Az Asiri-za az egyetlen társulat Hokkaidó szigetén, amelyik hagyományos ningjó dzsórurival foglalkozik. Hárman mozgatnak egy bábot egy speciális technikával. A társulat célja nem pusztán a hagyományőrzés, hanem új hagyományok teremtése egy olyan vidéken, ahol a régiek nem maradtak fenn. Ez a hozzáállás Japánban is ritka és figyelemre méltó.
A társulatról
1994-ben a szapporói városi gyerekszínház, a Jamabiko-za tanfolyamot szervezett, hogy meggyökereztesse a japán bábszínházi hagyományokat Hokkaidón. Ennek résztvevői alapították 1995-ben az Asiri-za társulatát. Azóta évente egy bemutatón kívül repertoárjuk darabjaiból vendégjátékot adnak szerte Hokkaidó szigetén, különböző fesztiválokon vesznek részt és workshopokat tartanak. Meghívást kaptak a 2007-ben Tokusima tartományban rendezett XXII. Hazai Kultúra Fesztiváljára és ningjó dzsóruri kategóriában országos szinten bekerültek a legjobb három közé. A társulat neve Hokkaidó őslakosainak ajnu nyelvén azt jelenti, hogy “új”. Céljuk, hogy új helyi kultúrát, élő hagyományt hozzanak létre és adjanak tovább.
A ningjó dzsóruriról
A ningjó dzsóruri eredetileg a Gidajú busi (a tajú énekes mesélése, amit háromhúrú samiszenen kísérnek) bábokkal bővített változata, legismertebb példája a Bunraku. Különleges mozgatási technikát alkalmaznak, egy bábot hárman mozgatnak. Ez az úgynevezett bunraku-technika, amely egyedülálló a világon. Amikor Takemoto Gidajú megalapította a Takemoto-zát, a bábok még csak egyszemélyes, egyszerű kesztyűbábok voltak. Ám a bábosok folyamatosan alakították őket, hogy minél valósághűbb mozgást kölcsönözhessenek a báboknak, és körülbelül fél évszázad alatt teljesült ki ez a technika. A három ember szerepköre a következő: vezetőjük az „omodzukai”, aki bal kezével tartja a báb fejének markolatát, ezzel a báb teljes súlyával rá nehezedik. Jobb kezével a báb jobb kezét mozgatja. Lábán magas geta-papucsot hord.
A „hidaridzukai” jobb kezével mozgatja a báb bal kezét, miközben különféleképpen segíti az omodzukai munkáját. A harmadik az „asidzukai”, aki két kézzel mozgatja a báb lábait. Ez a munkamegosztás, de a báb mozdulatait az omodzukai határozza meg, a másik két ember csak az ő utasításait követi. Ezek az utasítások a színpadon nem szóbeliek, nagyrészt a báb fejének apró mozgásaiból állnak, illetve a láb irányítója szorosan hozzáér az omodzukai csípőjéhez, és annak mozgásából tudja meg a tennivalókat.
Noha természetesen megvannak a szabályok, rengeteg gyakorlás szükséges ahhoz, hogy megfelelően követni tudják az utasításokat. Amint a híres bábos mondás tartja, „tíz év a láb, tíz év a balkéz”. Csak akkor teljesedik ki a művészet, ha a balkéz és a láb mozgatói egy emberként képesek mozogni a vezetőjükkel.
A ningjó-dzsóruri zenéje
A ningjó dzsóruri zenéje a dzsóruri műfaján belül az úgynevezett Gidajú busi. A dzsóruri műfajába tartozik még például a Sinnai, a Tokivazu, vagy a Kijomoto is. A dzsóruri az éneklés és a mesélés (mint például a rakugo) köztes műfaja, a „katarimono”.
A gidajút alapvetően a mesélő (a tajú), és a samiszenen játszó zenész alkotja. Nem csak narrátorok ők. Legyen akármilyen hosszú egy jelenet, ez a két ember „játssza” az összes szereplőt. A tajú az érzelmeket beszéli el, a samiszen pedig nem puszta kíséret, hanem el kell érnie, hogy az érzelmek visszhangra találjanak a nézők szívében.
A mostani győri előadáshoz Tokióból hívnak tajút és samiszen-művészt, hogy élőben hallgathassák a gidajú csodás hangzását.
Bemutatandó darabok
Rendező: Nisikava Korjú (A Hacsiódzsi Kuruma Ningjó Nisikava Korjú-za ötödik generációs családfője, amely Kiemelt Népi Szellemi Kulturális Örökség, illetve Tokiói Szellemi Kulturális Örökség)
Kétszemélyes Szanbaszó
A nó színház Okina című darabján alapuló mű. Békéért és termékenységért fohászkodó ünnepi tánc, amelyet az előadás megkezdésekor szoktak eljárni. Két részből áll, az első a földművelést szimbolizáló „Momi no dan”, a második pedig a csörgővel táncolt „Szuzu no dan”.
Tiszteletteljes imával, erőteljes lábdobbantásokkal ébresztik fel a termékenység isteneit a méltóságteljesen lejtett első részben, hogy a másodikban a kezükben tartott tálat jelképező legyezőből vessék el a magot. A két báb egyedi mozgása külön figyelmet érdemel.
Asszonyhorgászat
A kjógen „Horog” című darabjának dzsórurira átírt változata. Táncos mű, látványos és komikus.
Egy egyedülálló daimjó (nagyúr) fejébe veszi, hogy megnősül. Szolgája, Tarókadzsa kíséretében megérkezik a házasság istene, Ebiszu nisinomijai szentélyébe. Nyomban asszonyért fohászkodnak mindketten. Álmukban hang szól hozzájuk, hogy leendő feleségeiket a nyugati kapunál találják. Odasietnek, és találnak egy horgászbotot. Jó fogás reményében a daimjó meglendíti a botot, és szerez egy gyönyörű kisasszonyt. Rögtön meg is isszák az áldást. Ezen fellelkesedve Tarókadzsa is megpróbálkozik. Ám ki akad a horgára?
A boldog daimjó és Tarókadzsa párosa, aki olyan, mintha inkább őt fogták volna ki, mulattató történettel ajándékoz meg minket.
Esti cseresznyevirág a Hidaka-folyónál „A révnél” című fejezete
Andzsin és Kijohime híres legendáján alapuló történet.
Kinokuni (a mai Vakajama tartomány) egyik nagy hatalmú nemesének, Maszago Sódzsinak a lánya, Kijohime első látásra beleszeret a fiatal és jóképű jamabusiba, Andzsinba. A férfi megígéri, hogy újra találkoznak, ám a kijelölt napon nem jelenik meg. Kijohime rájön, hogy becsapták, és a férfi keresésére indul. Megtudja, hogy Andzsin a Hidaka-folyó túlpartján lévő Dódzsó-templomba menekült. Elérkezik a folyópartra, és kéri a révészt, hogy vigye át. Ám a révész közli, hogy Andzsin kérésére ezt nem teheti.
A kétségbeesett Kijohime gyűlölete addig fokozódik, hogy haragjában óriáskígyóvá változik és átússza a folyót.
