Kultúra

Egy moziban horrorelőzetest vetítettek a mesefilm előtt, sokkot kaptak a családok

Sokan bepánikoltak és a gyerekeikkel együtt kimenekültek a filmszínházból.

Nagy felhördülést keltett Ausztráliában az az eset a héten, amikor is az ország nyugati felében fekvő Innaloo városának egyik mozijában véletlenül leadták a Hereditary című horror előzetesét a Nyúl Péter című félig animációs, félig élőszereplős családi film előtt – írja az Indiewire.

A beszámolók szerint a túlnyomórészt kisgyerekes családokból álló közönség körében pánik tört ki és sokan kimenekültek a moziteremből, miközben mások próbáltak megoldást találnia a váratlan helyzetre.

Sok szülő a mozigépésznek üvöltözve követelte, hogy állítsa le a vetítőt, közben pedig kézzel igyekezték eltakarni a gyermekeik szemeit és füleit. Néhányan kimentek, hogy előkerítsék a jegyszedőlányt, de ő meg túl elfoglalt volt és nem tudta, mit kellene tenni

– nyilatkozta az esetet átélők egyike.

A filmszínház vezetősége végül észrevette a malőrt és gyorsan leállították a trailer vetítését. Később bocsánatot kértek a közönség minden tagjától és kárpótlásul felajánlottak nekik egy-egy mozijegyet, amelyet a jövőben bármilyen előadásra beválthatnak.

A vétkes mozit üzemeltető cég szóvivője a helyi sajtónak elmondta, vizsgálatot indítottak az ügyben, hogy kiderítsék, hogyan történhetett ilyen hiba, illetve, hogy megelőzzék a hasonló szituációk kialakulását.

Már az új trailerével is sokkol az év legparább horrorja
Azaz a máris ünnepelt Hereditary, amely nemcsak félelmetesnek, de ritka bizarrnak is ígérkezik.
Kiemelt kép: Windy Hill Pictures/A24

Ajánlott videó

Olvasói sztorik