Pedig eleinte édes az élet. Hőseink (észak-)amerikai turisták, akik ugyan kissé unják az elegáns pincészet borkóstolóját, ám dél-amerikai nyaralásuk mégsem fullad teljes apátiába, mert csinos lányok csatlakoznak hozzájuk. Mód nyílik némi önfeledt fürdőzésre, egy ódon temető meglátogatására, ahol borzongani lehet a középkori apácák eltüntetett kisbabáinak emlékén, majd mindezek fölé emelkedni a hely nevezetességei közé tartozó siklóval (fogaskerekű felvonó), soron kívül élvezve a pazar panorámát. Csak sok-sok pénz kell hozzá, az meg igazán nem gond a nyaralásukat Chilében nők hajkurászásával, egymás ugratásával, de legfőként a csóró helybéliek lenézésével és megalázó ugráltatásával, valamint a környékhez tapadó legendáktól való viszolygással töltő gringóknak. Mígnem egy diszkóban rájuk nem szakad (szó szerint) a büntetés, mindent romba döntő földrengés képében. A film további részében azt kísérhetjük figyelemmel, hogyan próbálnak (hasztalan) túlélni a katasztrófa sújtotta városban, ahol működésképtelenné váltak a civilizációs szolgáltatások és működőképtelennek bizonyulnak a civilizációs magatartásformák (a túlélők habozás nélkül ölnek saját érdekükben), viszont a szintén összedőlt börtönből utcára szabadulnak a bűnözök, törve-zúzva, erőszakoskodva és kegyetlenül gyilkolászva.
A film címe lehetne Utánlövés is, tekintettel arra, hogy nyilvánvalóan a délkelet-ázsiai cunami idején játszódó, s szintén a túlélésért folytatott emberfeletti küzdelmet témájául választó A lehetetlen c. Oscar-jelölt sikerét próbálja újrahasznosítani, még akkor is, ha konkrét hivatkozási alapja egy Chile partjait 2010-ben csakugyan elérő földrengés és szökőár. Az említett Oscar-jelöltben azonban magas színvonalon kivitelezett trükkök segítenek átélni a természet pusztító erejével, s az élet törékenységével (ezért annak értékes voltával) való szembesülést, látványvilága tényleg elképesztő. Itt a szerény díszletek közt közelikben, legfeljebb kistotálokban látunk kiabáló és szenvedő embereket. A mozgókép létrehozói talán ezért is nem elégedtek meg a katasztrófában széttrancsírozott emberi testek közt menekülő hősökkel, s mozgósították a börtöntöltelékeket is: ellenük még az is tehetetlen, aki netán a természeti csapást túléli, az ő embertelenségük biztosítja a horrorfilmhez szükséges borzongást.
Merő hatáskeltésben utazik ez a szerencsére nem túl hosszú film. Nem a történet belső logikája, hanem a felbukkanó újabb és újabb rettegni- ill. iszonyodni valók keltik a feszültséget. Ezek közé olyan hatáselemeket is belekever az alkotógárda (férfihősök zsidóságának emlegetése összefüggésben a korlátlanul rendelkezésre álló, s gyakorta a bennszülöttek lefizetésére használt pénzzel; a keresztény vonal itt hely hiányában nem részletezhető, de finoman szólva is előítéletes megközelítése; női hősök kelet-európai felmenőivel való primitív viccelődés), amelyekben nem az általuk keltett hatás visszataszító, hanem az az alkotói magatartás, amely az efféle képzeteket gátlástalanul képes felhasználni. Anyukát is eladva egy forintért, na jó, dollárért.
Magyar szempontból említésre méltó, hogy a női főszerepben Osvárt Andrea aggódik, sikoltozik, él át pánikrohamot, s menekül a baltás gyilkos elől. Mivel idehaza nincs filmgyártás, hosszú idő óta ő az első magyar színésznő a moziban – ha meggondoljuk, ez az igazi horror.
Ajánljuk: azoknak, akik valamilyen csak klinikailag körülírható oknál fogva élvezetüket lelik az ilyesmiben.
Nem ajánljuk: még O. A. rajongóinak sem.
TPP
Rendező: Nicolás López. Szereplők: Eli Roth (Gringo), Osvárt Andrea (Monica), Nicolás Martinez (Pollo), Ariel Levy (Ariel), Natasha Yarovenko (Irina), Lorenza Izzo (Kylie), Selena Gomez (Lisa). Forgalmazó: Fórum Hungary
Hazai bemutató: május 30.
