Kultúra

Claudia Cardinale: „Harcos vagyok, egy őrült”

Sipos Fanni
Sipos Fanni

2015. 09. 12. 16:40

Claudia Cardinale, az európai film ikonja, a hatvanas-hetvenes évek szexszimbóluma szerint sok mindenért lehet és kell harcolni az életben, de az embernek elsősorban önmagáért kell megküzdenie. A korszak szinte minden jelentős rendezőjével együtt dolgozott Fellinitől Viscontiig, a lába előtt hevert minden férfi, ma pedig ő a világ legfiatalabb 77 éves nője. Pénteken életműdíjat vett át a miskolci Jameson CineFesten, ebből az alkalomból találkoztunk vele egy kerekasztal-interjú keretében, ami alatt nevetett, bohóckodott és nevetett, és egy pillanatra sem felejtette el, hogy fotósok veszik körül.  

– Találkozol Claudia Cardinaléval? Negyven évvel ezelőtt én is szívesen meginterjúvoltam volna! – kommentálja hatvanas éveit taposó édesapukám a hírt, és ezzel – amellett, hogy számomra teljesen új jelentéssel ruházta fel az interjúkészítést – elég pontos képet nyújtott arról, miként is gondolnak az emberek az isteni CC-re. Míg Sophia Lorent vagy Jane Fondát láttuk megöregedni, az ő utolsó szélesebb körben ismert filmjei a nyolcvanas évekből valók, így az emberek, ha azt hallják, Claudia Cardinale, az általuk ismert, fiatal és veszettül gyönyörű nőt várják. Ezzel ő is tisztában van, de nem csinál belőle nagy ügyet: öreg vagyok, de ez már csak így megy – mondta és nevetett. Sosem plasztikáztatta magát, hisz „nevetséges, nem állíthatod meg az időt!” Amikor együtt forgatta Rita Hayworth-szel A cirkusz világát, az akkor 46 éves Hayworth úgy összegzett: „valamikor szép voltam”. Ahogy Cardinale mondta, nagyon rossz volt ezt olyasvalakitől hallania, aki a számára a világ legszebb nője volt.

Így néz ki az ember plasztikai műtét után, mutatja, ezért sem műttette meg magát. Fotó: CineFest

Önsajnálat helyett tehát él, de szívesen beszélt a régi időkről is. A hatvanas-hetvenes években együtt dolgozott a neorealizmus megteremtőivel, Luchino Viscontival többek között a Rocco és fivéreiben és A párducban, és Federico Fellinivel a 8 és félben, meg persze a westernmester Sergio Leonéval a Volt egyszer egy vadnyugatban. Ő maga Viscontit tartja a mesterének, mint mondta, karrierje fordulópontja A párduc volt 1963-ban. „Nagyon szerencsés voltam, mert a mozi mágikus pillanatában kezdtem a pályafutásomat, és fantasztikus rendezőkkel dolgozhattam.” A két nagy ikon, Visconti és Fellini szinte ellentétei voltak egymásnak: az előbbi tökéletesen előkészítette a jeleneteket, annyit próbáltak előtte, mint egy színházban, Fellininél pedig csak improvizáltak. Az egyik hosszú, sötét hajjal akart látni, a másik szőkén, de az volt a fontos, hogy mindkettővel jól tudtam együtt dolgozni – mondta.

Ahogy férfi partnereivel is, annak ellenére – vagy épp azért –, mert egyikükkel sem volt viszonya. Pedig akkoriban ki ne ájult volna el Jean-Paul Belmondo, Marcello Mastroianni, Alain Delon, Burt Lancester, Omar Sharif vagy Henry Fonda láttán? Jól kijött velük, ami, mint mondta, nem volt nehéz, mert ha az illető jó színész, akkor minden rendben. „Kell hogy a partner igazi színész legyen, hogy lásd a szemében, amit kell, hogy tudj rá reagálni!” Ugyanezért nem probléma, hogy élettársával, Pasquale Squitieri rendezővel a hetvenes évek óta folyamatosan együtt dolgoznak: „azért működik a kettő együtt, mert ő jó rendező.”

Fotó: CineFest

Cardinale amellett, hogy egy két lábon járó filmtörténeti ikon, a mai napig forgat. A nyolcvanas évek óta főleg olasz és francia filmekben szerepelt, amik nemigen jutottak át az országhatáron, de tavaly forgatta két filmjét is, amiből az egyik a Volt egyszer egy vadnyugatnak valamiféle folytatása (Twice Upon a Time in the West). Erről csak annyit árult el, hogy ő az abszolút főszereplő, és a lényege, hogy „Claudia visszatér a Volt egyszer egy vadnyugatba”. Ami már csak azért is érdekes, mert a karakter neve Jill. Hozzátéve, hogy, mint mondta, egy kis dokumentumfilmnek indult a projekt, majd mégis játékfilmet csináltak gyakorlatilag végig rögtönözve a jeleneteket, ez a film izgalmas vállalásnak tűnik. A másik egy hollywoodi vígjáték, a Minden út Rómába vezet, amiben egy számára teljesen testhez álló, kissé őrült és szerelmes nőt alakít. A filmet Pohárnok Gergely fényképezte, de a színésznő sajnos nem szolgált részletekkel a közös munkát illetően.

„Mindig a forgatókönyv alapján választok filmet. Az a legfontosabb; először is legyen jól megírva, aztán az én szerepem is legyen érdekes. Ha a forgatókönyv tetszik, találkozom a rendezővel, hiszen messze ő a legfontosabb ember a stábban, de ha nem, már dobom is el. Halomra állnak otthon a forgatókönyvek” – mondta nevetve.

Fotó: CineFest

Szóval nem stresszeli túl sem a munkát, sem az életet. Szereti a szép helyeket, amiknek van történetük, ezért tetszett neki Lillafüred is (itt szállásolta el a fesztivál), és szeret utazni, hogy sokféle embert ismerjen meg. Ez utóbbi biztos könnyen megy neki, hiszen két interjú között is hihetetlenül közvetlen volt: csacsogott, pózolt, bohóckodott, fényképezkedett a hoszteszektől kezdve a fotósokon keresztül az újságírókig mindenkivel, és sugárzott belőle az életöröm. Közben, bár franciául, angolul, olaszul és spanyolul folyékonyan beszél, többször is szinte mentegetőzve megjegyezte, hogy sajnos nem beszél magyarul.

Színészkedni sem a sztárságért kezdett, hanem azért, hogy a saját céljait elérje. Nem is színésznek készült: gyerekkorában felfedező, tizenévesen pedig tanár akart lenni. Ám egyrészt egy szépségversenyen elnyert velencei úton felfedezték a filmesek, másrészt 17 évesen világra hozta első gyerekét, az egy ismeretlen francia férfitól erőszak útján fogant Patricket. „Anyagilag függetlenné akartam válni, ezért választottam a színészi pályát.”

Fotó: CineFest

Azért sem készült már az óvodában színésznőnek, mert fiatalon egyáltalán nem volt lányos: „fiú voltam, nem lány, folyton verekedtem és sokat sportoltam”, és mély hangja miatt a telefonban is sokszor hitték férfinak. „Mindig is harcos voltam, így tudtam önmagam maradni annak ellenére, hogy nagyon fiatalon kezdtem a pályát. Ha nem vagy erős, a filmes közegben elveszted önmagad. Ahogy leáll a felvétel, el kell engedned. Nem szabad keverni a munkát a magánélettel.” Arra a kérdésre, hogy volt-e nehézsége színészi pályáján, azt felelte: szeretem a nehézséget, engem nem érdekel a könnyű út. Őrült vagyok, imádom a veszélyt! – tette hozzá nevetve. Ezért csinált mindent maga a filmjeiben a trambulinos mutatványoktól kezdve a dulakodásokig. Amikor a kor másik szexszimbólumával, Brigitte Bardot-val forgatták az Olajkeresőket 1971-ben, eredetileg a közös verekedős jelenetüket Cardinalénak egy Bardot-nak öltözött férfival kellett volna megcsinálnia, de rávette BB-t, hogy vállalja a jelenetet, így az bevonulhatott a filmes cicaharcok történetébe. Egy másik filmje forgatásakor az élő oroszlánokhoz ment oda két felvétel között megsimogatni őket, míg a producerek meg nem látták, és kis híján szívrohamot nem kaptak.

Fotó: CineFest

Más területen sem fél harcolni: egyebek mellett a UNESCO női jogokért felelős jószolgálati nagykövete. Támogatja a kambodzsai gyerekek iskoláztatását, afrikai szervezeteket, a melegjogi mozgalmat és az állatvédelmet is, emellett aggodalommal figyeli az európai migrációs válságot. „Nagyon fontos kiállni azért, amit meg akarunk őrizni, és nekem ezek és még sok más is ilyen ügy. Harcolnunk kell mindenért, amit fontosnak tartunk.”

Ilyen az európai film ügye is. „Régen sok koprodukció volt, ami azért volt jó, mert lehetett látni európai filmeket. Most speciálisan amerikai filmekkel van tele a mozi.” Ezért a jövőt is az európai koprodukciós filmekben látja, amelyek létrejöttét hivatalos fórumokon is szorgalmaz.

 

Claudia Cardinale

Az olaszok nemzeti kincse Tunéziában, Tuniszban született 1938-ban francia anyától és szicíliai apától. Olaszul 18 éves koráig nem is igen beszélt, és filmjeiben sokszor inkább szinkronizálták, olyan akcentusa volt, először Fellini használta a saját hangját. A nagy európai filmtörténeti mérföldkövek mellett amerikai filmekben is vállalt szerepet, például A rózsaszín párducban vagy Werner Herzog Fitzcarraldojában, de különösebben nem vonzotta Hollywood. 1966-ban férjhez ment Franco Cristaldi producerhez. 1973-as válásuk után nem ment újra férjhez, pedig 1975 óta van együtt Pasquale Squitierivel, akitől Claudia nevű lánya született. Párizsban lakik, hogy víz mellett élhessen, mint Tuniszban.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.