Izraelt készületlenül érte a Hamász október 7-ei támadása. A palesztin terroristák a holokauszt óta a legtöbb civil zsidót ölték meg, többet, mint a nyolc évig tartó második intifáda alatt összesen. Válogatás nélküli, könyörtelen gyilkolásba kezdtek – ami után sejteni lehetett, hogy az izraeli válaszcsapás brutális lesz. Blokád alá is vonták a Gázai övezetet: lekapcsolták az áramszolgáltatást, nem engednek be sem élelmiszert, sem üzemanyagot, sőt a Földközi-tenger partján fekvő enklávé északi részének kiürítését is elrendelték. Folyamatosak a civil áldozatokkal járó légicsapások, ám azt egyelőre nem tudjuk, hogy az izraeli hadsereg nagyszabású csapatösszevonásával szárazföldi inváziót készítenek-e elő. Egyes jogvédő szervezetek máris háborús bűncselekmények elkövetésével vádolják a zsidó államot, amit az izraeli vezetés visszautasít. Érvelésük szerint Izraelnek joga van az önvédelemhez, és tagadják, hogy civileket céloznának a légicsapások.
Nem fogjuk elveszteni az emberségünket. Mi nem ők vagyunk
– mondta az Izraeli Védelmi Erők (IDF) szóvivője.
Mindenesetre a Vlagyimir Putyin ellen elfogatóparancsot kiadó hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) már közölte, hogy vizsgálódik.
Dr. Hoffmann Tamás nemzetközi jogászt, a Budapesti Corvinus Egyetem docensét hívtuk segítségül, hogy nemzetközi jogi kontextusba helyezzük a konfliktust.
A palesztin államiság kérdése
Ahhoz, hogy megértsük, mik a keretei a fegyveres erőszak alkalmazásának, először a palesztin államiság kérdését kell tisztázni. Palesztinát 138 ország, a nemzetközi közösség durván kétharmada ismeri el független államként, de az Egyesült Államok és nyugati szövetségesei (Ausztriától nyugatra az európai államok) nem. A helyzetet bonyolítja, hogy elismerői a Gázai övezetet a palesztin állam részének tekintik, hiába nem határos Ciszjordániával. Ráadásul Palesztina legitim kormányának a Palesztin Hatóságot fogadják el, melyet a Hamász régiós riválisa, a Mahmúd Abbászhoz kötődő Fatah (Palesztin Felszabadítási Szervezet) irányít. Vagyis bár a Gázai övezetet Palesztina részének tartják, annak de facto kormányát nem ismerik el. A Fatah-kormány viszont csak Ciszjordániában van jelen, miután 2007-ben a Hamász erőszakkal kiszorította Gázából.
A palesztin államiság kérdése egy példátlan nemzetközi jogi kérdés,
mondta Hoffmann Tamás. Abban lényegében mindenki egyetért, hogy a palesztin népnek joga van az önrendelkezési jogát gyakorolni, melynek része lehet a független állam létrehozása. A politikai és félkatonai szabadságjogi szervezet, a Fatah 1988-ban nyilvánította ki Palesztina állam függetlenségét Izraeltől. Ezt követően több ENSZ-tagállam, köztük Magyarország csatlakozott a palesztin államiságot elismerők táborához. A kilencvenes években az oslói folyamat részeként a Gázai övezet és Ciszjordánia egyes területei felett a Fatah által dominált Palesztin Nemzeti Hatóság korlátozott önkormányzatiságot kapott. Ebben az időben kezdődött meg az izraeli csapatok fokozatos kivonása. „Az államiság ekkor zárójelbe került” – magyarázta Hoffmann, hozzátéve, hogy ekkor vált bizonytalan státuszú területté Palesztina. Függetlenségét több hullámban ismerte el a nemzetközi közösség, a gyakorlatban mégsem tekinthető független államnak, ahogy Izrael részének sem. Ennek az enyhülési folyamatnak vetett véget a 2000-ben kitört második intifádával kiújuló ellenségeskedés.
A kétezres években a Fatah komoly lépeseket tett a palesztin állam elismertetése felé. Felvételi kérelmet nyújtott be az ENSZ-hez, amelytől 2012-ben Palesztina „megfigyelő állami” státuszt kapott. „Az, hogy az ENSZ-közgyűlés államként vette soraiba Palesztinát, kifejezetten fontos, mert azóta számos más szervezet, például az UNESCO és a Nemzetközi Büntetőbíróság is államként tartja számon” – értékelt Hoffmann. Ekkor újabb – javarészt latin-amerikai – államok ismerték el a terület szuverenitását, és mára
Más kérdés, hogy a palesztin államapparátus a gyakorlatban nem nagyon tudja ellátni az állami teendőket. Egyrészt az izraeli megszállás korlátozza ezt a képességét, másrészt amióta 2005-ben a izraeli hadsereg kivonult Gázából, az enklávéban lényegében egy párhuzamos állam jött létre. A Hamász 2006-ban választások útján jutott hatalomra, és azóta ellenőrzése alatt tartja a területet. De mivel újabb választáson azóta sem újították meg a mandátumukat, hatalmuk a nemzetközi közösség szemében illegitim.
Mi a Hamász?
„Ez egy rendkívül különleges helyzet, amely egyedülálló a nemzetközi kapcsolatokban” – vélekedett a Hamász nemzetközi jogi státuszáról Hoffmann. A Hamász egy kormányzati feladatokat (egészségügyi, oktatási és karitatív tevékenységet) ellátó szervezet és egy irreguláris haderő egyben, melyet Izrael, az Egyesült Államok és számos további állam terrorszervezetként tart számon. A világ országainak szemében tehát nem a palesztin állam fegyveres ereje, és nem is annak kormánya. Hoffmann Tamás felvetette, hogy Hamászt akár lehetne tényleges állami szereplőnek is tekinteni. Mindez azért fontos, mert a fegyveres konfliktusok nemzetközi jogi környezetét formába öntő, 1949-es genfi egyezmények alkalmazhatók lennének az el nem ismert kormányok, így például a Hamász fegyveres erejére is. Jelenleg a Hamászt az izraeli értelmezés szerint nem illeti meg a genfi egyezmény szerinti kombattáns (harcos) jogállás, amely lényegében e személyek körének biztosítja a harcokban való részvétel és a harci tevékenységek folytatásának jogát.
Adja magát a kérdés, hogy a Hamász nemzetközi jogi meghatározásából adódóan pontosan minek is nevezzük az október 7-én kitört konfliktust.
A nemzetközi humanitárius jog két alapvető konfliktustípust különböztet meg:
- amennyiben két, független állam a hadviselő fél, akkor nemzetközi konfliktusról beszélünk,
- ha pedig legalább az egyik oldalon nem állami szereplő harcol, akkor nem nemzetközi konfliktusról.
Így a konfliktus meghatározása is attól függ, miként definiáljuk a Hamászt.
A múltban ehhez hasonló, maszatos helyzetekben azt a gyakorlatot követték az államok, hogy habár hivatalosan nem ismerték el a nem állami szereplőt hadviselő félnek, a genfi egyezményekben rögzített kombattáns jogokat mégis biztosították neki. Hoffmann a vietnámi háborút említi példaként. Ekkor az Egyesült Államok a Dél- és Észak-Vietnám közötti ellenségeskedésre belső konfliktusként tekintett, amiben a hivatalos, déli kormányzatot segítette. A legfontosabb északi ellenálló szervezetet, a Vietkongot az írott jog alapján tehát nem tekintették kombattáns félnek (így jogszerűen hadifoglyok sem lehettek volna), ám a gyakorlatban az amerikaiak biztosították ugyanazokat a jogokat a kommunista harcosoknak, melyek egy hadviselő félnek járnak.
A kombattáns kategória sem szűkíthető le csupán a katonákra, de ahhoz, hogy a harmadik genfi egyezmény alapján az irreguláris alakulatokban szolgálók hadifogoly státuszt és egyéb jogokat kaphassanak, a csoport tagjainak mind kollektíven, mind egyénileg szigorú előírásoknak kell megfelelniük. A többi között megkülönböztető egyenruhát kötelesek viselni, és be kell tartaniuk a háborús törvényeket. Hoffmann arra hívta fel a figyelmet, hogy
Mivel a Gázai övezet a föld egyik legsűrűbben lakott része, ahol 365 négyzetkilométeren (Budapest területének kétharmadán) sűrűsödik össze kétmillió ember, nagyon más választásuk nincs is. Ám a Hamász harcosai tudatosan használják élőpajzsként a polgári lakosságot, hiszen lakóépületekre, toronyházak alá, mecsetek, iskolák és ENSZ-táborok mellé telepítik lőszerraktáraikat, vezetési pontjaikat, hogy az izraeli ellencsapások minél nagyobb pusztítással járjanak.
Éppen ezért Izrael a gyakorlatban sem kezeli kombattáns félként a kormányzati szervként működő Hamászt. Mindig is terrorszervezetként tekintett rá, a harcosaira pedig bűnözőként, akiket nem illetnek meg a hadijogból fakadó jogok.
Háborús bűncselekmény, emberiesség elleni bűncselekmény, népirtás
A Hamász bestiális bűncselekményeket követett el az izraeli lakosság ellen. Október 7-én több ezer rakétát lőttek válogatás nélküli Izraelre, legalább ezernégyszáz civilt mészároltak le, és kétszáznál is több túszt hurcoltak erőszakkal Gázába. Kérdés, hogy ezeket az atrocitásokat háborús bűncselekményként, emberiesség elleni bűncselekményként vagy egyenesen népirtásként azonosítsuk.
Hoffmann elmondta: már a középkorban is látunk példákat hadviselési szabályok megalkotására, melyek megsértése miatt büntetéseket szabtak ki katonákra. A mai értelemben vett háborús bűncselekmény fogalma viszont csak a 19. század második felében alakult ki, széles körben pedig a 20. században kezdték alkalmazni
Ez eredetileg a háború során elkövetett jogsértésekre vonatkozott, de a második világháborút követően a háború helyett új kategóriát hoztak létre. Ez lett a fegyveres konfliktus, amelyen belül nemzetközi és nem nemzetközi konfliktust különböztetnek meg. Mindkettő során el lehet követni háborús bűncselekményeket. Mindez azért fontos, mert a második világháború előtt az uralkodó álláspont az volt, hogy az állam határain belül zajló fegyveres konfliktust – például a polgárháborút – az érintett állam belügyének tekintették. Hoffmann úgy látja, mára nincs nagy különbség a két konfliktustípus között, így a Hamász rémtettei attól függetlenül háborús bűncselekménynek minősülhetnek, hogy nemzetközi vagy nem nemzetközi konfliktusként tekintünk-e a Gázai övezet körül kiújuló ellenségeskedésre.
A háborús bűncselekményekkel szemben az emberiesség ellenes bűncselekmények viszonylag új kategóriának számítanak. A második világháború alatt fejlesztették ki, és először a nürnbergi törvényszék alapokmányában fektették le. Kiegészítő jelleggel próbálták alkalmazni, mivel a háborús bűncselekményeket hagyományosan úgy értelmezték, hogy azokat az adott állam egy másik állam harcosaival vagy polgári lakosaival szemben követheti el. A klasszikus álláspont szerint az, amit az állam a saját állampolgáraival tesz, nem része a nemzetközi jognak. A második világháború alatt a nácik és a szövetséges haderők borzalmas tetteket hajtottak végre saját polgáraikkal szemben, ám ezek az uralkodó nézőpont szerint nem minősülhettek háborús bűncselekménynek. Az emberiesség elleni bűncselekmény kategóriája kimondja, hogy ha a polgári lakosság ellen módszeres, átfogó támadás során követnek el súlyos jogsértéseket, az akkor is nemzetközi bűncselekmény, ha esetleg nem minősül háborús bűncselekménynek. A két kategória ugyanakkor nem válik el élesen egymástól.
A háborús bűncselekmény és az emberiesség ellenes bűncselekmény között van átfedés. Például a polgári lakosság jogellenes bombázása egyszerre mindkettő. De amennyiben a megszálló csapatok egy katonája, mondjuk, szexuális erőszakot követ el egy helyi személlyel szemben, akkor az háborús bűncselekmény, de nem emberiesség ellenes bűncselekmény. Az emberiesség ellenes bűncselekmény alapvető feltétele, hogy nem bizonyos személyek, hanem a polgári lakosság ellen követik el. Így a hadifoglyok ellen elkövetett bűncselekmények sem számítanak emberiesség ellenes bűncselekménynek, mivel a hadifoglyok nem részei a polgári lakosságnak
– magyarázta Hoffmann.
Visszakanyarodva a Hamász támadásaira: ezek egyszerre tekinthetők háborús bűncselekménynek és emberiesség ellenes bűncselekménynek. Hoffmann úgy látja, világos, hogy a Hamász megpróbált minél több civilt megölni, valamint szexuális erőszakot, kínzást elkövetni ellenük. A támadás tömegessége, nagyságrendje miatt egyértelműen emberiesség ellenes bűncselekmények a Hamász tettei, de egyben háborús bűncselekmények is. „Viszont, amennyiben a Hamász elfogott és megkínzott izraeli katonákat, az csupán háborús bűncselekmény” – fűzte hozzá.
A Hamász kegyetlenkedése kapcsán a népirtás gyanúja is előkerült. Ennek a kategóriának a nemzetközi jogban nagyon szigorú definíciója van. A népirtás elleni egyezmény szerint a népirtás valamely védett – nemzeti, etnikai, faji vagy vallási – csoport teljes vagy részleges elpusztítására tett kísérlet. A zsidó lakosság – nemzeti, vallási, sőt akár etnikai alapon is – védett csoportnak minősül, ráadásul olyan bűntetteket követtek el ellenük, melyek megtalálhatók a népirtás elleni egyezményben taglalt öt elkövetési magatartás között. Hoffmann-nak a harmadik kritériummal kapcsolatban vannak erős aggályai. Mint mondta, nem lehet úgy népirtást elkövetni, hogy nincs reális esély annak megvalósulására.
Példaként említette a 2008–2009-es magyarországi romagyilkosságokat. Az elkövetők kétségkívül az etnikai csoportként azonosítható cigány kisebbség elpusztítására törtek, mégsem merült fel soha a népirtás gyanúja. Hoffmann álláspontja szerint azért, mert ennek sohasem állt fenn a reális lehetősége. Ugyanezt gondolja a Hamász bűntetteiről is. „Bármilyen borzalmas bűncselekményeket követtek is el, bármilyen nagy számban, egy másodpercig sem merült fel, hogy a zsidó lakosság jelentős részét meg tudják semmisíteni” – értékelt Hoffmann, hangsúlyozva, hogy erről a kérdésről vita zajlik a nemzetközi jogászvilágban. A népirtás vádja mellett érvelők a szándék megállapítását elégséges kritériumnak tartják, függetlenül attól, hogy reális esély mutatkozott-e a genocídium megvalósítására.
Jogszerű-e Gáza bombázása?
A nemzetközi humanitárius jog értelmében kizárólag a katonainak minősülő objektumok és célpontok támadhatók jogszerűen. Civilek közvetlen támadása háborús bűncselekmény. Ez Gázában a nagy népsűrűség miatt eleve problémás, nem beszélve arról, hogy a Hamász tudatosan polgári épületek közelébe telepíti a rakétaindítóit, lőszerraktárait. Így
Hoffmann úgy fogalmazott: a humanitárius jog egyik alapvető vezérelve a megkülönböztetés, vagyis az, hogy a civileket meg kell különböztetni a harcokban résztvevő személyektől. A kombattánsok köre sem szűkíthető pusztán katonákra, hiszen a polgári lakosság is változatos formákban vonható be a harcokba, ám a katonai célpont meghatározása ennél is bonyolultabb. Elég arra gondolni, hogy civil objektumot is át lehet alakítani katonaivá (hozzátéve, hogy ilyen objektumokat katonai célra felhasználni önmagában is jogsértés).
Egy iskola nyilvánvalóan nem katonai célpont. Viszont ha az iskolát katonák, militánsok szállják meg, és ott felállítanak, mondjuk, egy géppuskafészket, az onnantól katonai célpontként funkcionál
– értékelt a szakértő, aláhúzva, hogy az izraeli légicsapásokról nem rendelkezünk kellő információval ahhoz, hogy megállapítsuk, az IDF által kijelölt célpontok valóban katonainak tekinthetők-e (például voltak-e ott Hamász-militánsok, fegyverraktárak vagy rakétavetők).
Miután megtörtént a katonai célpont azonosítása, a járulékos veszteséget kell mérlegelni. Ugyanis sokszor állhat elő olyan helyzet, hogy egy katonai célpont elleni támadás polgári áldozatokkal jár. Meghalhatnak, megsérülhetnek civilek, megrongálódhatnak civil objektumok. Mindez jogszerűnek minősül egészen addig, amíg a járulékos veszteség nem haladja meg jelentősen az elérni kívánt katonai előny mértékét – magyarázta Hoffmann.
Újabb bizonytalansági tényező, hogy mi számít katonai előnynek. Ezt az alábbi példával világította meg:
egy katonai vezető likvidálása sokkal nagyobb katonai előnyt jelent, mint egy egyszerű harcos megölése. Tehát ha van egy Hamász-harcos egy száz fős lakóházban, akkor az egész övezet felrobbantása egyértelműen jogellenes.
Összességében elmondható, hogy minél nagyobb az elérhető katonai előny, annál nagyobb lehet a járulékos veszteség. Ám az arányosság elvének teljesülését kizárólag az adott kontextus, szituáció ismeretében lehet megítélni: általánosságban, absztrakt módon erre nem lehet matematikai képletet lefektetni.
Ezzel együtt Izraelnek kötelessége minimalizálni a polgári lakosság körében bekövetkező veszteséget. A többi között a légicsapásokat megelőzően köteles értesíteni az ott élő civil lakosságot. Persze ez sem olyan egyértelmű. Például egy katonai vezető célzott likvidálásánál a lakók értesítése nyilvánvalóan aláássa az akció sikerét, míg egy fegyverraktárra mért csapásnál belefér, ha két órával a támadás előtt riasztják a civileket.
Az, hogy a Gázai övezet elleni egyes izraeli légicsapások megfeleltek-e az arányosság követelményének, kizárólag a támadások kontextusának ismeretében ítélhetők meg. Márpedig erről egyelőre nincs kellő mennyiségű információnk. Ezt a jelenséget hívta Carl von Clausewitz a „háború ködének” (igaz, a 19. század első felének porosz katonai teoretikusa a fogalom megalkotásánál még a feketelőporral működő fegyverek füstjére gondolt).
A Hamász azt mondja, kizárólag civileket támadnak, Izrael pedig azt, hogy csak katonai célpontokat. Kívülről ezt nem lehet megítélni, így innentől hitvita kezdődik: akinek Izrael támogatása a legfontosabb, az azt fogja mondani, hogy minden, amit Izrael csinál az tökéletes, akik pedig egy elnyomó apartheid államnak tartják Izraelt, mindenhol háborús bűncselekményeket látnak
– összegezte Hoffmann.
A háborús bűncselekmények elkövetése műholdfelvételek, dokumentumok, hangfelvételek segítségével bizonyítható. A pártatlan kivizsgálás viszont egyik félnek sem érdeke: 2009-ben az izraeli „Öntött ólom” hadművelet után az ENSZ felállított egy vizsgálóbizottságot, de a tagjai nem léphettek be Gázába, ez pedig gyengítette a megállapításaikat. Hoffmann megjegyezte, hogy a háborús bűncselekmények kivizsgálása jelenleg leginkább a Fatah érdeke. Ők az izraeli kormánnyal és a Hamásszal is szemben állnak, márpedig a feltételezett háborús bűncselekményeket vagy Gázában, vagy Izrael területén követték el, így egy független vizsgálattal két legyet üthetnek egy csapásra – nem véletlen, hogy Palesztina elfogadta a Nemzetközi Büntetőbíróság joghatóságát.
Jogsértő egymillió embert felszólítani, hogy hagyja el az otthonát
Három nappal a Hamász támadása után Joav Gallan izraeli védelmi miniszter közölte, hogy „emberi állatokkal” állnak háborúban, majd teljes blokádot rendelt el: lekapcsolták az áram- és vízszolgáltatást, továbbá nem engednek be sem élelmiszert, sem üzemanyagot Gázába. Izrael azóta részlegesen újraindította a vízellátást az övezet déli részén, valamint engedélyezte, hogy humanitárius segélyszállítmányok érkezzenek a rafahi átkelőn, Egyiptom felől.
Hoffmann szerint az ivóvíz, a gáz és az áram megvonása a polgári lakosságtól elfogadhatatlan helyzethez vezet. „Mindez egyértelműen a hadijog megsértését jelenti” – szögezte le. Mint mondta, korábban a nemzetközi joggyakorlatban elfogadott volt az ostromállapot, a támadó félnek jogában állt teljesen elvágni az ostrom alatt álló terület – ez klasszikusan egy várat jelentett – ellátását, és kiéheztetni az ott élőket. A polgári lakosságra az ostromzárnak pusztító következménye lehetett, elég a második világháború idején Leningrád ostromára gondolni. Éppen ezért a második világháborút követően kialakult az a konszenzus, hogy
Október 13-án Izrael felszólította a Vádi folyótól északra élő lakosságot arra, hogy húzódjanak vissza délre. A Vádi Gáza egy természetvédelmi terület, csaknem a térség mértani közepén. Ettől északra nagyjából 1,1 millió ember, azaz a gázai palesztinok fele él. Az érintett terület magában foglalja a rendkívül sűrűn lakott Gázavárost is. Hoffmann a kényszerevakuációval kapcsolatban elmondta, hogyha nincs megszervezve az, hogy az érintett lakosok hová menjenek, hol találjanak szállást, akkor ez nem elfogadható gyakorlat. Habár az emberiesség ellenes bűncselekmény és a háborús bűncselekmény gyanúja Hoffmann Tamás értékelése szerint nem merül fel, az intézkedés a hadijogi szabályok megsértésének tekinthető.
Elfogadható érvnek tűnik, hogy azért evakuálják a polgári lakosságot, hogy megkíméljék a katonai csapásoktól, de amikor ekkora tömeget akarnak mozgatni egyszerre, akkor nagyon nehéz olyan kimenetelt elképzelni, ami nem vezet rendkívül komoly humanitárius problémákhoz.
