Kultúra

Hová tűntek a romantikus komédiák?

Bodnár Judit Lola
Bodnár Judit Lola

újságíró. 2018. 02. 18. 20:30

Tényleg eljárt volna az idő a sikítva röhögős romkomok felett, amikkel néhány éve még tele voltak a mozik? Mondjuk együtt, hogy szerelempáfrány, és mindenre fény derül.

A napokban volt tizenöt (!) éve, hogy az amerikai mozikba került a kedvenc suta romkomom, ami olyannyira kimeríti az „annyira rossz, hogy az már jó” követelményeit, hogy bármikor hajlandó vagyok benevezni arra a nyüszítve röhögős két órára, amit a Hogyan veszítünk el egy pasit 10 nap alatt? című film kínál. Olyan filmtörténeti jelentőségű alapfogalmakat vezetett be, mint a szerelempáfrány, vagy Krull, a harcizom, és abból a gondtalan időszakból származik, amikor Matthew McConaughey színészi képességei helyett elsősorban még tárgyiasításért kiáltó testalkatával emelkedett ki a hollywoodi felhozatalból.

McConaughey azóta kiharcolta magának a lehetőséget, hogy tisztességes filmekben szerepeljen – bár egy ideje aggasztóan rosszul választ –, ám nem csak őt veszítette el a romantikus limonádék közönsége: az egész zsáner kihalófélben van. Vagy mégsem?

Hogyan veszítsünk el egy zsánert 10 év alatt?

Már az unalomig közismert tény, hogy régen minden jobb volt. Például néhány évvel ezelőtt, ha akartunk, minden héten derülhettünk egy tetszőleges hollywoodi szépember-pár bukdácsoló egymásra találásán, mára viszont ez a zsáner mintha kikopott volna a mozikból. Terry Huang, a Black List nevű, meg nem filmesített forgatókönyvekkel foglalkozó blog adatmágusa a Box Office Mojo adataiból kiszámolta, hogy tényleg így van-e, vagy csak így érezzük. Ő arra jutott, hogy bizony, jól érezzük. Míg 1990-től 2004-ig néhány kivételes évtől eltekintve nőtt a mozikba került romkomok aránya az összes filmhez képest (2%-tól 5% fölé, sőt, 2004-ben 7% fölött volt ez az arány), akkor azonban egy-két kisebb kiugrás mellett lassú csökkenésbe kezdett, 2016-re ez a szám alig ment 1% fölé, 2017-ben pedig a fél százalékot is csak alulról súrolta.

Pénz beszél – és a romkomok esetében nem volt túl sok optimizmusra okot adó mondani valója egy ideje: Huang számításai alapján a zsáner filmjei nagyjából 4-10%-át adták a mozis bevételeknek egészen 2012-ig, amikor ez a szám látványos zuhanásba kezdett, és 2016-ra 1% alá érkezett meg. A kutatás számai az észak-amerikai mozis piacra vonatkoznak ugyan, ám, mivel a magyar mozis filmkínálatot igen nagy részben az amerikai blockbusterek adják, ha a konkrét számokat nem is, de a trendeket különösebb aggodalom nélkül vonatkoztathatjuk magunkra. Míg a fenti számokból egész sokat lehetne még kiolvasni, az egyik legérdekesebb adatpárt cikkünk szempontjából mégis a 2004-es év biztosítja: míg ez volt az az év, amikor az összes többi zsánerhez képest a legtöbb romkom készült, a többi zsánerhez képesti bevételek tekintetében épp ellenkezőleg, ekkor bukott legnagyobbat a műfaj.

Fotó: 20th Century Fox

Míg sok helyütt nemes egyszerűséggel a Bazi nagy görög lagzit teszik felelőssé a romkom zsánerének bukásáért, korrektebbnek tűnik inkább úgy fogalmazni, hogy a romkom Hollywood agyatlan pénzhajhászásának esett áldozatul, a Bazi nagy görög lagzi csak jókor volt jó helyen. Történt ugyanis, hogy a 2002-ben – tehát két évvel a szóban forgó év előtt – Joel Zwick rendezte, 5 millió dollárból készült film minden várakozást messze túlteljesítve 240 millió dollárt hozott csak az USA-ában (világszerte közel 370 milliót). Így aztán nem csoda, hogy a film sikerének nyomán Hollywood nagy stúdiói egy emberként változtak át dollárjel-tekintetű Dagobert bácsivá, és próbálták meg megismételni a Bazi nagy görög lagzi mutatványát – és belebuktak.

2004-re csúcsra járatták a romantikus komédiák számát, ám a minőséget nem sikerült megugrani, ráadásul alighanem a közönség is egyre jobban kiábrándult, ahogy mérték nélkül öntötték a nyakába a gyengébbnél gyengébb darabokat. Bár azt is meg kell jegyezni, hogy volt is alternatíva: ez a Trója, a Kill Bill2., a Harry Potter és az azkabani fogoly és az Egy makulátlan elme örök ragyogása bemutatásának éve. De ezzel együtt a félresikerült, vagy a közönséget hidegen hagyó romkomok sokba kerültek a stúdióknak: a legnagyobb bukások 2003 és 2007 között közel félmilliárd dollárnyi mínuszt hoztak össze.

Nászok gyásza, avagy ha eljön Joe Black a szuperhőskor

A filmstúdiók általában kockázatkerülésre rendezkedtek be: nem szívesen adnak érdemi pénzt bármire, amire nincsen jól behatárolható közönségigény, valami, amire a marketinget fel lehet húzni. Az eredményt ismerjük: rebootok, remake-ek, sokadik sequelek, szuperhősmozik, élőszereplős meseklasszikusok készülnek halomszámra. Néha becsusszan egy eredeti történet, többségében bestsellerek adaptációja. Ez mindig is így volt, ami változott, hogy tíz-tizenöt éve a romantikus komédiák is abba a sejthető bevételi kategóriába estek, amivel megérte tervezni. Ugyanakkor mindennek hátterében áll egész sor, kevésbé egzakt ok is, így például a közízlés változása: a Marvel, majd a DC filmes univerzumának kiépülése jó időre megváltoztatta a közönségfilmek piacát. Nem csupán ízlésformáló hatás ez: képregényfilmből nemes egyszerűséggel sok van, már csak a tömegességükkel is kiszorítanak néhány játékost. A Business Insider úgy számolt, hogy az átlagos filmstúdió 2010-ben még csak három, 2017-re már átlagosan öt képregényfilmet mutatott be évente. Ilyen időkben egyszerűen nem marad idő másra.

Pedig a Vasemberben is van románc… Fotó: Marvel

És itt vannak az egyáltalán nem elhanyagolható lélektani szempontok: előre bocsátva – mert ezt még mindig hangsúlyozni kell –, hogy a feminizmus alatt nem férfigyűlölet, párkapcsolat- vagy házasság-ellenesség értendő, a klasszikus romantikus komédiák mögött rejlő gondolatiság nagyon, nagyon ósdinak tűnik a feminizmus vívmányainak tükrében. Ezen filmek női főhőseinek gyakorlatilag egyetlen célja az áhított hímpéldány levadászása és elkötelezése, ezzel pedig a közönség egyre kevésbé képes azonosulni. A közgondolkodás változik, nők és férfiak egyaránt elkezdték megérteni, hogy a szerelem és a párkapcsolat új, a valósághoz kicsit közelebb álló definíciót igényel.

Kevesebben kötnek házasságot, vagy házasodnak fiatalon, mint pár éve, és a randikultúra is megváltozott az online dating és a randiappok miatt

– emelte ki Billy Mernit a Business Insidernek nyilatkozva. Mernit a Universal Studiosnál ún. story analist, emellett könyvet írt a romkom-írás trükkjeiről, így alighanem tudja, miről beszél, amikor azt mondja, a közönség egész mást vár ma a romantikus vígjátékoktól, mint pár éve.

A stúdiók csinálták tovább ugyanazokat a tipikus romkom-formulákat, amelyekben egy udvarlás története házassággal végződik, miközben a fiatal nő szakmai karrierje, státusza is szintet lép köszönhetően annak, hogy összejön az alfahímmel. A célközönség, a huszonévesek és a kicsit idősebbek már nem tudnak kapcsolódni az ilyen filmekhez, mégis, sokáig úgy tűnt, a stúdiók teljesen süketek erre a változásra.

A stúdiók későn ugyan, de azóta felébredtek, ugyanakkor Mernit kiemeli, hogy, bár véget ért a romkom-aranykor, amikor hetente kijött egy újabb hasonló mozi, maga a zsáner sosem fog eltűnni: a szerelmi történetek érdeklik, és mindig érdekelni fogják az embereket, egyszerűen a történetek kicsit kevésbé készülnek majd egy kaptafára.

Mert mi a tipikus, klasszikus, 90-es, 2000-es évekbeli romantikus komédia kottája? Fehér, legalább középosztálybeli, zsidó-keresztény, heteroszexuális huszonévesek és harmincasok találkoznak, már ekkor sejthetően egymásnak rendeltetve, képeslap-szépségű montázsukon kibontakozik szerelmük, majd történik egy bonyodalom, esős szomorú jelenettel, néhány nagy gesztus persze mindent helyrehoz, majd happy end, és boldogan élnek, amíg meg nem halnak, de legalábbis összeházasodnak. Közben elhangzik néhány klisé, némelyik csak buta, néhány kimondottan káros. Így például a romkomok szerint a karakterek, főként a nők kizárólag az áhított társtól lesznek teljes értékű emberek, és csak örülhetünk, ha ez nem hangzik el szó szerint is – megtörtént eset! –, továbbá nincs olyan gond, amit a szerelem meg nem old. Mindez persze nem igaz, ugyanakkor kár tagadni, hogy épp elegen próbáltak meg – ha nem is tudatosan – ezen klisék mentén élni, hogy terapeuták seregének biztosítsanak kényelmes megélhetést mindazok, akiket a valóság kicsit nagyobb erővel csapott arcon.

Fotó: Warner Bros

Jó-jó, de hogyan tovább?

A szexizmus évtizedekig belefért – bárhol, nemcsak a filmekben –, a heteronormativitás belefért, ám lassan eljutunk odáig, hogy már nem fog beleférni, és adódik is a kérdés: hova lesz (lett?) a könnyedség? Ne már, hogy nem lehet örülni egy kedves pár ügyes-bajos egymásra találásának, meghatódni egy klasszikus, szentimentális happy enden? De, lehet, csak éppen ideje megérteni: a valóság is kínál épp elég happy endet, legfeljebb a szó értelmezését kell egy kissé napjainkhoz illeszteni. Ebből is következik, hogy nem, a romantikus komédiák nem haltak ki, nem is fognak soha. De változniuk kell, és változnak is.

A klasszikus tündermese-romkom visszaszorulásával a stúdiók először megpróbálták a fából vaskarika műveletet az olyan fake romkomnak, amelyekben a női szereplők ugyan nem akarnak teljesen új emberré változni egy párkapcsolatért (khm, Grease…), így csak szex-típusú viszonyokat tartanak fenn – persze a vége mégis az, ami minden romkomnak. A Barátság extrákkal és társai persze valójában tökéletesen a romkom-dramaturgiát követik, csak előtte még kicsit megveregetik a saját vállukat, hogy milyen progresszívek is vagyunk.

Még egyet lépve a stúdiók bevezettek egy valóban új zsánert: a raunch-comot. A szó a „raunchy” azaz vulgáris, altesti, szexuális felhangú komédiákat jelzi, amelyekből mindkét nem kapott néhány verziót, a női közönség például olyan címeket, mint a Koszorúslányok, Kész katasztrófa, vagy a Csajok hajnalig.

Scarlett Johansson még akkor is egész jó, amikor nagyon rossz
A Csajok hajnalig nézhetetlenül rossznak indul, aztán átesik az „annyira rossz, hogy az már jó” szintre, és a maga fájdalmas módján szórakoztató lesz.

Bár nem látom be, hogy „a nők egyetlen célja, hogy bepasizzanak” üzenetnél miért sokkal jobb az, hogy „a nők egyetlen célja, hogy vállalhatatlanul bekúrjanak”, melyben a történet vége itt is ugyanúgy a klasszikus, heteronormatív párkapcsolat, ám az talán előrelépésnek tekinthető, hogy a nők lehettek mások is, nem csak tökélyhercegnők.

Fotó: HBO

És van valódi, előremutató változás is. A romkom ugyanis nem meghalt, csak, mint a régi gimis barát, felnőtt és elköltözött. Elköltözött a tévébe, és elköltözött a filmgyártás azon szegmensébe, ahol kisebb a nyomás, így nagyobb a szabadság, a függetlenfilmek boldog vidékére – és köszöni szépen, jól van. Felnőtt: levetkőzte képzelgéseit, okos lett, erős és őszinte. Ha úgy tetszik, megszületett a romkom, ami nem ostoba: nem tesz úgy, mintha a társ keresése nem lenne érvényes emberi igény, de nem is teszi ezt az egyetlen céllá, miközben a feminizmus és a pszichológia vívmányait sem exponálják úgy, mint gyógyírt minden bajra. Női hőseik még mindig a párkeresés ősi kérdése körül bukdácsolnak, ám már megtanulták az összes női egyenjogúsági és önismereti leckét, felszabadultak az elvárások és konvenciók alól, magukat megbecsülő női individuumok, és mégis kínlódnak azzal, hogy társat találjanak, mi több, hogy megtalálják saját magukat.

Tehát a szerelem, a párkapcsolat keresése ezekben is központi szerepet tölt be, ám, míg a klasszikus romkomban ez gyakorlatilag az egyetlen, végső cél, addig az új típusú romkomokban a romantikus és szexuális kalandok inkább csak eszközök, melyek abban segítik a hőst, hogy saját magát felépítse, megértse, megszeresse és működtesse. A kortárs romkomokban van valami a klasszikus romkomból, valami a raunch-comból, és néhány valóban új gondolat is. Először a nőknek lett karrierje, libidója, személyisége (!!!), aztán pedig a romantikus komédiák bevonták a férfiakat is, finoman üzenve ezzel, hogy ebben a párkapcsolati kínlódásban minden nem érintett.

És nemcsak a nemek terén történt változás: a kortárs romantikus vígjátékok egyre kevésbé szólnak kizárólag fehér heteró párokról. Nekünk itt, a zömében még mindig egyrasszú Magyarországon talán kevésbé átérezhető, de az, hogy az amerikai (és brit) romkomokban kizárólag fehér emberek szerepeltek, nagyon távol állt a tapasztalható valóságtól. Rég itt volt az ideje annak, hogy a tévés-filmes történetekben teret kapjanak mindenféle bőrszínű, vallású, származású, társadalmi hátterű, szexualitású emberek – nem csak a politikai korrektség miatt, hanem mert ezeknek az embereknek a párkapcsolataik is sokfélék, megerősítvén azt, hogy a „boldogan, amíg meg nem haltak” egészen sokféleképpen működhet. Mondjuk, egy pakisztáni-amerikai fiú és egy fehér lány egymásba szeret, bár évezredek hagyománya és egy kóma dolgozik ellenük, végül mégis minden jóra fordul – amint az az utóbbi évek legjobb romkomjában történt.

Fotó: Vertigo

Mert a happy end is megváltozott. A kortárs romkomok dolgoznak az olyan, évek óta sulykolt mítoszok megpiszkálásán, mint hogy a szerelem előtt nincs akadály, és eleve, a párkapcsolat létrejöttével nem ér véget a történet, sőt, sok esetben épp ott kezdődik: megvan az áhított partner, és akkor most hogyan tovább? Ezek a történetek nem tagadják el a párkapcsolatok működtetésének buktatóit, némelyik urambocsá azt is megengedi, hogy a happy end azt jelentse, hogy főhőseink külön utakon folytatják.

Aztán persze azt nem lehet kihagyni a számításból, hogy a filmes zsánerek helye a nézők és a stúdiók szívében olyan ciklikusan változik, hogy szinte minden évre megvan az a műfaj, ami épp haldoklik: a western például már többször is meghalt, és a romkom halálát is már elgyászolta a szakma párszor, legutóbb talán 1992-ben, amit aztán pár évvel később követett egy újabb virágkor, az, amit most sokan temetnek. Szóval aggodalomra semmi ok, lesznek még zokogva röhögős romantikus filmek – legfeljebb már nem csak félrészeg lánybúcsús csapatok nézik majd visítva, hanem, izé, bárki. Ami ennyire komikusan tud alakulni, mint a szerelem, azt nem lehet nem újra és újra megénekelni.

Kiemelt kép: Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt?, Paramount Pictures

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Passerbys cross a street in the city centre of Cottbus, Germany, 23 January 2018. Cottbus is becoming the scene of ugly attacks between Germans and foreigners. The rage is let out in the nice corners of Cottbus, not in the areas dominated by prefabricated buildings. Photo: Patrick Pleul/dpa-Zentralbild/ZB
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.