Féléves szünetről visszatérő Ismeretlen magyarok sorozatunk legtöbb epizódjában a tengerentúlon – így a New York látképén nyomot hagyó Róth Imre –, vagy más távoli országokban naggyá lett magyarokat – köztük az argentin fővárost száz évvel ezelőtt átformáló Kálnay-testvérpárt – mutattunk be, sokan azonban a történelmi Magyarország területén alkottak maradandót, nevük azonban gyorsan eltűnt a történelem süllyesztőjében, vagy csak életművük igen kis részét ismerjük.
Ilyen például Hajós Alfréd, akire a legtöbben csak az első újkori olimpia mindkét gyorsúszó számát megnyerő sportolóként emlékeznek, pedig sokkal több volt ennél: 1924-ben építészként is érmet szerzett egy olimpián (1912-1948 közt művészeti számok is voltak az ötkarikás játékokon), sőt, atlétaként, tornászként, újságíróként, focistaként, futballbíróként, illetve építészként is fontos szerepet játszott a XX. század magyar művészetében és sportéletében. Műveit és életpályáját bemutató cikkünk itt olvasható.
Hasonlóan sokszínű élete volt Szende Andornak (1886-1972) is, akinek a neve a XXI. század emberének jó eséllyel semmit sem mond, pedig az 1886-ban született Szende volt a magyar férfi műkorcsolyasport első igazi csillaga: háromszoros vb-bronzérmesként (1910, 1912, 1913), EB-ezüstérmesként (1913), valamint négyszeres felnőtt, illetve egyszeres ifjúsági magyar bajnokként (1908, 1911, 1912, 1914, 1922) örökre beírta magát a magyar téli sportok legeredményesebb versenyzői közé.
Lehetősége nyílt volna részt venni az első téli olimpián (Chamonix, 1924 – megrendezésének gondolata először 1911 májusában, a NOB Budapesten tartott ülésén merült fel), ezzel azonban több sportolótársával együtt nem kívánt élni, hiszen hiába voltak éremesélyesek, a hazai jégviszonyok, illetve a fedett pálya hiánya matt nem tudtak volna kellőképp felkészülni – írja A téli olimpiai játékok története (Ivanics Tibor-Lévai György, 2011). Az Est a játékok előtt három héttel, 1924. január 5-én megjelent száma azonban még remélte, hogy a favorit ott lesz az Alpok főbejárataként is emlegetett városban, hogy onnan aranyéremmel térjen haza:
“Szende legerősebb riválisa nem Chamonixban, hanem Manchesterben fog indulni, és így az olimpiai versenynek máris Szende Andor a nagy favoritja. Szende elmondta tudósítónknak, hogy kevésnek tartja a rendelkezésre álló három hetet a tréningre, mert vele szemben a svájciak és az északi korcsolyázók máris hathetes tréningre tekinthetnek vissza. Szende a jövő héten Bécsbe utazik, hogy a világhíres osztrák műkorcsolyázókkal trenirozzon együtt.
Nem ok nélkül tette, hiszen másfél héttel később, 15-én a francia olimpiai bizottságra hivatkozva ugyanők adták hírül: ötszáz sportoló, köztük Szende Andor is szerepel a játékokra végül benevezettek listáján. Hogy mindezek ellenére miért nem indult el a versenyző az Alpok felé? Jó kérdés.
A több sportban is sikeres korcsolyázót Hajós Alfrédhoz hasonlóan más sportok is foglalkoztatták, így a jégpályák világában való csúcsra jutás előtt magas- és távolugrásban (ezen a téren rekorddal is büszkélkedhetett, derül ki az 1929-ben megjelent Zsidó Lexikon Atlétika szócikkéből), valamint gátfutásban is főiskolai bajnok volt, sőt, rúdugrásban legyőzte az 1912-es stockholmi olimpián bronzéremig jutó svéd Bertil Ugglát.
A sportlövészet, a tenisz, a gyorsúszás, illetve a vívás sem állt tőle messze, utóbbiban a főiskolai bajnokság döntőjéig menetelt, később pedig amatőr korcsolyaedzőként és idegenvezetőként is tevékenykedett.
Életének a Hajós Alfréd Sportuszodát is tervező Magyar Delfinével való párhuzamai ezzel azonban korántsem értek véget, hiszen sportkarrierje melletti tanulmányait ő sem hanyagolta el, így ő is a Műegyetemre jelentkezett, amelynek kapuját 1909-ben már az ifjúsági bajnoki arany birtokában, építészként hagyta el. Egy évtizedet töltött Möhring és Schmitz műtermeiben, ez pedig jó ideig hatással volt a historizáló építészeti (és belsőépítészeti) terveire. A húszas évek derekán azonban lassan kialakította saját, szimmetrián nyugvó stílusát, elhagyva a monumentalitást, és előbb a barokkból táplálkozó kastélyépítészet, majd a modern bérházak felé fordult.
A Műjégpályán, 1922-ben
Műveiből sajnos máig sem készült teljes lista, de a történelmi Magyarország számos pontján megvalósult műveit, illetve tervpályázatokra eljuttatott munkáját ismerjük.
Ezek közül most – a teljesség igénye nélkül – bemutatunk néhányat.
Az Astoria sarkára tervezett új Nemzeti Színház terve, 1913 (végül a pályázatra beadott munkák egyike sem vált valósággá)
A székesfővárosi krematórium 1916-ban kiírt pályázatára beküldött terve, ami végül díjat ugyan nem nyert, de megvették
A mohácsi fogadalmi templom tervének részlete
A sashalmi elemi állami iskola
A székesfővárosi Érdi utcai elemi iskola és udvara
Az abonyi római katolikus elemi iskola és kultúrház
Tanulmányrajzok, Schöffer Bódog gödi uradalmi kastélyához, mely alaprajza alapján a barokk olasz paloták, homlokzatában azonban az angol reneszánsz felé húz
A fényűző épület végül ebben a formában készült el, a Képzőművészeti Társulat építészeti díját hozva az akkor harmincéves tervezőnek. Az épület a háború után aztán gyékényszövő üzem és munkásszállás is volt, de szükséglakásokat is találhattunk volna benne. 1977-ben aztán itt született meg a Gödi Egészségügyi Gyermekotthon, akik aztán többször átépítették a jókora épületet.
Gróf Széchenyi Károly pasaréti nyaralója
Nagybánhegyesi Montágh Sándor szentetornyai kastélya
A tihanyi félszigetre megálmodott bentlakásos iskola, hat, egyenként háromszáz diákot befogadni tudó lakóépülettel, 1932
Múzeumterem
A könyvtár részlete
A két világháború közti modernizmus is erős hatással volt a műveire – ennek eredményeként született meg a IX. Tinódi utca 4. (1941-1942):
Valamint a XI. Elek utca 6. (1942-1943), melynek homlokzatát az előző épületével megegyező, Ábrándos szüzet mintázó szobor díszíti:
A Bukovics Gyula tervezte, 1881-re elkészült, 2013 óta műemléki védettséget élvező VI. Andrássy út 118. háború utáni helyreállítását is ő végezte – testhezálló feladat volt ez a hírnevét kastélyok és az arisztokráciának szánt belső terek tervezésével megalapozó építésznek:
Zsidó család gyermekeként természetesen rá is vonatkoztak a zsidótörvények: a szörnyű évek alatti sorsát nem ismerjük, az azonban biztos, hogy túlélte a világháborút, sőt, csak nyolcvanöt évesen, 1972-ben hunyt el.
A cikk elkészítéséhez A kolozsvári versenyszerű korcsolyaélet kibontakozása a korabeli sporttudósítások tükrében (1900-1914) című tanulmányt, a Magyar Építőművészet, 1927/7-8., 1928/7-8., illetve 1932/1.-3. számát, valamint a 2008-as Gödi Almanachban megjelent A Schäffer Család uradalmi kastélya az egykori sződi Ilka-pusztán […] című írást, Volentics Gyula munkáját használtuk fel. A korcsolyázó fotót a Huszadik Századból szereztük meg, az Est 1924. január 5-i számában megjelent cikket pedig az Arcanum Digitális Tudománytárnak köszönhetően értük el.
