Kultúra

Ilyen lenne a Kaliforniai álom, ha egy szürke kisvárosban játszódna

24.hu
24.hu

2017. 02. 19. 16:00

A vámpírokról szóló Halhatatlan szeretők után Jim Jarmusch visszatért az átlagemberek történeteihez: legújabb filmje egy kisvárosi buszsofőrről szól, aki szabadidejében verseket ír. A Paterson szeretetteljes, mégsem nyálas film, mely magával ragadó módon mutatja be a hétköznapok jobb és rosszabb pillanatait.
Korábban a témában:

Aki még életében nem találkozott Jarmusch munkásságával, annak érdemes tudnia róla, hogy ő volt az a filmes diák, aki miután tanára megkritizálta az első forgatókönyvét mondván “túl kevés a cselekmény”, válaszul kihúzta azt a kevéske akciót is, ami eredetileg benne volt. Jarmusch művei nem hasonlíthatók össze a tipikus hollywoodi filmekkel, a rendező hitvallása szerint

Az élet szépsége a kis részletekben, nem a nagy eseményekben van.

Alkotásaira jellemző, hogy kevés bennük a történés, cselekmény- helyett karakterközpontúak, és hétköznapi emberekről szólnak (utóbbi alól azért vannak kivételek, például a vámpírokról szóló Halhatatlan szeretők). Legújabb filmjére, a Patersonra sem érdemes úgy beülni, hogy az ember feszes és pörgős filmet vár, azonban ha rá tudunk hangolódni Jarmusch keserédes-melankolikus stílusára, maradandó élményben lesz részünk.

A film főszerepében a leginkább Kylo Renként ismert Adam Driver brillírozik, akinek ez az első közös munkája a függetlenfilmek koronázatlan királyával. Egy Paterson nevű buszsofőrt alakít, aki a New Jersey állambeli városban, Patersonban él. A patersoni Paterson szabadidejében kis füzetébe jegyzeteli verseit, melyeket általában hétköznapi dolgok – például egy gyufásdoboz felirata – ihletnek. A férfi együtt él szerelmével Laurával (Golshifteh Farahan) és angol buldogjukkal, Marvinnal. Laura csodálatosnak tartja Paterson verseit, ezért mindenáron próbálja rávenni a férfit, hogy készítsen róluk másolatokat és mutassa meg őket a nagyvilágnak. Paterson városa egy gyárépületekkel teletűzdelt, kissé lehangoló hely, mely első látásra ugyan unalmasnak tűnik, de ahogy végigkövetjük újra és újra a főhősünk napi rutinját (ébredés, reggeli, buszvezetés, ebédszünet közbeni versírás, vacsora, kutyasétáltatás és kocsmázás) fokozatosan ismerjük meg a várost, végül pedig már szinte úgy érezhetjük, hogy mi is ott élünk.

Bár lényegében semmi közük nincs egymáshoz, a Paterson nézése közben többször is eszembe jutott, hogy kicsit olyan a film, mint az agyonhype-olt Kaliforniai álom kisvárosi változata. A Paterson szereplői pontosan ugyanolyan álmodozók, mint Ryan Gosling és Emma Stone, csak ők nem a ragyogó Los Angelesben élnek, hanem egy olyan helyen, ahol az ilyen jellegű álmok ritkán válnak valóra. Mindenkinek megvan a maga kis vágyálma, a bártulajdonos sakkversenyekre költi a megtakarított pénzét, a tinédzser srác pedig még a mosodában is rappel.

Szinte az összes szereplőhöz köthető valamilyen művészi hajlam, ennek csúcspontja maga Paterson barátnője, Laura. Egyik nap a muffinsütéssel van elfoglalva  akkor épp a süteménybolt nyitása élete legnagyobb álma  másik nap már gitároktató csomagot rendel az internetről, mert híres country énekes akar lenni. Leginkább pedig azzal éli ki kreativitását, hogy textilfestékkel dekorál ki minden létező felületet a házban. Jarmusch nem gúnnyal ábrázolja Laura ultranaiv karakterét, optimizmusa, lelkesedése és ártatlansága lehetetlenné teszi, hogy kinevessük vagy lesajnáljuk. Van valami lenyűgöző abban, ahogy valaki akkor sem hajlandó beletörődni a hétköznapok monotonitásába, amikor az élete arról szól, hogy egyszerű háziasszonyként tevékenykedik egy eseménytelen városkában. A leghumorosabb jelenetek is többnyire Laurához köthetők, ilyen amikor újításképpen kelbimbós, cheddar sajtos pitét süt Patersonnak vacsorára, aki olyannyira nem akarja letörni szerelmének lelkesedését, hogy inkább megiszik minden falat után egy pohár vizet, de azért is legyűri. Bár alapvetően jóindulatú a film, nézése közben érezzük az álmok keserű céltalanságát is, hiszen az nem véletlen, hogy Paterson buszvezető és nem híres költő.

Paterson épp alkotói válságban van, amikor összefut egy verskedvelő japán turistával, aki azért jött a városba, mert itt írt kedvenc költője, William Carlos William. Patersonnak szintén Williams a kedvenc költője, így beszélgetni kezdenek, mikor Paterson bemutatkozik, a turista megszólal:

Egy buszsofőr Patersonban. Milyen költői.

Jarmusch filmje a hétköznapi élet költőiségéről szól, mely témába más fontoskodó rendezőnek simán beletörhetett volna a bicskája. Azonban Jarmusch már a pályája kezdetén is csodálatos érzékkel tudta érdekessé és varázslatossá tenni a leghétköznapibb jeleneteket is, elég példának venni a Florida, paradicsomot. A Paterson legjobb jelenetei cselekmény szempontjából simán kivághatóak lennének, mégis azok adják a film lényegét.

Az olyan epizódszereplők, mint Paterson kollégája, aki a “Hogy vagy?” kérdésre mindig hosszas panaszmonológgal válaszol, a Holdfény királyság szerelmespárja, akik suliba menet az anarchizmusról beszélgetnek a buszon, vagy a kislány, aki a Patersonéhoz hasonló füzetbe írja költeményeit. Míg a Kaliforniai álom színes-romantikus világa után csalódottan térünk vissza a valóság talajára, a Paterson után úgy érezhetjük, hogy a maga módján igenis a hétköznapi élet is csodálatos.

Paterson – színes, amerikai romantikus dráma, 118 perc, 2016

Rácz Viktória

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.