Vannak kétes ügyek, melyekre örökre az árnyék gyanúja vetül, melyeket sosem lehet kivakarni a kétely befeketítő piszkából – ilyen a Holdra szállás ténye is. A „kis lépés egy embernek, nagy lépés az emberiségnek” szentenciák ritkán pattannak ki páni rémülettől reszkető, kötelességtudó asztronauták fejéből, no meg a filmfelvételek… Az ellentmondásoknak és kérdéseknek nem kisebb csapat vág neki, mint Obama egyik kedvenc műsora, a Mythbusters, magyarul az Állítólag… különítménye, mégpedig 19:00-tól a Discovery Channelen.
Vannak tiszta ügyek, mint amikor két angol csapat futballozik egymással, persze nem a gazdag, összevásárolt sztárcsapatokra gondolok, ahol a büfésen és a pályagondnokon kívül angol már csak véletlenül rúg labdába. Azokra az első, másod-, harmadvonalbeli csapatokra gondolok, ahol angolosan játsszák a focit – nem, nem az ívelgetésre gondolok elsősorban -, ahol úgy tartják, a támadás a legjobb taktika a győzelemhez, ahol nem rúgják fel az elfutó csatárt, hanem inkább megkétszerezik az erejüket, hogy kiegyenlítsenek. Nem a legokosabb, legsikeresebb, legtechnikásabb játék ez, de igazi küzdelem és izgalom, lelkes foci ott, ahol az egészet kitalalálták – erre láthatunk példát 20:15-től a sportklubon, az FA Kupa ötödik fordulójának meccsén, amikor is az Everton játszik a Readinggel.
Az 50-es évek magyar filmgyártása – sematizmus, szocreál, borzalom, nézhetetlen, mondjuk ki könnyedén, holott azért ekkor is voltak szabadabb, autonómabb és vonalas filmek, nem minden készült egy kaptafára. Még ha a filmek meséje körül nem is nagyon lehetett újítani, több film is igazolta, hogy a forgatókönyv és a film két külön dolog. Ahogy az akciófilmek védelmezőinek egyik érve sem igaz („a fiatalok a jó győzelmét látják, ezért morálisan nevelnek ezek a filmek” – frászt, sokszor nem is emlékeznek a végére, csak az agresszió élménye marad meg), úgy az átideologizált szocreál forgatókönyvből is lehet polgári realista film. Gertler Viktor, a háború előtti magyar filmipar egyik kiemelkedő szakembere a Gázolás című filmjével épp ezt tette. Ahogy Kelecsényi László filmtörténész írja egy helyen: „Ravasz kis film ez. Telis-tele van a polgári életmód hagyományos helyszíneivel (jobb napokat látott lakás, vívóterem, egy sportklub a könnyelmű kalandok helyszínéül). Szereplői úgy játszanak, hogy Darvas és Ferrari helyébe, akár Jávort és Karádyt képzelhetjük.” És tényleg, a történet akár a 30-as évekből is származhatna: egy bírónak olyan gázolási ügyben kellene ítéletet hoznia, melynek gyanúsítottjába beleszeretett. Csak a végkifejlet lesz, lenne más. De addigra már késő, beleszerettünk Ferrari Violettába, és felmentenénk a csábereje láttán – oda a szocialista erkölcs!
Önökben buzog még/már a szocialista erkölcs? 20:40-től a Duna TV-n letesztelhetik.
De az erkölcs kontra csábítás játszmát egy fiatalabb filmen is megfigyelhetjük, ez nem dráma, hanem thriller, tehát magasabbak a tétek, Darvas Iván helyett Michael Douglas, Ferrari Violetta helyett pedig Glenn Close lesz látható. A Végzetes vonzerőben egy félrelépő férj kénytelen rádöbbenni, hogy amit ő kalandnak vélt, az a másik félnek tényleg végzetes volt, sőt az sem lehetetlen, hogy a férjnek (és családjának) is az lesz. A 80-as évek legjobb színészei a legjobb formájukat hozzák a Viasat3-on 21:15-től.
Ennyi fordulat, kétség és kétértelem után megint egy kis evidencia: márpedig totál egyértelmű, hogy gyilkossági helyszíneket feltakarítani, aktív tűzhányóba járni kénért, igazságügyi orvosszakértőként (a port.hu szerint antropológusként) áldozatokat vegzálni nem a legjobb munka a világon, sőt méltán nevezhetjük redves egy melónak. Ezekkel ismerkedhetünk meg a Tabu sorozat III. részében, mely a visszataszító munkákat veszi sorra, ezért is kezdőik a szokásosnál később, 23:00-kor a National Geographicon.
Azért utána még ne rögtön feküdjenek le, szopogassanak el valami közepesen erős italt.
