Mintha maga az ELMÜ, de legalább is a Gazprom rendelte volna ezt a filmet, melyben az orosz filmipar legjobb akciófilmes rendezője, Timur Bekmambetov az egyik producer – de a rendező az amerikai Chris Gorak, egykori látványtervező. Egy film, melyben a nagy orosz és hollywoodi stúdiók fogtak össze – nem lehet tehát kétséges, hogy az év egyik leglátványosabb filmje érkezik – igazi hollywoodi szélesvásznú őrület.
Az orosz milliárdosok példáját követve, akik sorra veszik a nyugati világ termékeit-javait futballcsapatoktól New York legértékesebb ingatlanjáig, a filmben sem New Yorkot vagy Los Angeleset látjuk az akció színhelyének, hanem Moszkvát. Ami azért fontos, mert Hollywoodban ahol a történet van, ott vannak az értékek – emberiség, család, világ.
Márpedig nem családi kamaradrámát rittyentettek nekünk a szakemberek, hanem a Föld forog komoly veszélyben. Furcsa lények támadják meg, elszívván minden energiát, felemésztve mindent. Pár turista, akik kikapcsolódni jöttek ide, a metróalagútba menekül, s lassan merészkedik a felszínre – kiderül, az egész világot megtámadták az energiafalók, és a Vörös téren egy lélek sincs (ne is gondoljunk bele, mi lehet Leninnel). A cél ismét csak az emberiség megmentése.
Bekmambetov eddigi filmjei (Éjszakai őrség, Nappali őrség) nem álltak távol a sötétség-fény kettősségtől, és ez a szimbólum A legsötétebb órában is erősen jelen van. A látványvilág a nagy apokaliptor Roland Emmerich igényeihez mérhető – nagyszabásban nincs hiány, de az üres világpusztulás ebben a filmben érzéssel, hátborzongató atmoszférával párosul, már-már Christopher Nolant idézi.
Nolan és Emmerich Moszkvában? Nekem bejön.
Kinek ajánljuk: akik 40 éve várják, hogy Moszkvát valami nagy és hatalmas fenyegesse
Kinek nem: akinek a fényről a villanyszámla jut az eszébe
