Mint korábban megírtuk, néhány nap múlva megjelenik a váci megyéspüspökkel készített újabb interjúkönyv Mindig velem címmel. A kötetből már közöltünk előzetest, főleg a közéleti témákat érintve, de Beer Miklósnak a hiteles kereszténységről mondott szavait külön is megfontolásra érdemesnek tartottuk, ezért a kiadó engedélyével, ezeket külön közöljük. A püspöknek új élmény, hogy egyre több felnőtt kéri a keresztséget, amit azzal magyaráz, hogy a hit tartást ad, jóságra nevel, amiből persze a keresztények felelőssége is következik.
A hitnek kétféle útja lehet
Van, aki beleszületik, és erőfeszítést sem kell tennie érte. Gyerekként megkeresztelik, a szülei minden vasárnap templomba viszik, hittanra jár, később elsőáldozó, bérmálkozó lesz, templomban köt esküvőt. Szinte az ölébe pottyan a hit. És sokan emiatt válnak szalonkereszténnyé. A másik út sokkal nehezebb. Mert vannak, akik kínlódnak, vívódnak, rengeteg kérdésükre jobb híján a saját erejükből próbálnak választ találni, míg végül eljutnak a felnőtt hit öröméhez. Nagy kérdés, hogy mi, akik ajándékba kaptuk a keresztény neveltetést, különbnek tarthatjuk-e magunkat? És ami a legfontosabb, az életünkkel vonzóvá tesszük-e mások számára a kereszténységet?
Gyermekkori emléke, hogy a templom előtt a férfiak megemelték kalapjukat. Az idősebbek még ma is keresztet vetnek a templomkapu előtt, ám szerinte nem ez a hit valódi megvallása. Ahogy azt sem hiszi,
hogy kereszteket kellene aggatni a nyakunkba, ékszerként, díszként. Ne ezekről ismerje fel a világ, hogy keresztények vagyunk. Sokkal fontosabb, hogy becsületesek legyünk, az életünk, a beszédünk legyen olyan, amilyennek az Úristen szeretné.
A szimbólumoknak, jelképeknek, mozdulatoknak mindig egy homogén, azonos gondolkodású közösségben van értelmük. Ahol értik is azokat, és azonosulni tudnak velük.
„Ne legyetek papagájkeresztények”
Reméli, senki nem érti félre, de a körmenetek – szerinte – elvesztették időszerűségüket. Amikor gyerek volt, Zebegényben minden ház ablakában gyertya égett a körmenetek idején. Az egész falu együtt ünnepelt, így volt értelme, de már talán nem kellene mindenhez ragaszkodni csak azért, mert régen is így csinálták.
Ne higgyük, hogy attól leszünk a föld sója, a világ világossága, mert kivisszük a belső titkunkat az utcára. A hétköznapi magatartásunk legyen keresztény.
E ponton utal Ferenc pápára, aki szintén sokakat megdöbbent, amikor hasonló témákról beszél.
Ne legyetek papagájkeresztények. Nagyokat imádkoztok, százszor elmondjátok az Üdvözlégyet, otthon meg összevesztek a menyetekkel.
Sok témáról egyszerűen nem mernek beszélni, az egyházból mintha hiányozna az őszinte beszéd, az együttgondolkodás felelőssége.
A csoda nem pénzfüggő
Szintén gyermekkori emléke, hogy amikor odahaza kerestek valamit, nagymamája – félig tréfásan, félig komolyan – mindig azt mondta: imádkozzanak Szent Antalhoz, akkor megtalálják, amikor pedig meglett az első Trabantja, kapott egy Szent Kristóf érmet, hogy ő vigyázzon rá.
A közbenjáró ima abból a gondolatból ered, hogy a szentek már az Úristennél vannak, képviselnek bennünket, ezért merjük megszólítani őket.
Ez utóbbival természetesen nincs semmi baj, de vigyázzunk: ne várjunk csodát. Ne gondoljuk, hogy ha több pénzt dobunk a perselybe Szent Antalnak, akkor majd előre veszik a kéréseinket a mennyben.
Abban a szellemben imádkozzunk tehát hozzájuk – vagy éppen velük együtt –, hogy tudjuk, Jézus képmásaiként ők már egységben vannak az Atyával, és mi összetartozunk velük. Ne pedig úgy, hogy protekciót remélünk tőlük.
Az önző ember valójában állati
Beer Miklós még maga is kicsit merésznek találja, amikor a birkái és a szamara etetésétől eljut addig, mi is az emberség, kik az állat módjára cselekvő emberek. A bárányai a vályú előtt mindig arrébb akarják tolni a másikat, pedig jutna mindnek elég étel, a szamár pedig végképp magának akar mindent, és ki is használja a nagy testét.
Az állatok ösztönből cselekszenek, hogy fenntartsák magukat, hogy életben maradjanak. Csak magukra gondolnak, semmi más nem számít, csak, hogy egyenek. És ebből az ösztönből ered az önzés. Amikor egy embert hasonló, ösztönből és önzésből fakadó indítékok mozgatnak az élet bármely területén, ki kell mondanunk, valójában állat módjára cselekszik.
A minap egy jegyespárral beszélgetett arról, mitől lesz emberséges az ember. Az ő válasza az, ha a másik emberért tesz valamit érdek nélkül, önzetlenül, ha nem hagyja magára, nem néz át rajta, meglátogatja, lemond miatt a kényelméről. Egy vitában sem igazában az a lényeges, ki enged, hanem az, lényeges-e maga a vita.
Nagy bölcsesség, ha el tudjuk fogadni, hogy a valóságnak sokféle értelmezése van.
Szerinte az emberek azért akarnak újabb ás újabb csodákat Istentől, mert már észre sem veszik a mindennapi élet csodáit, azokat természetesnek gondolják. Az érrendszer, az agyműködés titkai, a víz körforgása csoda, de az embernek nem elég a fantasztikus teremtett világ, külön bizonyíték kellene neki, ugyanúgy, mint az emberi kapcsolatokban, amelyek különbségére gyakran a gyónás is figyelmeztet.
Hasznos dolog tükörbe nézni. Úgy látni magunkat, ahogy az Úristen lát minket.
Beer Miklós szerint figyelni kell a mellettünk élőre. Arra, amit mond, gondol, érez. Aki őszintén meg tudja bánni bűneit, gyarlóságait imájában, az jobb ember válhat.
A váci megyéspüspökkel készült Mindig velem című interjúkötet november 8-tól a boltokban.
