Ritka, hogy orosz film eljut a magyar mozis forgalmazásba, maximum az olyan fesztiválnyertes kuriózumok, mint a Leviatán jelennek meg. Sokáig úgy volt, hogy legutóbbi szuperhősmozijuk, a Zashchitniki (angol címén Guardians, vagyis Védelmezők) is átüti ezt a falat, hiszen ígéretes promói miatt sokan vígan csettintettek a keleti spandexesek láttán:
Hiszen a kvartettben a szegény ember Magnetójaként fém helyett köveket manipuláló Ler, a szexi telekinetikus és láthatatlanná válni is képes Kseniya, a szélsebes (teleportálni tudó) kardforgató (és a Tél katonájára emlékeztető) Khan, valamint a (lévén orosz filmről van szó, így stílszerűen) minigunos tudós medvévé átváltozó Arsus nevű arc mind-mind annyira eltúlzottak, hogy valami merész, önreflexív stílusparódiának is beillett. A végeredmény viszont a kecsegtető beharangozók ellenére nem lett túl acélos, a februárban bemutatott film az IMDb-n 3,9-en áll, a Rotten Tomatoes-on pedig 24%-on, nem véletlenül. A film végül nem is jelent meg nálunk moziforgalmazásban, viszont le lehet vadászni a Mozi+ csatornán szinkronosan.
Pedig úgy tűnt, az örmény-orosz rendező, Sarik Andreaszjan munkájában tényleg minden megvan a sikerhez, hiszen a hidegháború idején játszódó Védelmezők középpontjában egy Patriot (=Hazafi, mi más is lehetne?) nevet viselő, az ex-szovjet köztársaságok legkeményebb, X-Men-szerű szuperhőseiből szélsebesen összerakott kommandó áll, akiknek egyetlen dolga megvédeni a nemrég összeomlott Szovjetuniót óriási pókrobotokkal és erős fegyverekkel vívott támadástól, meg egy olyan fickótól, aki egy balul sikerült kísérlet után maga is szupererőre tett szert (mellesleg olyan, mint Bane a Sötét Lovag: Felemelkedésben)
A film viszont végül olyan penetráns lett, mintha fogták volna a valaha volt összes szuperhősmozi legrosszabb pillanatait, kliséit, és belegyúrták volna egy filmbe. Van itt
- Eredettörténet (tulajdonképpen az egész film egy hosszúra nyújtott keletkezéssztori)
- Istenkomplexusos főgonosz banális döntésekkel (miután meg is ölhetné az egyik Védelmezőt, inkább otthagyja a földön félholtan, hogy majd visszatérhessen)
- Nagyon menőnek látszani akaró szuperhősök (akik úgy tudják egyesíteni erejüket, hogy egymáshoz érnek, és kijön belőlük valami fényizé)
- Értelmetlen városrombolások (kitépik az Osztankinói tévétornyot, hogy máshol újra felállítsák)
- Női Nick Fury, aki mindent tud, illetve nagyon badass (és elég annyi magyarázattal szolgálnia, hogy az embereknek hősökre van szüksége és a hősök már csatlakoznak is hozzá, de persze előtte ártatlanokat ölnek meg)
- Karakterfejlődés (amit úgy érünk el, hogy mindenki elmondja a női Nick Fury-nak egyesével, privátban, ami a lelkét nyomja)
Persze nem szabad egy szuperhősfilmtől katarzist várni, hiszen a szórakoztatás a célja, ahol izgalmas adrenalin-löketet, vicces beszólásokat, és világmegmentést vár a néző. Viszont az nagy baj, ha csak pizsamába öltözött, heroikusnak tűnni akaró szereplőket kapunk, a történet pedig pedig csak lazán összefűzött akciójelenetek skiccelik össze. Ha ez nem lenne elég, a férfi szereplők folymatosan logikátlan dolgokat tesznek, a nők pedig biodíszletek. A film legtöbbször pedig hiába látványos, a Medveember átalakulása olyan, mintha nem is 2017-ben, hanem 1997-ben készült volna, ráadásul érthetetlen, hogy az először róla leszakadó nadrág hogy kerül rá vissza (de az a szőrszálhasogatás már a legkisebb gond).
A rendelkezésre álló 100 perc ráadásul nem elég semmire: egyszerre belegyömöszölni eredetsztorit, csapat-összekovácsolódást, meg érdekes történetet lehetetlen. Nem véletlen, hogy a Bosszúállóknak is felvezető filmek tömkelege és 142 perc szükségeltetett. A legbosszantóbb az, hogy lehetett volna ebből egy vagány keleti szuperhősfilm, ha a szereplőkből normális karaktert gyúrnak, ha a főgonosz nem annyira súlytalan, mint Malekith a Thor: Sötét világban, és nem klisékből építkezik. Kár érte.
