Az ember néha úgy érzi, teljesen elvesztette a kapcsolatát a valósággal, főleg, ha a körülötte mindenki más is ugyanígy járt. Az ilyen esetek adnak tökéletes táptalajt a történelem furcsa tömeghisztériáinak, melyek tünetei szép lassan egyre több emberen ütköztek ki, nem egy esetben az egész közösséget, sőt, a környező települések lakóit is megfertőzve.
A német harapós apácák és a francia nővérek, akik nyávogtak
A középkor járványait bemutató, 1844-ben megjelent The epidemics of Middle Ages című munka szerint egy jókora francia zárda egyik apácája macskaként kezdett nyávogni, nemsokára pedig egyre több társa is követte. Végül mindannyian rákezdtek, napi több órán át együtt nyávogva. A környék összes kereszténye hallotta a hangokat, egészen addig, míg a rendőrség nem állított egy csapatnyi, botokat tartó tengerészt az épület kapujába, megfenyegetve a benn lévőket, hogy addig fogják őket csépelni, míg nem fejezik be ezt az istentelen macskazenét. Azonnal befejezték.
Ugyanez a könyv emlékezik meg egy másik eseményről is, leírva, hogy a tizenötödik századi Németországban egy apáca egyszer csak harapdálni kezdte a társait, akik kisvártatva ugyanígy tettek. A furcsa történések nem álltak meg azonban a falaknál, hanem átterjedtek a környező zárdákra, majd Szászország, Brandenburg, Németaföld, sőt, Róma is elesett.
A salemi boszorkányperek
Az amerikai kolonizáció korai időszakában, a Függetlenségi nyilatkozat 1776-os aláírása előtt nyolc évtizeddel járunk: a salemi tisztelet kilencéves lánya, Betty Parris és tizenegy éves gyámleánya, Abigail Williams furcsa dolgokat kezd produkálni: sikítanak, furcsa nyelveken halandzsáznak, négykézláb másznak és a földön fetrengenek, messze túllépve a természetes betegségek és epilepszia által a XVII. század végén kijelölt határokat.
“Az egyes számú boszorkány”, metszet, 1892 / via Kongresszusi Könyvtár
Kisvártatva más lányok is ugyanezeket az eseteket kezdték produkálni, az orvosok pedig rossz szellemekre, illetve rontást hozó gonosz emberekre kezdtek gyanakodni, így megkérdezték őket, ki okozhatta a tüneteiket. A lányok neveket kezdtek sorolni, akik közül százötvenen börtönbe is kerültek. Tíznél többen már a a per kezdete előtt elhunytak a cellájukban, tizenkilencen azonban akasztófán, egy idős földműves pedig egy nyújtópadon végezte.
A tanganyikai nevetőjárvány
A ma Tanzánia részét képező Kashasha bentlakásos iskolájában egy kedves lány csak egy egyszerű viccet mesélt el a barátnőjének, hatása azonban sokkal nagyobb lett a vártnál: nemcsak ők, de a viccet egyáltalán nem halló diákok is nevetni kezdtek, végül pedig a százötvenkilenc tanuló kétharamada, 95 gyerek nem tudta befejezni az órákig, vagy akár napokig tartó kontrollálhatatlan nevetést.
A járvány a közeli falvakra, sőt, Ugandába is átterjedt: végül tizennégy iskolát kellett bezárni, a nevetőhullám pedig hónapokon át bukkant fel az országrészben. Az orvosok vizsgálatai, illetve az európai laboratóriumok egyikében vizsgált vérminták semmiféle eltérést nem mutattak.
A táncoló pestis
Az akkor a Német-Római Birodalom részét képező Strasbourgban épp ötszáz évvel ezelőtt, 1518 júliusában indult járvány mindössze egyetlen, mindenféle előjel nélkül táncolni kezdő nővel, egy egyszerűen csak Frau Troffeaként említett asszonnyal kezdődtek, aki négy (más források szerint hat) napon át meg sem állt, akaratlanul másokat is arra ösztönözve, hogy csatlakozzanak hozzá. Egy héten belül már harmincnál is többen, négy hét után pedig már négyszázan ropták az utcán. A hisztéria több napon át tartott fogva egy-egy embert, közülük sokan pedig bele is haltak a kimerültségbe, agyvérzést kaptak, vagy épp egy szívroham végzett velük.
ifj. Pieter Brueghel festménye a Molenbeek temploma felé zarándokoló epilepsziások soráról / fotó: Wikimedia Commons
A mánia nem meglepő módon épp olyan hirtelen ért véget, mint ahogyan kezdődött. Pontos okát a kutatók ma sem ismerik – a legtöbben tömegpszichózist, vagy a betegségek okozta stresszt látják mögötte, de van, aki az anyarozs-mérgezés okozta hallucinációkban látja a megoldást –, de a kor embere úgy gondolta, az oka a “forró vér” volt, így színpadokat építettek, valamint zenészeket hívattak, hogy játszanak az embereknek, remélve, hogy ezzel még gyorsabban kitáncolhatják magukat. Nem lett igazuk.
Az észak-karolinai rovarok
Az Egyesült Államok délkeleti partjainál fekvő Észak-Karolina állam egy textilgyárában 1962 folyamán különös esetek ütötték fel a fejüket: egyre több dolgozó érezte magát gyengének, majd kezdett szédülni, émelyegni és hányni. A kiváltó okot a termekben előforduló cserebogarakban látták, gondolva, hogy az ő harapásuk okozza a tüneteket.
Textilgyár a Fülöp-szigeteken, valamikor a negyvenes évek folyamán / fotó: John Tewell
Hatvankét ember lett rosszul, pedig a cserebogarak semmi rosszat nem tettek, és a munkatársakon semmiféle fizikai okot nem mutattak ki – tömeghisztéria volt az egész.
A ciszjordániai női ájuláshullám
1983. március 21-én minden előjel nélkül iskoláslányok kezdtek hirtelen szédülni, majd elájulni a terület északi részén fekvő Arrabában, a két héten át, április 3-ig tartó hullám során pedig kilencszáznegyvenhárom tinédzser, illetve az izraeli védelmi erők néhány katonája tapasztalta ugyanezt.
Sokan úgy gondolták, hogy Izrael egy speciális gázt használt, amivel sterilizálni szerették volna a fiatal lányokat, a vizsgálatok azonban kimutatták, hogy semmiféle idegen gáz nem bukkant fel a területen.
A katonák, akiket nem mérgeztek meg
1988 szeptemberében a kaliforniai San Diego egyik katonai bázisán lépett fel valamiféle mérgesgáz-fertőzés gyanúja: ezernyolcszáz férfi mutatott furcsa, és igen szerteágazó tüneteket: köhögni és szédülni kezdtek, komoly gyomorfájdalmaik vagy légszomjuk és fejfájásuk volt, kiszáradt a torkuk, vagy épp émelyegtek.
Fotó: SteelMaster Buildings
Háromszázhetvenöt embert mentővel szállítottak el, nyolcan pedig kórházba is kerültek. A legtöbbjük tünetei huszonnégy óra elteltével teljesen eltűntek.
Majomember Delhiben
A huszonhatmilliós metropolisz, India második legnagyobb városa nap mint nap európaiak számára felfoghatatlan csodákat kínál, 2001 májusának néhány napja azonban a helyiek számára is felfoghatatlanul alakult: számos ember találkozott ugyanis egy majomemberrel.
Közülük tizenöten horzsolásokkal, harapásokkal és karmolásokkal úszták meg a kalandot, egy alacsony szádhut pedig összevertek az utcán.
Fotó: Wolverton Mountain
A szemtanúk még a lény legfőbb jellemzőiben sem tudtak megegyezni: a kiadott rendőrségi közlemény szerint 1,4 méter magas volt, és csak sötét szőr borította, egyes szemtanúk azonban egy arasznyival magasabb, fekete ruhába öltözött, bukósisakot viselő, vörösen izzó szemű majomról számoltak be.
Mézédes lett a szennyezett forrás
2006 augusztusának egyik estéjén egy férfi azt állította, hogy a híres muszlim tanító sírjának közelében hirtelen édessé vált India egyik legszennyezettebb patakja, a Bandra ki Khadi. Tömegek özönlöttek a környékre, hogy maguk is megkóstolhassák a csendesen folydogáló, koszos vizet, éjfél körül azonban újabb hír érkezett: teljesen véletlenül a Teethal-öbölben is ugyanez történt.
A Mahim 2006 januárjában, alig fél évvel a csoda előtt / fotó: John Marx
A terület vezetése hiába kérte a csodára vágyókat, hogy ne igyanak a vízből, hiszen az komoly betegségeket is terjeszthet, de már rég késő volt: ezrek kósolták meg, akik természetesen haza is vittek belőle, hogy más családtagok is részesülhessenek a csodából, ami nem tartott túl sokáig. A következő reggelen a víz már kevésbé volt édes, délután két órakor pedig szomorú szemtanúk számoltak be róla, hogy a Mahim nagy meglepetésükre újra sóssá vált.
