Kultúra

Úgy néz ki, Mundruczó mutáns-szuperhősös bevándorlófilmet forgatott

A korábban még Felesleges ember munkacímen futó Jupiter holdja Mundruczó Kornél hetedik nagyjátékfilmje és a ma rajtoló Cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában indul.

Korábban azt írtuk róla, hogy

A Jupiter holdja egy olyan világban játszódik, ahol elveszítettük az erkölcsi kapaszkodókat. Zuhanunk. Elfelejtettünk felfelé nézni. Korunk Európájában, olyan sorsfordító helyzetekben, mint a menekültválság nincs iránytűnk ahhoz, hogy hogyan kell helyes döntéseket hozni.

Ezenkívül azt is:

A hitről, a megváltódásról, a csoda lehetőségéről szól, egy különös barátság történetén keresztül. Egy menekülő fiút, Aryant, meglőnek a határon. Csodálatos módon levitálni kezd. A menekülttábor racionális, meghasonlott orvosa, Dr. Stern kimenekíti őt, mert üzletet lát a fiú különös képességében. Útlevelet ígér neki. A fiú rááll a kétes szövetségre. A csodával való találkozás azonban felbolygatja az orvos életét. Új válaszokat kell találnia mindenre, amiben eddig hitt.

Ehhez képest most, hogy megérkezett a film első előzetese inkább néz ki úgy, mint egy X-Men mutánsokról szóló Netflix-sorozat (trailer itt is):

A filmet egyébként a magyar közönség 2017. júniusában láthatja először a mozikban. A forgatókönyvet Wéber Kata írta, a főszerepet a Színház- és Filmművészeti Egyetem tavaly végzett hallgatója, Jéger Zsombor alakítja, de feltűnik Cserhalmi György és Balsai Móni is. A menekülttábor orvosát Sternt Merab Ninidze játssza.

Mundruczó legutóbbi alkotása, a Fehér Isten 2014-ben szintén Cannes-ban debütált, igaz akkor nem a versenyszekcióban, hanem az Un Certain Regard-filmek között, sőt a mostanival együtt már ötödik alkalommal szerepel a világelső filmfesztivál hivatalos programjában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik