Szilárd meggyőződésem, hogy Spanyolország a világ legerősebb országa. Évszázadról évszázadra megpróbálja elpusztítani magát, és még mindig nem járt sikerrel
– a német vaskancellár, Otto von Bismarck állítólagos szavai ezek, melyekről bár soha nem sikerült kétséget kizáróan bizonyítani, valóban elhangzottak-e ebben a formában, bizonyos fokig jól illusztrálják az ibériai ország színes, belpolitikai válságokban is bővelkedő történelmét. Ha mondta, ha nem, Bismarck azt már nem láthatta, hogy a fenti mondatok később is érvényesek maradtak – elég a polgárháborúra és a Franco-diktatúrára gondolni.
És bár kegyetlenségében és vérgőzében nem mérhető a fent említett eseményekhez, a 2017-es katalóniai függetlenségi népszavazás is a sorba illeszthető. A népszavazás idején úgy tűnt, az ország akár szét is szakadhat, azóta viszont évek teltek el, Spanyolország pedig köszöni, jól van. A választási rendszer sajátosságának köszönhetően azonban a katalánok ismét politikai ajánlatot kapnak Spanyolországtól – kérdés, hogy a politikusokon kívül számít-e ez most bárkinek.
A nagy nap, és ami utána jött
1714. szeptember 11-én a spanyol örökösödési háború egyik utolsó mozzanataként a trónt megkaparintó V. Fülöp spanyol király csapatai bevették az ellenség oldalán harcoló katalán fővárost, Barcelonát, majd az új uralkodó egy tollvonással megszüntette Katalónia autonómiáját, eltörölte a több évszázados múltra visszatekintő katalán intézményeket, sőt még a katalán nyelvet is betiltotta. Gyásznapként vonult be ez a katalán történelembe, az évszázadok során azonban a gyászból nemzeti ünnep lett: a La Diadára keresztelt eseményt minden évben megünneplik a tartományban, és ilyenkor rendszeresen felerősödnek a Katalónia függetlenségét követelő hangok.
Nem volt ez másként most sem, az idén szeptember 11-én is tízezrek vonultak fel Barcelonában az Esteladát (a katalán függetlenségi mozgalom piros-sárga-kék zászlaját) lengetve. Indulatos szavakból nem volt hiány, a lelkesedés viszont szemmel láthatóan apadt az évek alatt. Míg a szervezők 800 ezerre tették a résztvevők számát, a rendőrség mindössze 115 ezres tömegről számolt be.
Össze sem lehet ezt hasonlítani azzal a hangulattal, ami hat évvel ezelőtt a függetlenségi népszavazás idején uralkodott. 2016-ban Carles Puigdemont, a Junts per Catalunya (Együtt Katalóniáért) színeiben politizáló katalán miniszterelnök kijelentette, hogy a honfitársainak joguk van eldönteni, hova szeretnének tartozni, ezért a kormány népszavazást írt ki az elszakadásról. Egy évvel később létre is jött a referendum, amit a spanyol kormány az elejétől fogva illegálisnak minősített.
Mindez nem okozott volna gondot a katalán kormánynak, ami a népszavazás napjaiban hozott egy rendeletet arról, hogy ha az igenek győznek, a függetlenséget ki kell kiálltani. Október 10-én vastaps kíséretében meg is tették ezt a katalán parlamentben, aztán döntöttek arról is, hogy a frissen elfogadott Függetlenségi Nyilatkozatot fel kell függeszteni, amíg nem találnak mindenki számára békés megoldást a helyzet rendezésére.
Mert a spanyol állam egy pillanatig sem volt partner a függetlenedési kísérletben: a kormány már a voksolás idején bevetette a rendőrséget, hogy ellehetetlenítse a szavazást; az erőszakszervezetek gumilövedéket és gumibotot is bevetve oszlatták a szavazóhelyiségek előtt várakozókat; szavazóköröket számoltak fel és szavazólapokat foglaltak le. Közel ezren sérültek meg a beavatkozások és a rendőri brutalitás miatt kialakult zavargások során. A spanyol állam erőfeszítéseit végül siker koronázta: Puigdemonttal az élen a függetlenségpárti politikusok nagy része elmenekült az országból, az új katalán kormány felállásáig pedig felfüggesztették Katalónia autonómiáját, ami így Spanyolország része maradt, és azóta sem merült fel komolyabban, hogy újra el kívánna szakadni. Spanyolország a jelek szerint egységesebb mint valaha.
Miután az elszakadási kísérlet kudarcot vallott, a résztvevők a maguk elgondolása szerint vonták le a tanulságokat, aminek következtében az új stratégiáról sem sikerült megállapodni. Az egyik legnagyobb politikai erő, az Esquerra Republicana (Katalónia Republikánus Baloldala) szerint a jelenleg ügyvezetőként tevékenykedő madridi balközép kormánnyal való együttműködés a legjobb út egy esetleges újabb népszavazás felé, a katalán szocialisták pedig a független Katalónia helyett egy szövetségi rendszerben működő spanyol állam kialakítását sürgetnék. Közben a szélsőbal felé húzó CUP (Népi Egység) és a már említett Junts politikája arra épül, hogy értelmetlen bármilyen párbeszédbe bonyolódni Madriddal.
Soha nem volt könnyű a függetlenségért harcoló pártoknak az együttműködés, még akkor sem, amikor megvolt a lendület. Most viszont nagyon utálják egymást
– foglalta össze a helyzetet Ana Sofía Cardenal, a barcelonai Universitat Oberta de Catalunya politológus szakembere. Hasonlóan kritikusan fogalmazott korábban Antoni Castella, a Katalán Köztársaság Tanácsának intézményi kapcsolatokért felelős tanácsosa is. Az említett szervezetet 2018-ban hívta életre belgiumi emigrációjában Puigdemont, feladatául pedig a katalán függetlenségi mozgalom megszervezését és fenntartását tette meg, tagjai mind jelentős szerepet játszottak a 2017-es eseményekben. „Ígértünk valamit, de nem tudtuk teljesíteni” – mondta Castella.
A be nem tartott ígéret hatására a katalánok csalódtak, és úgy érezték, védtelenné váltak. Közben viszont a globális problémák és a megélhetési válság közepette a spanyol kormány a katalán embereknek is segítő kezet nyújtott, például a mérsékelt rezsiárakkal. Idén januárban pedig Madrid kivette a spanyol alkotmányból a lázadáshoz kapcsolódó törvényeket, ami lehetővé teszi, hogy ejtsék a vádak egy részét a katalán szeparatista vezetők ellen. Mindezek vastagon hozzájárultak ahhoz, hogy a katalánok és a spanyolok viszonya normalizálódjon.
De nem csak a megélhetési nehézségeknek volt szerepük a változásban: a barcelonai egyetem szakembere szerint a Covid-válság, az orosz-ukrán háború, de még az Egyesült Államok és Kína rivalizálása is komoly csapást mért a függetlenségi mozgalom népszerűségére. Az emberek olyan problémákkal találtak szembe magukat, melyek mellett egyszeriben eltörpült az, hogy Katalónia Spanyolország része-e. „A katalán függetlenség egy globalizált világban teljesen értelmes elgondolás volt, a mostani deglobalizált világ viszont talán annyira nem kecsegtető egy ilyen kis ország számára” – mondta Cardenal. Szerinte leginkább az Európai Uniónak a világjárvány idején mutatott szerepvállalása és segítő keze gondolkodtathatott el sok katalánt. Mint mondta, korábban egyértelmű volt a vélekedés, hogy Katalónia nélkül nem tudna meglenni az EU, így a jövőbeli tagság is garantált lenne, az elmúlt évek fényében viszont látni kell azt is, hogy a tagság megszerzése nem megy egyik napról a másikra. És ezekben a válságoktól sújtott időkben egy kis országnak nem biztos, hogy belefér az, hogy nem terjed ki rá egy, az EU-hoz hasonló nagyhatalom védőernyője.
Hogyan lehetnénk egyedül? Manapság inkább valami nagyobbnak kell, hogy a része legyünk. Európának és Spanyolországnak
– foglalta össze a Foreign Policy-nek Katalónia lehetőségeit egy olyan személy, aki hat éve szenvedélyesen lengette az Esteladát, most viszont inkább spanyol állampolgár maradna.
Királycsinálók?
A katalánok hozzáállása a függetlenségi mozgalomhoz a fenti körülmények ellenére sem sokat változott. Ahogy a 2017-es népszavazási eredményekből is látszott, létezik egy egységes mag, ami mindenáron leszakadna Spanyolországról, de ők messze nem fedik le a társadalom többségét. Erre rímel egy, a katalán kormány által megrendelt tavalyi közvélemény-kutatás is, ami azt mutatta, hogy a válaszadóknak csak a 40,9 százaléka támogatja a független Katalónia ötletét.
A közhangulatból tehát nem következik az, hogy a katalán függetlenségpártiak újra nyeregbe kerülhetnek,
Korábban írtunk róla részletesen, hogy miért írtak ki előrehozott választásokat, és hogy a legtöbb szavazatot gyűjtő konzervatívok helyett miért érezheti magát inkább a baloldal győztesnek. Összefoglalva, az ügyvezető kormányfő, Pedro Sánchez pártja, a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) és a vele szövetségben álló, a jelenlegi kormányba is több képviselőt delegáló újbaloldali Sumar 153 mandátumot szerzett meg, velük szemben a konzervatív Néppárt (PP) és Orbán Viktor kedvencei, a szélsőjobboldali Vox 169-et. Hiába van azonban a kisebb jobboldali pártok támogatásával is több mandátuma a jobboldalnak, összességében ez nem elegendő ahhoz, hogy kormányt alakítsanak, hiszen az abszolút többséghez 176 szavazatra lenne szükség az alsóházban. A kisebb regionális pártok támogatására pedig inkább a baloldal számíthat.
VI. Fülöp király a hónap elején a választást megnyerő ellenzéki vezetőt, a néppárti Alberto Núnez Feijóo-t kérte fel új kormány alakítására, de az igyekezetei szinte biztosan kudarcra vannak ítélve. Sáncheznek és a szocialistáknak viszont meglehet az abszolút többség, de ehhez elkerülhetetlen, hogy engedményeket adjanak az összesen hét mandátumot birtkoló Juntsnak. Annak a pártnak, ami hat évvel ezelőtt elment a falig, hogy leválassza Katalóniát Spanyolországról.
A kapcsolatfelvétel meg is történt a felek között, a Junts nevében tárgyaló Puigdemont már világossá is tette feltételeit: amnesztiát kért mindenkinek, aki részt vállalt a hat évvel ezelőtti függetlenségi mozgalomban és népszavazásban (az ugyanis a többi között rá sem terjedt ki eddig).
A függetlenségi mozgalom üldözésének megszüntetése méltóság kérdése
– jelentette ki Brüsszelben. Puigdemont ugyanakkor határozottan ellenez minden olyan elképzelést, ami kiterjesztené az amnesztiát azokra a rendőrökre is, akik tüntetőket bántalmaztak. „Az elnyomók nem részesülhetnek ugyanolyan bánásmódban, mint az áldozataik” – húzta alá. Az ötlet valóban megfogalmazódott spanyol oldalról, ezzel tettek volna kísérletet arra, hogy könnyebben lenyomják a katalán bűnbocsánatot a spanyolok torkán. Mert az ország lakosságának jelentős része nem nézné jó szemmel a katalán amnesztiát – hozzájuk is szólt a kormányalakításon ügyködő konzervatív Feijóo, amikor arról kérdezték, hogy Sánchezhez hasonlóan próbál-e tárgyalni a katalánokkal azért, hogy támogassák a kormányát.
„Ha amnesztiát kérnének azért, hogy miniszterelnök lehessek, megspórolhatjuk a találkozót” – jelentette ki egyértelműen. Puigdemont nem bánkódik amiatt, hogy a jobboldal nem tárgyal vele, megteszi neki Sánchez is, akivel nagy tervei vannak:
Azt nem fejtette ki egyértelműen, hogy mi lenne ez a történelmi egyezmény, de sokan azt találgatják, hogy egy újabb népszavazás engedélyezését akarja elérni a katalánok számára. Ezt támasztják alá azon szavai is, melyek szerint a spanyolokkal folytatott tárgyalások sikere a függetlenségi mozgalom demokratikus legitimitásának elismerésén és tiszteletben tartásán múlik majd. A függetlenségpártiak mindenesetre üdvözlik Puigdemont fellépését. „Bármilyen politikai megállapodásra jutunk, bármit is javaslunk, egy lépéssel közelebb kerülünk a célunkhoz, egy szabad és független államhoz” – mondta Barcelonában a La Diada keretében a Junts főtitkára, Jordi Turull.
Sánchez és a szocialisták tudják, hogy ingoványos terepre tévedtek, de nincs választásuk, tárgyalniuk kell. Az ügyvezető kormány részéről már elhangoztak olyan mondatok, hogy nyitottak a párbeszédre, azt azonban minden alkalommal hangsúlyozták, hogy csakis olyan alkut hajlandók megkötni, ami nem ütközik az alkotmányba. Márpedig az alkotmány kimondja Spanyolország egységét és sérthetetlenségét, ennek tükrében irreálisnak tűnik az elképzelés, hogy Sánchez áldását adja a katalánoknak arra, hogy kiírjanak egy újabb referendumot. A közeledés mindenesetre szemmel látható: a szocialisták és a Junts nemrég megállapodtak abban, hogy a spanyol törvényhozásban és az EU-s szinteken is a hivatalos nyelvek közé emelik a katalánt.
Tagadhatatlan, megkérdőjelezhetetlen, hogy Katalóniában sokkal jobb a helyzet, mint öt évvel ezelőtt
– foglalta össze álláspontját Sánchez kormánya.
A szocialista politikus pusztán a saját túlélése érdekében már eszközölt idén egy merész politikai manővert azzal, hogy előrehozta a parlamenti választást. Az elemzők és a kritikusok is egyetértenek abban, hogy ha egyszer megtette, megteheti újra. És ha a népszavazás gondolatát végül elutasítja is, a katalán szeparatisták amnesztiája még tartható kompromisszum lehet annak érdekében, hogy felálljon az új kormánya. Hogy aztán Puigdemont és társai mire használnák fel a bűnbocsánatot és az azzal járó lehetőségeket, az már a jövő zenéje.
Kiemelt képünkön Barcelonában, a Plaza de Espana téren tüntetők lobogtatnak egy hatalmas katalán függetlenségpárti zászlót a Diada ünnepségen, Katalónia nemzeti ünnepén 2023. szeptember 11-én.
