Kultúra

Két francia és egy dejá-vu film [Heti premierek]

Francia filmek jönnek: a gyerekek egy titokzatos lény, a felnőttek a szerelem nyomába eredhetnek. Itt a dejá-vu érzés: itt Az emlékmás remake-je.

Az emlékmás

Az eredeti Total Recall – Az emlékmás film sokaknak áll a lelki videotéka kultikus rekeszében, Paul Verhoeven 1990-es filmje ugyanis elég jól ki volt találva. Svarci a helyén volt a maga félig mesehős-akcióhős mivoltában, ami a történetből következett, rövidke szerepe ellenére is számos kamasz szexuális fejlődésére volt hatással az épp csúcspontján lévő Sharon Stone, a keménycsávó meg a brutál bomba csaj mellett teljesen rendben voltak a díszletek, a trükkök, s ami a lényeg, a történet és a hitelesség is úgy működött, ahogy kell. 

Ezt az előzményt egy remake-ben kétféleképp lehet kezelni: hangsúlyosan rájátszani vagy teljesen elfelejteni. Persze akkor hogy remake a remake? Len Wiseman (vezetéknevére – bölcs férfi – már többször rácáfolt az Underworld filmek erőltetetten sötét és bizony ügyetlenül akciódús farkasos-vámpíros világának többszöri összeeszkábálásával, Görög Zita ide vagy oda) például kihagyja az eredeti film fontos színhelyét, a Marsot, de bedobja a hárommellű nőt, ami egy picit (amolyan verhoevenesen) ügyetlen, szögletes poén volt az első részben. Vagyis mintha nem tudna dönteni, mennyire lehet elszakadni az első filmtől vagy fogni inkább  a szoknyáját. 

A történet alapja persze ugyanaz: Douglas Quaid gyári munkás valahol a jövőben elégedetlen az életével, és ezért emlékeket akar vásárolni a Rekall cég mentálisan aktív berendezései segítségével. Ám a folyamat alatt baj történik, és megkezdődik a történet, melyben aztán amolyan Philip K. Dick-esen nehéz eldönteni, a valóság vagy az emlék (azaz műemlék?) folyása zajlik-e. Quaidet hirtelen üldözni kezdi a hatóság sok birodalmi rohamosztagosra emlékeztető férfi képében, majd csatlakozik egy földalatti mozgalomhoz, hogy aztán végkifejlődjön az egész. 

Colin Farrell mérföldekkel jobb színész, mint Schwarzenegger, de Kate Beckinsale hiába néz ki jól, színtelen szagtalan elegy, nincs kisugárzása. De ebben a filmben már az előzetes alapján is látszik, az akció, a számítógépes trükkök, a látvány volt fontos. Kockázatot viszont mintha senki nem akart volna vállalni, ezért nemcsak a remake ténye miatt van dejá-vu érzésünk: mintha Az ötödik elem, a Szárnyas fejvadász, a Mátrix világa lenne itt összekutyulva.

A sok negatív kritika (Rotten Tomatoes: 31%-os jókritika-arány) meg a jegybevételek (a film annyi pénzt hozott a nyitó hétvégén, mint az eredeti – 22 évvel ezelőtt, és akkor az inflációt nem számoltuk; a 125 milliós kiadásra eddig 9 nap alatt 44 millió jött vissza, nem túl biztató) sem arról árulkodnak, hogy az alkotók sikeres remake-et csináltak. Meg az sem, hogy a forgalmazó nem mutatja meg a kritikusoknak a filmet.


Marsupilami nyomában

Végre egy igazi ifjúsági vagy gyerekfilm, franciásan, szóval semmi angol hűvösség, amerikai idiotizmus, hanem gumiarc, rengeteg túljátszott poén és seggreülős helyzetkomikum. Jó, kicsit rosszmájúan írtam le a jól ismert francia humort, amelyen egyrészt az is nevet, aki ezt társaságban nem vallja be, másrészt amit a gyerekek annyira ösztönösen szeretnek. Alain Chabat éppenséggel a jobb humorú franciák közé tartozik, ami máris reménytelibbé teszi a vállalkozását, melynek rendezője és főszereplője is. Egy újságírót alakít, akinek el kell mennie Palombiába, és kalandok sokasága után részesévé válik a mesebeli, titokzatos lény (olyannnyira, hogy sokan egyáltalán nem ismerik), Marsupilami felfedezésének. Kísérője az egzotikus országban Jamel Debbouzze, akire leginkább az Amélie-ből emlékezhetünk, ahogy elküldte Colignon zöldségest a fenébe. A filmet mindazonáltal ötmillió francia nézte meg április óta, ők csak nem tévednek.


A szerelem három évig tart

Aki pedig a nagyok történetei kapcsán is kedveli a franciás fűszerezést, itt a filmje. Mi a szerelem, és meddig tart, teszi fel a kérdést főhősünk (mint Pain felejthetetlen dalában), miután elvált feleségétől. A könyv- és parti(!)kritikus férfi aztán megismerkedik egy igazán természetes és ma nagyon divatos nővel (Louise Bourgoin, A legszebb dologban láthattuk a legszebb dolgait), és megkezdődik a szerelmi konfliktusokkal teli jópofizás. Mert nagyjából ezt tudja ez a film, úgy tenni mintha gondolkodna, archív felvételeket láthatunk a botrányíró Charles Bukowskiról és napjaink francia sztárszociológusai is megszólalnak, láthatunk orgiát, cunamit, szellemeskedést az irodalmi életről, csak épp a szerelemről nem tudunk meg semmit, és a film is atomjaira hullik – romantikuskomédia-főzelék.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.