Bor, tangó, kapufa
“Akik élnek, azok Délnek mennek, akik haldokolnak, Északnak” énekelte egyszer egy magyar együttes, és ezt jól tudják a dán rendezők is – időről időre jelképes vagy konkrét utatásokat tesznek a mesés Délen. Ole Christian Madsen is óvodás kora óta képes lenne melankolikus drémét forgatni egy párkapcsolati konfliktusból, s mostanra érett meg arra, hogy családi vígjátékot forgasson egy középkorú, löttyedt dán férjét egy argentin futballsztárral helyettesítő, majd Buenos Airesbe utazó nővel – akit Paprika Steen alakít. Egy ilyen filmben persze megkapja a magáét a tunya Észak – de azért nem biztos, hogy mindenben cserélnénk a temperamentumos Déllel. Dán vígjáték a mostanság kissé alapjáraton lötyögő dán filmtől.
Lazacfogás Jemenben
Az ördög benned lakozik
Három embert sikerült megölnie egy nőnek 30 évvel ezelőtt egy ördögűzés keretein belül, majd Rómába vitték egy elmegyógyintézetbe. Hozzá igyekszik lánya, aki az egészről dokumentumfilmet forgat. Áldokumentumfilmes-kézikamerás ördögűzős horror – nagyjából le is fedtük a sikeres európai-amerikai műfaji trendeket, a rendező pedig igazából semmit pluszt nem ad hozzá a történethez. Igaz, nem is barmol szét semmit – a film a műfaj kedvelőinek nem túl sok újdonságot nyújtó, korrekt munka.
Project X – A buli elszabadul
Az Amerikai pite és a Másnaposok filmek találkozása, avagy hogy durvulnak (el) fiaink? A tinik körében már rég nem az a kérdés, ki mikor vezstette el a szüzességét (speciel a menő tinik körében soha se ez volt), hanem, hogy ki kit mikor, hányszor. Szülők, figyelem, elképzelhető, hogy pár családi fészekre zord jövő vár, úgyhogy tessék belenézni ebbe a filmbe, hisz a tizenéves utód elképzelhető, hogy követni akarja kicsiben (és az még akkor is nagyon nagy lesz) a filmen látottakat: a nagy bulit, amelyen minden megtörténhet, s amely után lehet, hogy nem is takarítás, hanem renoválás fér rá a lakásra. A film producere Todd Philips, a Másnaposok filmek rendezője, a főszerepben pedig Thomas Mann – fiúk-lányok, tudjátok, a szülőknek azt kell mondani: “Megyünk, megnézünk egy Thomas Mann-filmet!”
Szilvás csirke
Woody Allen A világ második legjobb gitárosáról csinált filmet, most itt a világ legnagyobb hegedűművésze. Éppenséggel perzsa, összetört a hegedűje, és már nem szeret játszani – nem szeret élni. Halálához vezető útján megtudhatjuk, miért is boldogtalan – s mindezt az Ezeregyéjszakát megszégyenítő bús, melankolikus mesei világban. Marjane Satrapi és Vincent Paronnaud, a Persepolis alkotói keserédes keleti történetet csináltak humorral, szenvedéllyel, régivágású alakokkal és játékkal – Matthieu Amalric, Maria de Medeiros, Chiara Mastroianni és Isabella Rossellini méltó, leheletnyit önironikus alakításában.
Tükröm, tükröm
Nem véletlenül nem Hófehérke a film címe, bár a történet nagyjából ugyanaz – Tarsem Singh (A sejt, Halhatatlanok) csavart párat a történeten, és a rá jellemző mesés, dús fantáziavilágú látványt teremtve újramesélte a történetet. A Gonosz királynő került immáron a középpontba, ahogy Amerikában ma már a jó húsban lévő negyvenen túliak diktálnak a plsztikai műtéteikkel, botoxukkal, ármányaikkal, rettegve féltett fiatalos külsejükkel Demi Moore-tól Julia Robertsig – épp utóbbi alakítja, ami jó nagy adag öniróniáról tanúskodik. Hófehérke sem az a szende kislány többet, ahogy a törpék sem dolgos-szorgos bányászok: lázadó banditák lettek, akik élére a ma szintén oly divatos tinilány-kalandhősnő áll. A nagy kérdés: szellemes-ironikus szatíra lett-e a dologból, vagy látványban tocsogó üres erőlködés Zack Snyder modorában?
Veszélyes vágy
Hm, David Cronenberg, az emberi lélek és lélektan tudora, az angol irodalom doktora, az átváltozás bűvöletében élő filmklasszikus filmet csinál Jung és Freud kapcsolatáról Viggo Mortensen, Michael Fassbender és Keira Knightley főszereplésével – kell-e több egy filmrajongónak? Mondjuk egy jó film. És az igazából nincs meg. Nemcsak Cronenberg mércéjéhez képest, a pszichoanalízis két úttörőjének, majd egymással szembeforduló két héroszának vázlatos történetét, melybe Jung egyik volt paciensének, később szintén pszichológussá váló nőalaknak a története is bekapcsolódik, jó régóta dédelgeti a rendező, és az idő elszállt felette. A végeredmény egy felszínes, vázlatos mű, kosztümös se íze, se bűze valami – Fassbendernek már a második filmje idén, amelynek nagyobb a füstje, mint a lángja.
