Bár saját társulata továbbra sem lesz, mégis kötnek szerződéseket a színészekkel a Thália Színházban. A színház menedzser-igazgatója a Hír24 kérdésére úgy fogalmazott, ez azt jelenti, elsősorban náluk játszanak a színészek. Ebben a konstrukcióban a Tháliába kerül Schell Judit, Szombathy Gyula, Cserhalmi György, Csányi Sándor is.
Bereményi Géza a színház igazgatója hozzátette, január 1-je óta vették át a Thália Színház vezetését, a teátrum új szellemisége azonban csak a következő évadban bontakozik ki. Az első bemutatót június 21-én tartják, az Esküvőtől válóperig című darabban Schell Judit és Csányi Sándor játssza a két főszerepet.
Vissza a 10-es évekbe
Fotók: Neményi Márton
A művet Hamvai Kornél fordította, a darabot Béres Attila rendezi, aki a Budapesti Operettszínház főrendezője. Csányi azonban már most tudja, hogy a Tanú című filmből készülő darabban Pelkánt, a gátőrt játssza majd. A darabot Balikó Tamás rendezi. Balikó 2007-ben pályázott a Nemzeti Színház igazgatói posztjára is. Akkor úgy fogalmazott, hogy szerinte csalással nyert Alföldi Róbert, „ötvenéves evangélikus, adófizető polgárként, háromdiplomás heteroszexuális színházigazgató férfiként pedig úgy ítélem meg, hogy a csalás az bűn”- nyilatkozta a Dunántúli Naplónak. Bereményi Géza igazgató szerint a Tanú adaptációja vérbő komédiának ígérkezik. „Ez is kosztümös darab, hiszen az 1950-es években játszódik”, szerinte az előadás nem a mozgókép “nyomvonalát” követi, és a dialógusok is megújulnak.
Csak „B”
Ahogyan Kálomista Gábor a sajtóbeszélgetésen viccesen fogalmazott, Balikón kívül csak B betűs rendezők lesznek a következő évadban, a Tháliában. Béres Attila, Bagó Bertalan vagy éppen Benedek Miklós. A Benedek által rendezett darab az 1910-es évektől napjainkig mutatja be a pesti kabaré történetét, felidézve a legismertebb, vagy már elfeledett kabarétréfákat, helyzeteket.
Ősbemutatóként kerül színre ősszel Garaczi László új darabja, amelynek még nincs végleges címe, jelenleg EMKE munkacímen emlegetik. A mű az első világháború előtt játszódik Budapesten az EMKE kávéházban, főszereplői pedig a vendéglátóhely tulajdonosai.
Tévé rogyásig
A teátrum együttműködést kötött a közszolgálati médiával, televízióra alkalmazott színpadi előadásokat rögzítenek, emellett a Magyar Rádió stúdiója is megnyílt, ahonnan élő műsorokkal jelentkeznek, és amelyben “kulturális tartalmakat” állítanak elő. Kálomista Gábor elmondta: eddig 9 előadást rögzítettek, az új évadban újabb 9-12 produkciót fognak. “Eddig határon túli és vidéki színházak kerültek sorra, de tárgyalunk fővárosi színházakkal is”. A Hír24 kérdésére Kálomista Gábor azt mondta, el tudja képzelni, hogy akár a Katona József színház darabjait is rögzíthetik a közmédia számára. Nyitottak minden megkeresésre.
Schell Judit
A teátrum menedzser-igazgatója hangsúlyozta: az új vezetés “új utakra” indult, ezzel a színház gazdasági kiszolgáltatottságán szeretnének csökkenteni. “Lehet olyan minőségi színházat előállítani, amely nagyon sok nézőt meg tud mozgatni” – fogalmazott Kálomista Gábor terveikről.