Magyarországon a rendszerváltás előtti időkben, a hetvenes-nyolcvanas évek környékén virágzott az avantgárd, az underground művészet, amikor a művészet formabontó és érzékenyen mód reagált társadalmi kérdésekre. De mi van ezzel ma? Ha formabontásról van szó, még mindig ugyanannak az öt művésznek a nevét ismerjük, akik annak idején képviselték a hazai undergroundot.
Ezért is figyelemre méltó w. Horváth Tibor média-designer berobbanása a kulturális életbe. w. Horváth Tibor neve többek közt onnan lehet ismerős, hogy korábban egy kritikai happeninggel reagált a szombathelyi képtárban kiállított Bakay-Nagy Maya közpénzből rendezett kiállítására és a több művész által felháborodást keltő Szent Mártonos képére.
w. Horváth Tibor és csapata az elmúlt években nem csak sikeresen felélesztették egy nyugat-magyarországi kisváros kulturális életét, hanem az idén harmadszorra rendezték meg a Tájidegen Szabadnapokat Szentgotthárdon. Most úgy döntöttek, szeretnének egy több várost is összekötő projektet létrehozni. Az első ilyen most decemberben várható Szentendrén, ez lesz a “Szentek találkozója”, ahol a szentgotthárdi és a szentendrei művészek alkotásai cserélnek majd helyet, tájidegen módra.
De mi az a Tájidegen?
“Pandák néznek alvó nőt, pszichedelikus mangalicák, freestyle foci, lila ház, búvár a száraz medencében, majd buli a mezőgazdasági ponyva alatt.
Viccen kívül, a koncentrált események, akciók létrehozása és annak bemutatása sokszor tényleg egyfajta időn kívüli gesztus.
A közösségi happening, performance vagy akár csak egy fesztivál, ami nem a közönséges mederben zajlik, hanem mondjuk úgy, mint a szentgotthárdi Tájidegen Művészeti Szabadnapok az üres strand medencéjében, az mindenki bőrén érződik, hogy valami nem mindennapival van dolga.
– mondja w. Horváth Tibor. Öt éve kezdték el a szervezkedést Szentgotthárdon: galériát létrehozni eseményeket generálni, elhívni más művészeket is, fesztivált szervezni nyaranta. Hamar kultúr-generátor szerepük lett a környéken. Szerepet kapnak fiatal művészek is, de az idősebb szcénából olyanok is, mint például Wahorn András vagy Bukta Imre, a kortárs művészet jeles képviselői.
“Ezeket az érzéseket libabőr, a “nem hiszem el, mi folyik itt”, őrület és társaira gondolok, ha ezt értetővé akarom tenni… Szóval egyfajta újító, tájidegen menedék, ami befogadó, mégis szokatlan, ambivalens és ezáltal időn kívüli, rés a hétköznapokon, nem fesztivál, szabadnap és nem is akármilyen. Művészeké és azoké, akik megmártóznának velünk ebben a szünetben.”
– teszi hozzá. Ez pedig egy kis videó-összefoglaló arról, hogy körülbelül értsük, miről is van szó:
Vidéken is van élet
A Szent-csereprogram decemberben lesz, ha már úgyis leszáll közénk a Jézuska.
Nagyjából úgy fog zajlani, hogy a szentendreiek a Vajda Lajos Stúdió képviseletében állítanak majd ki ott, Szentgotthárdon, w. Horváth Tiborék pedig a Szemle egyesülettel Szentendrén. A téma a saját városból származó művek, projektek, a többi legyen meglepetés:
Bízunk benne, hogy az ország nyugati sarka is tud annyira erős művészeti bázis lenni, mint Pest megyében Szentendre. Persze, abszolút az elején vagyunk. Hiába is van már tizenöt éve szlovén művésztelep, és köthető a környékhez számos művész, a kortárs művészet injektálása csak öt éve kezdődött el a Szemle együttessel és a Templom Galériával.”
Mivel a katalizátor szerepük megkérdőjelezhetetlenné vált a környéken, igyekeznek jövőre is hasonló ötleteket adni a városnak, tovább segíteni a kortárs művészet fejlődését az országban, és persze a legjobb az lenne, ha minél többen csatlakoznának, hogy feléleszthessék a jelenre reagáló abszurdot, az alkotó és alkotás, befogadó és résztvevő keringésének művészetét időben és térben.
Legyen itt ez a videósorozat w. Horváth Tibor 10 deca art projektjéből, amin épp félmeztelenül kiscicát simogat, ordít egy számítógép előtt, vagy éppen egy vergődő halat imitál:
Az eseményeiket lehet követni a Facebook oldalukon, vagy a honlapjukon is.
Kiss Petra Sára
