Kultúra filmkritika

Duruzsoló Hajdu Szabolcs tette büszkévé a magyarokat Berlinben

Kránicz Bence
Kránicz Bence

újságíró. 2018. 02. 26. 19:07

Lichter Péter és Máté Bori Hamlet-adaptációja, a The Rub nemcsak különleges és szép kísérleti film, hanem a kultúrához való hozzáállás vonzó és tiszta módját is megmutatja. Ott voltunk az alkotókkal a berlini premieren, ahol azért a bennünk szunnyadó fideszes is felébredt.

A Berlinaléval párhuzamosan, azzal szoros együttműködésben rendezik meg a berlini Kritikusok Hetét. Ide egy külön csapat válogatja a filmeket, több szokott lenni a kísérletező, akár kifejezetten nézőpróbáló művészfilm, mint a fesztiválprogramban. Éppen ezért kevesebb figyelmet is kap ez a válogatás, pedig idén nem is egy, hanem két magyar filmet is bemutattak, az egyiknek itt volt a hivatalos világpremierje.

A két filmet, egy rövidet meg egy hosszabbat ugyanaz az alkotópáros rendezte, Lichter Péter és Máté Bori. Ők a barátaim, ezért pár napra kimentem velük Berlinbe, hogy múzeumokban, antikváriumokban, hipszter kávézókban és hátizsákboltokban lófráljunk, este pedig megnézzük a filmjüket, és esetleg más filmeket is, noha Lichterék rövidfilmjének vetítéséről sajnos lemaradtunk. Ez egy kétperces, absztrakt kísérleti etűd, amelyet a Népszabadság utolsó megjelent számának feldarabolásával állítottak elő az alkotók. Noha a film alkalmat adott volna rá, állítólag a vetítés utáni beszélgetésen senki nem orbánozott teli szájjal, mert a beszélgetők nem is igazán voltak tisztában a film születésének kontextusával, vagyis, hogy ezt a munkát a legnagyobb ellenzéki napilap 2016-os beszántásának botránya hívta életre. Egyébként itt meg is lehet nézni a 2016. október 8-át:

A főattrakció viszont a The Rub című film vetítése volt. A Berlinaléra érkezett magyar újságírókon meg néhány Berlinben élő magyaron kívül eljött egy csomó, általunk ismeretlen ember is, hogy végignézzenek egy bő órás absztrakt found footage-filmet, ami a Hamletet adaptálja úgy, hogy csak Hamlet monológjait halljuk. A szöveget Hajdu Szabolcs mondja, látható szereplők nincsenek. Az innen-onnan szerzett, különböző formátumú filmnyersanyagokat Lichter és Máté változatos technikákkal manipulálták: befestették vagy összekarcolták őket, hipóval szétmaratták, esetleg hetekre-hónapokra a földbe ásták őket, magukban vagy például rohadt almákkal együtt. Itt a film előzetese, hogy könnyebb legyen elképzelni, miről is van szó:

Nyilván lehet elfogultsággal vádolni, de az a helyzet, hogy a The Rub egészen különleges, valószínűtlenül szép film. Igazi összművészeti teljesítmény, egyszerre nézhető filmként és képzőművészeti alkotásként, illetve hallgatható sajátos irodalmi adaptációként. Mivel a Hamletet mindenki ismeri, a történet valójában nagyon egyszerűen követhető. Úgy is mondhatjuk, hogy a totális képi szabadság, a radikális asszociatív mellérendelés filmjében az elbeszélés teljesen konzervatív: kiráz a hideg, mikor előtűnik Hamlet apjának szelleme, tudjuk, mikor zajlik az Egérfogó-jelenet, és értjük, mikor éri el Hamletet a végzete.

Eközben kockákat látunk az Underworld című vámpíros akciófilmből, vagy a Terminator 3-ból, vagy átlagemberek családi nyaralásról készített Super8-as amatőrfilmjeiből. Mindezt Horváth Ádám Márton éteri zenéje és Hajdu Szabolcs lázas duruzsolása tartja össze. Hajdu többször is újrakezdi, megismétli a monológok egyes részeit, így testtelenül és arctalanul is meg tudja teremteni Hamlet tépelődő, örökké kétkedő alkatát. Lichter és Máté filmje olyan alaposan kitalált, tiszta koncepciójú, magas színvonalon megvalósított film, amire joggal lehetett büszkének lenni Berlinben.  A The Rub előtt – a cím a „lenni vagy nem lenni” monológ egyik részletére és a nyersanyag-manipulálási technikákra is utal – levetítettek egy húszperces kolumbiai rövidfilmet, amiben fekete kolumbiaiak énekelnek és táncolnak. A száj (La Bouche) az én olvasatomban a tradicionális életmódokat követő közösségekben is változásnak indult női és férfi szerepekről szól. 16mm-es filmre vették föl, nagyon szép munka az is.

Fotó: Árva Márton

A két filmet kíméletlenül hosszú és unalmas, másfél órás beszélgetés követte, ahol szegény Lichteréknek médiaszakos szemináriumi kérdésekre kellett válaszolgatniuk angolul egy kongói filmrendező és egy német fesztiválkurátor társaságában. A kérdések általában véve nem voltak izgalmasak, a beszélgetés egy helyben toporgott, úgyhogy egy óra után felébredt a bennem szunnyadó fideszes, és civiltörvénnyel vetettem volna véget a politikailag korrekt álvitának.

Ez persze Máté és Lichter filmjének értékéből semmit nem von le. Különösen, hogy a The Rubot nemcsak művészi ereje miatt tartom nagyra, hanem azért is, mert nulla költségvetésből készült, a filmipari pénzosztó szerveket nagy ívben elkerülve. Az a tanulság, hogy nem kell korrupt kultúrpolitikusokkal jópofizni, lehet alulról szerveződő módon igazi kultúrát csinálni, és aztán ki lehet menni Berlinbe együtt lenni normális, gondolkodó emberekkel. És meg lehet ezt csinálni Budapesten és Pécsen, meg még egy csomó más helyen is. Nekem ezt is jelenti a The Rub, azon túl, hogy remek Hamlet-adaptáció. Aki szereti Shakespeare-t, nézze meg, fogják játszani itthon is.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

12 June 2018, Germany, Berlin: German Chancellor Angela Merkel (CDU) and German Interior Minister Horst Seehofer (CSU), greet each other at the start of a CDU / CSU parliamentary group meeting in the German Bundestag. Photo: Kay Nietfeld/dpa
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.