, tombolnak a hormonok, tetszenek mások és tetszeni vágyunk, rendben. De azért jó lenne, ha valahol, valami hozzáértő, érzékeny felnőtt elmondaná az efféle filmek tininézőinek, hogy bár a kamaszkor hormonködében természetes a tetszés vágya, de azért az nem oké, hogy egy kikerekedett kamaszlány kikerekedésének részletein csorgatja a nyálát a fél osztály, olykor tettlegesen. Hogy nem, a kigömbölyödött testrészek nem közkincsek.

A másik dolog, amiért a nézők rajonganak, az a főszereplő páros kémiája, és a fiú főhős rosszfiús sármja, ó hát ki ne vágyott volna rá, hogy az, akiért mindenki odavan, éppen minket vegyen észre – a mechanizmust ismerjük. De az előbbi okos felnőtt beszélhetne arról is, hogy ilyen mérgező tesztoszteron-agressziót és kisajátítást is csak az Ötvenárnyalat-filmekben láttunk legutóbb, és ahogy ott sem, itt sem oké annyival elintézni a nyilvánvaló dühkezelési problémákat és erőszakosságot, hogy „asszem így vagyok huzalozva”, mert aki az adrenalin első löketére üt, az nem szívdöglesztő rosszfiú, hanem intézeti kezelésre javasolt veszélyes beteg. És ez csak a két fő káros üzenet, az olyan apróságok, mint slutshaming, vagy a játszmázás szerelemnek beállítása már igazán csak hab a tortán. Ha pedig nem lenne elég, hogy mennyire ostoba, irreális és káros üzenetektől hemzseg a film, még úgy egyébként, szakmailag sem jó: a sztoriban teljesen logikátlan bakugrások vannak, a dialógusok javának köze nincs a valósághoz, és a főszereplő szájából elhangzó életbölcsességeknek valójában annyi beltartalma van, mint egy hetvenforintos, édesítőszeres üdítőnek.

Fotó: Netflix

De hogy mondjunk ellenpéldát is, a napokban a Netflixre érkezett Set It Up című romkom cserébe annyira rendben van, hogy majdnem megbocsátjuk miatta a kissingbooth-os blamázst: mintha a ’90-es – 2000-es évek legjobb romkomjainak egyikét látnánk, csak napjainkra frissítve, a tonnányi szexizmus nélkül, viszont rengeteg bájjal és humorral, ráadásként pedig remek színészekkel. A sztori is meglehetősen mai: két embertelenül túldolgoztatott fiatal asszisztens sorsát követjük, akik mindketten meg vannak áldva a főnökeikkel, akik a közmondásosan munkamániás, erőszakos, arrogáns és szupersikeres seggfej archetípusai, egy férfi, egy nő – voila, azonos társadalmi státuszban.

Mindkét asszisztens, Harper és Charlie olyannyira össze van nőve főnökével, hogy a naptárjuk rendben tartásán túl épphogy csak levegőt nem vesznek helyettük, a duplahosszú munkanapok mindennaposak, de az irodában éjszakázás sem ritka egyikük életében sem. Egy véletlen folytán találkoznak, és amikor kiderül, mennyire egy cipőben járnak, igazi mestertervvel állnak elő: összehozzák főnökeiket, hátha akkor egy kicsit nyugtuk lesz. Mivel mindent tudnak a kenyéradóikról, így a dolog néhány bukkanót leszámítva csodásan alakul, hirtelen lesz idejük magánéletre, hobbikra, és romkomról lévén szó nyilván az sem lep meg senkit, hogy köztük is elindul valami.

Fotó: Netflix

Ami egyből dicséretes, hogy a tipikus romkom-hatásmechanizmusnak megfelelően az első perctől muszáj drukkolnunk a két fiatal egymásra találásáért, míg például a The Kissing Booth-ban ez nem ilyen egyértelmű, én például eleinte erősen gyanakodtam, hogy a gyerekkori barátság fog vonzalomba váltani végül. Mindegy. A Set It Up ugyanakkor abban nagyon szépen felnőtt a huszonegyedik századhoz, hogy míg a romantika egyértelműen fontos tényezőként jelenik meg, nem e körül forog a világ, és egyik szereplőnek sem az az első számú életcélja, hogy megtalálja élete párját: van ez is, de van mellette még egy sor hasonlóan valid cél, így például a sokat emlegetett munka-magánélet egyensúly vagy a valódi hivatás megtalálása. Hello, 2018-as realitás, ráadásul egy könnyed romantikus komédiában.

 

Fotó: Netflix

Merthogy mindeközben a Set It Up mindent tud, amiért ezt a zsánert szeretni lehet, laza, vicces, kedves, és nagyon, nagyon szórakoztató, így az átélhetősége már tényleg csak hab a tortán. Ehhez persze az is kell, hogy a két főhős és főnökeik is remekül működjenek együtt, a női főszereplő Zoey Deutch imádni valóan bájos és természetes, megérdemelne sokkal nagyobb szerepeket is, főnöke szerepében Lucy Liu pedig megint bizonyítja, hogy milyen elképesztő jól állnak neki a komika-szerepek. A kérdés mér csak az, hogyha a Netflixnél megvan az az éles szem, ami kiszúrja az ilyen remek darabokat, hogy beemelje saját gyártású darabjai közé, akkor az a szem merre nézelődik olyankor, amikor a The Kissing Booth-félék buta, és főleg káros kliséit kellene kiszűrni. Ha van kapacitás a minőségre, akkor miért érik be a mennyiséggel? A kérdés persze költői, és a válasz valahol az üzleti riportokban rejlik, de azért álmodozni szabad. Mint a romkomokban, ugye.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

View of the Cerro Azul, in the Serrania La Lindosa -which had been declared Protected Archaeological Site of Colombia last May- in the Amazonian jungle department of Guaviare, Colombia, on July 2, 2018. 
Both the Serranias of Chiribiquete and La Lindosa had been closed to outsiders for many years during the armed conflict and are now opening up to scientific research.  / AFP PHOTO / Diana Sanchez

Egy lépésre vagyunk az összeomlástól

Kommentek

Passerbys cross a street in the city centre of Cottbus, Germany, 23 January 2018. Cottbus is becoming the scene of ugly attacks between Germans and foreigners. The rage is let out in the nice corners of Cottbus, not in the areas dominated by prefabricated buildings. Photo: Patrick Pleul/dpa-Zentralbild/ZB
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.