Nagy bajban lenne az az angyal, aki ma Magyarországra merészkedne

Mundruczó Kornél igazi értelmiségi, a szónak abban a boldogító, klasszikus értelmében, amiben nincs elitizmus, lenézés vagy fölény, csak örökös, megátalkodott érdeklődés a világ dolgai iránt. Mundruczó Kornél továbbá humanista, akinek tetteit, így a világ megismerésére irányuló törekvését is az ember mint olyan érdek nélküli, elemi szeretete mozgatja. Mundruczó Kornél mindezeken túl pedig, szerencsénkre, művelt, profi és igen alapos filmes művészember, így humanizmusát, kíváncsiságát olyan filmbe álmodta bele, ami szerzői is, művészi is, mégis emberközeli, érthető és élvezhető.

Mikor megismerjük, Aryan apjával és több tucat sorstársával épp egy tyúkketrecekkel teli sötét, zárt teherautóban zötyög a szinte biztos halált jelentő Szíriából a továbbra sem éppen életbiztosítást jelentő Európa felé. Sötét part, fekete víz, káosz, a táskát nem lehet felvinni a csónakba, de mindegy is, mert alig pár méter után a határőrség reflektorai világítják be a vizet, aztán valaki, valamiért lőni kezd, pánik, menekülés, úszva, aki túléli, annak aztán futva, aki azt is túléli, talán eljut a közeli menekülttáborig. Aryan apja eltűnik, neki meg sikerül is, nem is: a partra érve szembe kerül a tábor egyik vezetőjével, aki némi hivatali túlkapással több lövéssel megöli.

Legalábbis e világ fizikai törvényei szerint ez történne – csak éppen hősünk ahelyett, hogy meghalna, nagyon is életben marad és csodás képesség birtokába kerül: levitálni kezd. E képességét még nem tudja teljesen uralni ugyan, így zuhan egy nagyobbat, végül a menekülttábor kórházába kerül, itt találkozik Stern doktorral, akit – mivel egy műhibaper kártérítésére gyűjt – kellően vastag pénzköteggel elég sok mindenre rá lehet venni. Aryan képességét látva is elkezdenek pörögni a szeme előtt a dollárjelek, így aztán magához veszi a fiút. Igen ám, de Aryanra más is feni a fogát: az őt meglövő László, a tábor vezetője, akinek rögeszméjévé válik a srác felkutatása.

A film olyan változatos hangvételekkel dolgozik, hogy egy-egy rész önálló kisfilmként is megállna: dokumentumfilmként indul, misztikus krimi-thrillerként folytatódik, vannak katasztrófafilm-jellegű képek, fáradt erotika, akciófilmes jelenetsorok, miközben a Jupiter holdja végig hajaz valamiféle urbánus tündérmesére. Aryan igazából csak meg akarja találni apját, miközben üldözik, kizsákmányolják, végül terroristának kiáltják ki – közben valamiféle furcsa, fatalista képet kapunk a máról, meg az emberről úgy általában. A Jupiter holdja hihetetlen érzékenységgel mesél, köszönhetően a színészvezetésnek, és nyilván a színészek alakításainak – a Sternt alakító grúz Merab Ninidze, Aryanként Jéger Zsombor, a megszállott László szerepében Cserhalmi György, Stern barátnőjeként Balsai Móni, mind csendesen, visszafogottan játszanak, nem ripacskodnak egy pillanatig sem. Van is mit: a karakterek hús-vér, esendő, realisztikus figurák, akik épp úgy képesek fejlődni, mint elbukni is.

A vizualitás brutálisan erős, néhány kép egészen példátlan, amikor főhősünk „megforgatja” a lakását a konteós, cigányozó gyökérrel, az a jelenet önmagában is megérdemelne valami komolyabb díjat, és a budapesti terrortámadás képei is fullasztóan realisztikusak az olyan aprócska részletektől, mint a cekkerrel totyogva menekülő nagyi. És közben mégis végig érezhető a varázs, a misztikum – nagy szavak, de Márquez jut eszembe, meg a mágikus realizmus.

Végletekig átgondolt zene és zörejek segít életre ezt a sokféle hangulatot, összefogva az eklektikus jellegű képeket, amilyeneket ma kevés operatőr tudna úgy megcsinálni, hogy ne legyen szkeccsfilmesen széteső. Szerencsére Rév Marcell ilyen operatőr, így a film a zsánerbeli sokféleség ellenére egyben marad, az pedig már a rendező érdeme, hogy nem csak látványban marad egyben, gondolatilag is. Ennek a legkézzelfoghatóbb eredménye, hogy a film furcsasága, definiálhatatlansága, szerzőisége ellenére végig élvezhető marad a leghétköznapibb nézőnek is, magyarán nem kell három diploma ahhoz, hogy moziélményt adjon, ami jelentős pozitívum – és alighanem annak a humanista értelmiségi hozzáállásnak az eredménye, amiről a cikk elején írtam.

Mundruczó ráadásul nem csak a lila ködös művészetet, de még a saját véleményét sem akarja lenyomni a torkunkon – nem is tudjuk meg, mi az, nehéz is lenne, minthogy ez a film – bár főszereplője egy szír menekült, és még terrorizmus is történik benne – nem a menekültválságról szól. Benne van a menekülés, de nem a háború indukálta, inkább afféle, amit mind csinálunk, a menekülés önnön gyarlóságunk, de még önnön fejlődésünk elől is, a menekülés az elől, hogy megkérdezzük: mi van, ha mégis vannak csodák?

Jupiter holdja – színes, magyar filmdráma, 123 perc – értékelés: 8/10