Nagyvilág

Folytatódtak a tüntetések Isztambulban, az Egyesült Államok aggodalmát fejezte ki a letartóztatások miatt

AFP
AFP

Isztambulban kedd este is tüntettek Ekrem İmamoğlu polgármester letartóztatása miatt.

Az ellenzék felhívására immár hetedik egymást követő éjszaka jelentős tömeg gyűlt össze az isztambuli városháza előtt. Szólt a tüntetőkhöz az ellenzéki Köztársasági Néppárt (CHP) vezetője, Özgür Özel, aki egyebek között beszámolt arról, hogy a nap folyamán meglátogatta a börtönben İmamoğlut. Több ezer diák vonult fel egy olyan városrészben is, amelynek polgármesterét szintén bebörtönözték – írja az MTI. A török média felvételei szerint a fővárosban, Ankarában is diákok ezrei vonultak fel. A hatóságok bejelentették, hogy már több mint 1400 embert vettek őrizetbe, akiket azzal vádolnak, hogy részt vettek a múlt hét óta betiltott tüntetéseken Isztambulban, Ankarában és Izmirben, Törökország három legnagyobb városában. Kedden 979 tüntető volt rendőrségi őrizetben, 478 embert pedig bíróság elé állítottak – jelentette be Ali Yerlikaya török belügyminiszter. Egy isztambuli bíróság kedden elrendelte hét török újságíró – köztük az AFP egyik újságírójának – előzetes letartóztatását is illegális gyűléseken való részvétel vádjával. Az Egyesült Államok kedden aggodalmát fejezte ki a törökországi letartóztatások és tüntetések miatt, miután Washingtonban találkozott az amerikai diplomácia vezetője és török kollégája.

Kapcsolódó
Kockázatos játékot játszik Erdogan, az elszabaduló tüntetések miatt a hatalom óvatosabb
Az isztambuli polgármester letartóztatása egyesek szerint azt célozza, hogy Erdoganék végképp le tudjanak számolni a kemálista, szekuláris állammal Törökországban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik