A magyar filmgyártás adós a jó krimikkel és thrillerekkel, így nem véletlen, hogy A martfúi rém jól összerakott trailere alapján, mi magunk itt a Kultúra rovatban is vígan csettintettünk: itt kérem szépen nemsokára a magyar True Detective-et láthatjuk.
Az analógia persze sántít, mert egyáltalán nincs misztikus szál, nincsenek fura sátánista szekták A martfűi rémben, csak egy mezei sorozatgyilkos, de az erős képi világ, valamint az életből lesett történet már mutatta, jó kis detektívfilm, vagy még jobb esetben bűnfilm készül Sopsits Árpád bábáskodásában.
Ebben az országban nincsenek sorozatgyilkosok
– hangzik el a tételmondat a filmben, s ez jóféle kis utalás például a sztálini Szovjetunióban játszódó 44. gyermekre, nagyjából érzékeltetve, milyen volt a szervek viszonya az efféle bűncselekményekhez itthon is.
Tegyük hozzá halkan, túl sok sorozatgyilkos szerencsére amúgy sem akadt a magyar történelemben, a második világháború és napjaink között eltelt kicsit több mint hetven évben két kezünkön meg lehet számolni, hány ilyen személyt tart nyilván a honi kriminalisztika (a martfűi rémen kívül talán még Jancsó Ladányi Piroska, a törökszentmiklósi leszbikus gyilkos és Pándy András, a „savas atya” története lenne még filmre való).
Sopsitsnak tehát mindenképp jár a piros pont, hogy ráérzett, kezdeni kell valamit Jász-Nagykun-Szolnok megyei településen történtekkel.
1957-ben ugyanis Martfűn brutálisan meggyilkoltak (baltával fejbe vágtak) és halála után meggyaláztak egy fiatal nőt, akinek tetemét később a Tiszából fogtak ki. A nő udvarlója ellentmondásos vallomásokat tett, s végül az alibije is hamisnak bizonyul, így a rendőrök szerelemféltésre hivatkozva először halálra-, majd fegyházbüntetésre ítélik.
A gyorsított eljárásban persze az 56-os események is szerepet játszottak, a rend éber őreinek mihamarabb kellett bűnöst találni. Csakhogy hét év múlva újabb hasonló bestiális halálesetek történnek, viszont az elkövető nem lehet ugyanaz, aki félőrülten, sokadik fellebbezési kísérletével a böriben rohad.
Innentől egy klasszikus nyomozást láthatunk, amelyben adva van
- egy seggét féltő ügyész, aki benne volt a korábbi nyomozásban, és most parázik, hogy kompromittáló lehet számára, ha kiderül, egy ártatlan embert juttatott a sittre (Trill Zsolt),
- egy fiatal, de annál tehetségesebb, idealista mentorált, aki nemcsak az igazi bűnöst akarja megtalálni, de bizonyítaná azt is, baj van az igazságszolgáltatás intézményével, amit azért kimondani 1963-ban nem egy életbiztosítás (Bárnai Péter).
- egy élettől és munkától megcsömörlött, igazi kelet-európai noiros detektív, aki csak sodródik az árral (Anger Zsolt).
Hárman inkább akadályozzák egymást, mintsem segítik a nyomozást, s emiatt kevesebb hangsúly helyeződik az igazi detektívmunkára, inkább a feszült indulatok dominálnak. A film azonban így is erős tud maradni, hisz jó arányérzékkel vannak adagolva a bűnesetek, amit tehetetlenül követ egy darabig a rendőrség. Leginkább attól féltem, hogy az erőszaktevős részei lesznek a legelcsaltabb, felskicceltebb jelenetei a filmnek, de pont ezek voltak a legdurvábbak, amelyek kivitelezésében sokat segített az is, hogy egy tapasztalt operatőr, Szabó Gábor (Meteo, Szilánkok) állt a kamera mögött, aki igazi sötét tónusú krimit varázsolt az amúgy sem lányregény minőségű alapanyagból.
Fontos még a sztoriban Hajduk Károly, Balsai Mónika és Jászberényi Gábor karakterét kiemelni, akiket kellő mennyiségű drámaisággal játsszák szerepüket, az pedig külön öröm, hogy a martfűi rémnek nemcsak a tetteit ismerhetjük meg, hanem a bűncselekmények mögött rejlő embert is.
A martfűi rém hatásos fim lett, jó korrajzzal, amit csak a kissé szürke mellékszereplők és a helyenként tolakodó zene ront el. Izgalmas mozi azok számára is, akik pontosan tudják, mi történt a szereplőkkel az életben.
A martfűi rém. Magyar thriller, 121 perc, 2016. Értékelés: 8/10
