Kultúra

Ismeretlen Budapest: Évszázados kereskedőudvar az Iparművészeti Múzeum árnyékában

Vincze Miklós
Vincze Miklós

újságíró. 2017. 11. 18. 19:00

A város szívét egykor raktárak és gyárak borították el. Bemutatjuk az egyik nagy túlélőt.
Korábban a témában:

A XIX. század utolsó harmadában egy csapásra metropolisszá váló Budapest szívét egykor behálózták a gyárak és ipari épületek: a Szent István körúton például gőzmalmok, illetve sörfőzde és cukorgyár álltak egymás mellett, a napjuk végén fáradtan az utcára özönlő munkásokat pedig várta a Nagy sörcsarnok.

A Jászai Mari tértől a Nyugatiig

 

Az ipari épületek persze a Nagykörút vonalának más szakaszain is szép számmal felbukkantak – így a mai Corvin-negyednél is, hiszen a húszas évek derekán megszületett mozi és Corvin köz helyén állt 1856-tól az ország első szeszfinomító gyára, a Gschwindt- féle szesz-, élesztő-, likőr és rumgyár, melynek alapító tulajdonosa, Gschwindt Mihály a lepárlás során keletkezett forró vizet sem hagyta kárba veszni: erőfeszítéseinek hála a gyár területén 1869-ben megnyílt Józsefváros első tisztasági közfürdője, ahová minden évben tízezrek jártak, hogy megfürödhessenek, iszapos zuhanyt vegyenek, vagy épp meglátogassák a hidegvizes kezelések egyikét.

Városi legenda?

A Gschwindtek közt egészen furcsa szerzetek is akadtak, így a Múzeumkert szomszédságában lévő palotájának laboratóriumában az örök fiatalság megőrzését lehetővé tévő Élet Vizének megszületésén dolgozó György, akinek az élete a városi legendák szerint egyáltalán nem ért jó véget.

Ismeretlen Budapest címet viselő sorozatunk mai epizódjában erre a környékre látogatunk el, hogy megismerjük a város szívében megbújó udvart, ami több mint egy évszázaddal megszületése után is őrzi eredeti állapotát.

A jókora területet lefedő SOTE Belső Klinikai Tömb, illetve a magyar szecesszió egyik legismertebb példája, a Lechner Ödön és Pártos Gyula terveit dícsérő, színes kupolájának köszönhetően már messziről felismerhető Iparművészeti Múzeum (1893-1896) közt megbújó átjáró az Üllői út felől szép szobraival, a Mária utca felől pedig gyárépületekre emlékeztető kiképzésével vonja magára a figyelmet, de csak igen kevesen gondolnák, hogy a sarokházat L alakban körülölelő épületek egykor egy család, a Heinrichek tulajdonában álltak.

A környék képe 1895-ben, villogással kiemelve a Heinrich-udvar

 

Az 1893-ban, a környék épületeinek megszületésével egyidőben elkészült Üllői út 32. a magyar neobarokk legtermékenyebb alkotópárosa, a számtalan magyar bérház mellett a Dreher sörgyár számos épületét is megálmodó Hubert József (1846-1916) és Móry Károly (1845-1921) tehetségét dícséri, Mária utcai oldala pedig az éppen megújulás alatt álló Széll Kálmán téri Postapalota (a felújítás kezdete előtt jártunk benn, képeinket itt találja), vagy egy sor magyar evangélikus templom tervezőjeként ismert Sándy Gyula 1912-es, szecessziós jegyeket mutató munkája, melyen egy HEINRICH A. ÉS FIAI felirat is helyet kapott.

A szerény eklektikus homlokzat ugyan nehezen érvényesül a zseniális Iparművészeti árnyékában, az oromzaton olvasható Heinrich udvar felirat, illetve a négy szobor azonban mégiscsak képes magára irányítani a figyelmet.
A rendhagyó módon a stukkódíszekre ültetett figurák a kor szokásához híven allegorikus alakok: a néhány búzaszálat tartó kisfiú a gazdagságot jelképezi, a zsákokon ülő, kezében pálcát tartó, karimás kalapos fiú a kereskedők istene, Hermész figuráját idézi, a méhkast tartó alak a szorgalomra utal, az orsót szorongató, fura vonásokkal rendelkező fiú pedig a sorsot idézi.

De kik voltak a Heinrichek?

A XVIII. század utolsó évtizedeiben Württembergből a Vajdaságba érkező család Ómoravica (ma Bácskossuthfalva, Szerbia) érintésével 1809-ben Budapestre költöző ága hamar jókora vagyont halmozott fel, hiszen a családfő Henrich Alajos (1776-1844) néhány év alatt a pesti polgárság megbecsült tagjává vált, 1827-ben pedig pesti polgárőrség segédtisztjeként nemesi rangot (Ómoraviczai előnevet) kapott.

 

Ezidőtájt alapított vaskereskedése is egyre több megrendelést kapott, az igazi lökést azonban fiai a pesti kereskedelem világában fogalomnak számító Schopperek (1872-ben nemességet kaptak, nevüket Tömöryre változtatták, a róluk elnevezett Schopper Gasséból pedig a következő évben Tömő utca lett) lányaival való házasságai adták meg.

A XIX. század derekára Pest egyik legvagyonosabb családjává vált Heinrichek kereskedése a mai Erzsébet híd hídfőjének környékén elterülő régi pesti városközpontban volt, a környező épületek – így a város egyik jelképének számító, középtornyos városháza – bontása, valamint a terület átrendezése miatt költözniük kellett, új székhelyüket pedig az egykori, a mai udvarhoz hasonlóan szintén L alakú szekerészlaktanya helyén képzelték el.

Az átadás után – Fotó: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára (HU.BFL.XV.19.d.1.07.026)

 

A katonai épület eltüntetése után az Üllői út felőli oldalon az udvar felé nyitott gangos eklektikus bérházat, a Mária utcai fronton pedig az áru tárolására szolgáló vöröstéglás ipari épületet építtettek, ezeket pedig egy érdekes, keramittal borított, az ügyleteknek, illetve a szállítók kocsijainak (később autóinak) fogadására szolgáló íves udvar kötötte össze.

A Heinrichek más hasonló vagyoni helyzetű családokkal ellentétben sosem próbálták megvetni a lábukat a magyar politika középpontjában, egy tagjuk azonban mégis jelentős posztokat tölthetett be: a céget az első világháború éveiben irányító Ferenc (1866-1925) a román megszállás idején regnáló, mindössze három hónapon át működő Friedrich-kormány, valamint az őket követő, az előző éra több miniszterét továbbra is székében tartó, négy hónapig regnáló Huszár-kormány kereskedelemügyi minisztereként működött, majd a Magyar Polgári Párt, illetve a Nemzeti Középpárt megalapításában is részt vállalt.

Utódai már nem sokáig élvezhették a kivételes vagyoni helyzetből adódó biztonságot, hiszen a vállalatot 1948-ban államosították, majd beolvaszották azt a Vasértbe, ami egészen a rendszerváltás időszakáig eredeti rendeltetésének megfelelően használta az épületet, sőt, központi irodáit is ide költöztette.

A különc

A magát miniszterként is kipróbált Ferenc a családi hagyományokhoz híven legidősebb fiára, Tiborra (1898-1953) hagyta volna a céget, neki azonban esze ágában sem volt egy íróasztal mögött, vagy cégügyekkel foglalkozva tölteni az életét.

 

Nevét így nem vagyonos kereskedőként, hanem tizennégyszeres magyar bajnok vitorlázóként, sőt, az 1928-as, a svájci St. Moritzban rendezett téli olimpián szereplő magyar jégkorongválogatott kapusaként (ez volt a magyar hokisport első olimpiai szereplése, tizenegyedikek lettünk, az 1930-as vb-n azonban már a 6. helyet csíptük meg, a kapuban még mindig Tiborral), az ugyanebben az évben Amszterdamban, illetve 1936-ban, Berlinben tartott nyári játékokon pedig vitorlázóként képviselte az országot.

 

A második világháború idején Ausztriába emigrált, 1953-ban ott is hunyt el. A cég végül a legfiratalabb testvérre, Istvánra szállt.

Az azóta eltelt negyedszázadban számtalan cég fordult meg az ódon falak közt: ma a Tilos Rádió, illetve a város legszürreálisabb nevű kerékpárszervíze, a Tim Burton-klasszikus Ollókezű Edward ihlette Küllőkezű Edward mellett a nyomdai munkák zsenije, a Gravus, és a 2012 óta fiatal tervezők egész sorának kitörési lehetőséget és műhelyteret adó Heinrich Alkotói Szint mellett parkettabolt, temetkezési vállalkozás, kisebb műhelyek, próbatermek és persze a nyitott függőfolyosóról nyíló lakások ajtajai is feltűnnek a kapun belépők előtt.

A benn parkoló autók tucatjait leszámítva az épület ma is ugyanúgy fest, mint egy évszázaddal ezelőtt: az udvar kanyarjában ma is látható a lépcső tetejére helyezett irányítóközpont, ami mögött jó eséllyel az irányításhoz szükséges irodák bújtak meg.

Sőt, ha jól figyelünk, még az autók mögé bújt falikutat is észrevehetjük, rajta alkotója, Zellerin Mátyás nevével, aki ekkor olyan nagyszabású munkákat is maga mögött tudhatott, mint például az Operaház világítótestjeinek elkészítése, több vidéki város vízvezetékrendszerének kiépítése, de az 1896-os ünnepségekre szánt, de pénzügyi gondok miatt végül csak tizenegy évvel később felavatott tatabányai Turul megszületése is az ő műhelyének
köszönhető. A fürdőszobák elterjedésében Gellért Emil mellett fontos szerepet játszó cégtulajdonos ezt azonban már nem érte meg, hiszen anyagi problémái miatt 1893 júniusában véget vetett az életének: a Margit hídról a Dunába ugrott, ahonnan már nem tudták kimenteni.

Majdnem átalakult

Az ötvenes évek derekán (I. kari tanácsülés, 1954. november 20., illetve 1955. december 22.) felmerült, hogy a Mária utcai épületre a szomszédos SOTE Fogászati Klinika két emeletet építtet, de ezt a javaslatot 1956-ra szerencsére teljesen elvetették.

Az átjáróház, illetve az épületek egyetlen részlete sem árulja azonban el, hogy itt valaha a város leggazdagabb vaskereskedőiről van szó. Ez nem is csoda, hiszen a puritanizmus mind az alapítóra, mind az üzletet öröklő leszármazottakra jellemző volt, ennek fényében pedig érthetővé válik az is, hogy első emeleti otthonuk ajtaján kilépve máris a vállalat központjában találhatták magukat.

Részlet egy 1914. júniusi telefonkönyvből (a Budakeszi út 59. ma a Budapest Főváros Béke Gyermekotthonának és Általános Iskolájának otthona)

 

A bérházban annak átadása után csak az alkalmazottak kaptak lakásokat, így a tulajdonos még a bérbeadott lakásokból sem számított haszonra.
Az épület ma átlagon felüli állapotú, de ez jó eséllyel nem az évek óta tartó ideiglenes műemléki védelem hatása.

A Magyar Nemzet 2011-es vonatkozó anyaga beszámol egy spanyol tulajdonosról, aki hotelt, irodaházat és lakóházat tervez a telekre, ehhez 2009-ben leadtak egy tervet a Műemléki Tanácsadó Testület elé, mely a homlokzatok kivételével teljes bontással számolt, pedig épp az udvar adja az ingatlan érdekességét, és az Üllői úti oldalon további érdekességek – így a kapualj, a lépcsőház, iletve az egykori tulajdonos lakásának megmaradt díszei is találhatók.

A tervek szerencsére nem váltak valósággá, így még biztosan hosszú időn át velünk marad a századfordulós Budapest egy kevesek számára ismert részlete.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

3275142 01/17/2018 A young woman at a bus stop in Yakutsk. Bolot Botchkarev/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.